Emberi kapcsolataink mozgássérült társainkkal - Györgyi

Ungvári Mihályné, Györgyi

Március elején jelent meg online-interjúnk Sárai Ritával, a Gördülő Tánccsoport koreográfusával, ahol arra kerestük a választ, honnan tudjuk, honnan tanulhatnánk meg, mi átlagemberek, hogyan viszonyuljunk sérült embertársainkhoz úgy, hogy az mindkét félnek partneri kapcsolatot jelenthessen. Az interjút sokan olvasták és ez arra késztetett bennünket, hogy folytassuk a kérdések feltevését….
Az a vélelmünk, közelebb tudunk kerülni, a hétköznapi és egyben mindennapos partneri kapcsolatot jobban ki tudnánk alakítani azokkal az emberekkel, akiket a Sors más feltételek közötti életmódra utalt, ha jobban megismerjük mindennapi életüket, felfogásukat, érzéseiket. Ennek jegyében a Gördülő Tánccsoport egy másik tagját, Ungvári Mihálynét – Györgyit – kerestük meg, aki születését követően szinte azonnal – fél éves korában - mozgássérültté vált.

Annak alapján, amit az Interneten lehetett Rólad olvasni, számomra úgy tűnik, alapjaiban nyitott egyéniség vagy, akit sok minden érdekel és jó a kapcsolatod az emberekkel. Hogyan sikerült ezt elérni, erre keresném a választ a következő kérdésekkel, azt remélve, hogy válaszaid mindannyiunk számára tartalmaznak majd megszívlelendő megállapításokat…

1.   Kezdjük talán a gyermekkornál. A gyerekeket mindig izgatja, ha valamiben mások, mint a többiek. Én például elég nagyra nőttem, és engem ez nagyon zavart. Sok időnek kellett eltelnie, amíg ezt a tényt tudomásul tudtam venni. Honlapodon azt írtad, számodra a mozgássérült életforma kezdettől fogva természetes, hiszen ebben nőttél fel. Ha visszaemlékszel kisgyermek korodra milyen emlékeid vannak ebből az időből? Talán, ha példákat tudnál mondani, jobban megértenénk ezt a kijelentésedet.

Egy régi körfolyosós több emeletes házban éltem, ahol sok-sok gyerek volt rajtam kívül. A folyosón zajló játékokban is kivettem a részem és a lakásunkban is mindig sok gyermek volt. Szüleim nyitottak voltak és bejöhettek hozzám a barátaim. Amikor új lakók jöttek a házba, és összebarátkoztunk, először megkérdezték, hogy én mért járok mankóval és járógéppel. Elmondtam, hogy miért és hamar tudomásul vették, nem foglalkoztak vele. Én is átmentem más gyerekekhez a házban. Persze, ha rossz volt a lift, akkor nálunk volt a találkozó.

2. Melyik időszakból vannak kellemesebb emlékeid, az általános iskolából, vagy a gimnáziumból? 

Mind a két időszak szép volt. Általános iskolába „két lábon járó” gyerekek közé jártam. Én így hívom a járó embereket, nem egészségesnek, mert én is egészséges vagyok, csak másképp közlekedem. A felső tagozatosok segítettek nekem eljutni az iskolába és a lépcsőkön is cipeltek.
A gimnáziumi időszakban több élményem volt, ezen kívül ott tanultam meg önállóvá válni. Kollégiumba kerültem, mozgássérültek közé, mert nem volt akadálymentes gimnázium ahová járhattam volna. Itt a tanuláson kívül mindenféle egyéb program volt. Sport, énekkar, irodalmi kör, kirándulások, színházlátogatások stb.

3. Ezt a kérdést azért tettem fel, mert arra próbálok rákérdezni, hogy volt-e különbség az emberekkel – a hozzád hasonló korú gyerekkel, illetve a felnőttekkel – való kapcsolatodban attól függően, hogy az osztálytársak mozgássérültek voltak-e, vagy épek?

