Csonttörések

Szerző: Dr. Draveczki-Ury Ádám 2012. január 11.

Amikor a test legkeményebb részei is megadják magukat

A csonttörés nemcsak fájdalmas, de komolyan is kell venni, hiszen ha a szervezet vázát alkotó csontok rosszul forrnak össze, akár életünk végéig is viselhetjük a következményeket. Dr. Szabó László sportorvossal beszélgettünk a különböző törésekről.

csonttores_2 Mindenkinek van valami fogalma arról, körülbelül mit jelent az, ha eltörik egy csont, de orvosi értelemben miként határozható meg ez?

Olyan, a csontokban külső erők hatására bekövetkezett változásokat értünk csonttörés alatt, amelyek során megszakad a csontszövet folytonossága, illetve jellemzően sérül a csonthártya, valamint ezzel együtt többnyire az idegek és a környező izmok is roncsolódnak. Maguknak a töréseknek sokféle típusa létezik, de a legegyszerűbb felosztás szerint nyílt és zárt töréseket különböztetünk meg.

Nyílt törés akkor keletkezik, ha a törött csont vége átdöfi a bőrt és a felszínre kerül, mert a csontvégek ilyen módon mozdulnak el, illetve ide sorolhatjuk azokat az eseteket is, amikor a törés helyén vagy közvetlen közelében nyílt seb alakul ki. Minden más esetben zárt törésről beszélünk.

Milyen felosztások léteznek ezen túlmenően?


Számtalan különböző kategória létezik, de a legismertebb a fenti mellett talán a törési formák alapján történő kategorizálás. Ennek alapján traumás törésről beszélünk, ha olyan erőhatás következtében törik el a csont, amely hirtelen következik be, és egyszerűen meghaladja a csont tűrőképességét, rugalmasságát. Tipikusan ilyen például az az eset, ha véletlenül rácsapjuk az ujjunkra a kocsiajtót, és az ennek hatására eltörik. Fáradásos törés esetén a csontfelszín az erőltetés miatt „adja meg magát”: jellemzően sportolóknál fordul elő, akik különösen sokáig erőltetik a testüket és így a csontokat is, vagyis folyamatos terhelésnek teszik ki az adott csontot. Ez elsősorban a láb csontjaira jellemző, futóknál vagy sok futással járó sportágak művelőinél, de súlylökőknél, bokszolóknál is előfordulhat a kézfejben, a csuklónál. A zöldgally-törés jellemzően gyerekeknél jelentkezik, akiknek még kevésbé fejlettek a csontjaik. Ennek nagyjából az a lényege, hogy csak a csont egyik oldala törik el, a csontot burkoló csonthártya azonban ép marad, nem szakad meg: mint amikor megpróbálunk eltörni egy zöld faágat, de nem sikerül, mert a háncs tovább tartja magát. Ezek mellett pedig külön kört alkotnak a patológiás törések, amikor a csont nem erőbehatás miatt törik el, hanem mert valamilyen más betegség következtében meggyengül, elvékonyodik, majd mintegy spontán megszakad a csontszövet folytonossága. Ilyesmi csontritkulás vagy egyes daganatos megbetegedések esetén jellemző. De egyébként a fentieken belül is lehet tovább osztani a kategóriákat, hiszen nem mindegy, egyszeres vagy többszörös az adott csonttörés, netán szilánkos-e vagy sem.

Miből tudhatjuk biztosan, hogy eltört a csont?

Nyílt törésnél egyértelmű, hiszen látszik a csont. Zárt töréseket illetően leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy ha az adott testrészt nem tudjuk mozgatni, illetve amennyiben az alakja elváltozott – vagyis például természetellenes szögben áll –, akkor jó eséllyel törésről van szó. Ezt egyébként gyakran duzzanatok, illetve igen ijesztően kinéző, sötétlilás vagy fekete véraláfutások is jelzik, hiszen a törés gyakran belső vérzéssel is jár. Mindez rendkívül intenzív fájdalommal jár, és általános rosszullét is kísérheti a szervezetet érő sokk miatt, vagyis fejfájás, szédülés, hányás is jelentkezhet. Az egyértelmű bizonyítékot persze csak a röntgenfelvételek szolgáltathatják. A zöldgally-törést egyébként gyakran még így sem egyszerű észrevenni, és gyakran a fáradásos törések azonnali beazonosítása sem egyértelmű.

Miért hajlamosabbak az idős emberek a csonttörésekre?

Egyrészt a csontritkulás miatt a csontjaik eleve gyengébbek, és kevesebb ásványi anyagot, főleg kevesebb kalciumot is tartalmaznak. Másrészt az idősebbek könnyebben, gyakrabban esnek el. A két tényező összhatásaként gyakoribbak és sajnos veszélyesebbek is esetükben a különböző törések. Leggyakrabban csukló-, combnyak- és csípőtáji töréseket szenvednek el, amelyek közül az utóbbi kettő sokszor végzetes következményekkel is jár.

Ha már megtörtént a baj, mit tehetünk?

Attól függ, milyen törésről beszélünk. Ha nyílt törés történt, az azonnal orvosi beavatkozást igényel – ez minden esetben műtétet jelent. Ilyenkor körültekintően meg kell tisztítani az érintett részt, hiszen óriási a fertőzésveszély, majd vissza kell helyezni a csontokat a megfelelő pozícióba, utána pedig a lágyrészeket is rendbe kell tenni úgy, hogy azokon megfelelő legyen a vérellátás. A zárt törések esetében alapvetően nincs szükség műtétre – konzervatív kezelés történik, ami alapesetben az olyannyira jól ismert gipszeléses rögzítést jelenti. Ennek pontos jellege és időtartama a sérülés jellegétől és súlyosságától függ, de nem minden esetben kizárólagos: néha szükség lehet bizonyos korrigációkra, hogy a sérült végtagban helyreálljanak a megfelelő anatómiai viszonyok. Ez számos eljárást jelenthet, így például sínt vagy egyéb megoldásokat, amelyek abba az irányba hatnak, hogy a csontvégek ne tudjanak „szétmenni”. A törött csontvégek újonnani összeillesztését repozíciónak nevezzük. Különösen fontos, hogy a gipsz rögzítse a csont körüli ízületeket is.

Minden esetben megoldás a gipsz?

Természetesen nem. Számos esetben műtéti kezelésre is sor kerül, olyankor is, ha nem nyílt törésről van szó. Ez többek között azért is jó, mert a tört csontvégeket pontosabban egymásba lehet illeszteni, vagyis lényegesen kevesebb esély van arra, hogy akár csak a legkevésbé is rosszul forrjanak össze a csontok. Mindenképpen szót kell ejteni a további kockázatról, amelyet a vérrögképződés megnövekedett esélye jelent az inaktivitás miatt. Ez rendszerint az alsó végtagok vagy a medence-tájéki törések esetén jellemző, hiszen gipszelt karral simán lehet mozogni és élni a mindennapi életet, medencetörésnél azonban hetekig nyomja a beteg az ágyat. Ezért aztán a betegek rendszerint vérhígítót is kapnak, hogy ne jelentkezzen trombózis. Utóbbi főleg az idős embereknél jelent komoly kockázatot például az említett combnyaktöréseknél. Kevésbé veszélyes, de kellemetlen tünetekkel járnak a felfekvések is. Ezek könnyen el is fertőződhetnek.

Milyen zárt töréseknél szokásos műteni?

Ha a törés ízület közelében tört el, vagy sérültek az idegek, netán az érhálózat, mindenképpen műtét vár a betegre.

Mikor marad károsodás a csonttörés után? Mikor gyógyul „rosszul” a törés?

Az esetek többségében szerencsére ilyesmi nem fordul elő: ha a csontvégek el sem mozdultak, vagy igen, de jól illesztették össze őket, és a beteg betartotta az előírásokat a pihentetésre vonatkozóan, illetve megfelelően végezte a rehabilitációs gyógytornát, a csonttörésnek elvileg nem szabad nyomot hagynia maga után. Előfordulhat persze, hogy időjárási frontok esetén az adott testrész „érzékennyé” válik, de funkcionálisan tökéletesen kell működnie.
A gyógyulás időtávja egyébként csontonként változó, de az utóhatások mindenképpen elhúzódóak, akár még egy-két év múlva is kellemetlen például erőt kifejteni az összeforrott karral vagy futni a lábbal.
csonttores

Más lapra tartozik, ha a törés után a beteg nem részesült megfelelő egészségügyi ellátásban, vagy egyéb okból a csont rosszul forrt össze. Ilyenkor jelentkezhetnek funkcionális zavarok, és még az izomzat sem tudja megfelelően korrigálni ezeket. Ezekben az esetekben szakorvossal kell konzultálni a hogyan tovább kérdéseiről.

Említette az imént a trombózist mint esetleges járulékos kockázatot csonttörés esetén. Van még esetleg valami ilyen szövődmény-szerű jelenség, amivel számolni kell?

A kompartment-szindrómát említhetjük meg ezek között, ami a törés következtében sérült izmok megduzzadásából fakad. Ilyenkor nemcsak az izom hüvelye, hanem a gipsz is korlátozza a további dagadást, így megemelkedik a nyomás az izmon belül, csökkentve benne a vérkeringést. Megfelelő oxigén-ellátottság hiányában a folyamat tovább erősödik, és akár rövid idő alatt is elhalhatnak a szóban forgó részek. Vagyis roppant veszélyes állapotról beszélünk, de szerencsére ezt azért időben észlelni szokták, mivel a betegnek olyan komoly fájdalmai vannak, hogy jó eséllyel jelzi ezeket az orvosnak.