Nem érzem, hogy lett volna különbség. Biztos az is sokat számított ebben, hogy nyitott, vidám voltam általában mindenkivel szemben. Amit adunk másoknak, azt kapjuk vissza.

4.  Szerettél tanulni? Milyen volt a kapcsolatod a tanárokkal?

Négyes és közepes tanuló voltam, lehettem volna jobb is, mert képességeim voltak, csak a szorgalmammal volt egy kis hiba. Tanáraim többsége szeretett, bár volt egy nevelő tanárom, aki szerint a pedagógia csődje voltam.:-) Ezt egy megszegett szabály miatt mondta rám. Nem volt minden nap fürdési nap, én pedig titokban fürödtem. A nevelő ezt észre vette, büntetésből nem akart hétvégén haza engedni, de én mégis hazamentem. Így lettem a pedagógia csődje. :-)

5.  Hogyan kerültél kapcsolatba a sporttal, és milyen hatással volt ez az életedre? Úgy értem, hogy változtatott-e az egyéniségeden, az emberekkel való kapcsolatodon?

A gimnázium alatt hívtak az uszodába, ahol a Halassi Olivér Sport Egyesület működött. Megtanultam úszni, ami csodának számított, mert négy végtagos sérült voltam. Hazai és nemzetközi versenyeken vettem részt, második és harmadik helyezésekkel. Az atlétikát és a tekézést is kipróbáltam. A sport megtanított a küzdeni akarásra, sok örömet adott. Az is nagyon fontos volt, hogy a sport egyben kapcsolatépítési lehetőséget is jelentett.

6. Mit jelentettek számodra a versenyek?

Nagy fizikai megterhelést, kitartást, sok-sok edzést a célok érdekében. Minden más programot háttérbe szorítottam akkoriban a sport érdekében. Amikor a dobogó valamelyik fokára eljutottam akkor úgy éreztem, megérte a sok lemondás.

7.  1981-ben férjhez mentél, s azóta is boldog házasságban éltek. Ez a mai világban majdhogynem ritkaságnak mondható. Ha kérhetném, mondj néhány szót magatokról, hol, hogyan találkoztatok?

19 évesen lett egy Trabant személyautóm. Nekem a kocsimban kézi vezérlés van beépítve. Kézzel nyomom a féket és adom a gázt. Ez a szerkezet meghibásodott és egy ismerősöm ajánlott egy fiút, aki ért az autókhoz. Így felkerestem őt, az ismeretségből szerelem lett majd házasság. A férjem is mozgássérült, Ő 13 éves korában a barátaival a falu határában talált egy lövedéket, amit szétszedtek és felrobbant. Elveszítette mindkét lábát. Azóta protézissel közlekedik.

8. Mennyire sikerült az otthonotokat akadálymentesíteni?

A lakásunk egy lakótelepi lakás, ami már úgy lett építve, hogy akadálymentes. Nincs lépcső az utcáról, földszinten lakunk, nincsenek küszöbök, alacsonyan vannak a villanykapcsolók, szélesek az ajtók.

9.  Otthon a családban milyen a munkamegosztás?

Kezdettől fogva megosztjuk a házi munkát, de nem úgy, hogy mindenkinek külön-külön lennének feladatai, reszortjai. Aki éppen otthon van, az végzi el az aktuális házimunkát. Férjem is szeret főzni és a porszívót is gyakran a kezébe veszi.

10.  Honlapod azt sejteti, nem egyszer voltál már külföldön, ahol munkád kapcsán kommunikációs nehézségeid talán nem voltak. Mi a tapasztalatod, mennyivel jobbak, vagy rosszabbak az emberi kapcsolatok a mozgássérült emberek és az épek között külföldön?

Utazásaim során azt tapasztaltam, hogy a nyugati országokban sokkal jobbak az emberi kapcsolatok a mozgássérült emberek és a „két lábón járók” között. Külföldön rengeteg mozgássérültet látni az utcán, hiszen ott majdnem minden akadálymentes. Az emberek megszokták, ha látnak egy kerekes székes embert az utcán, sőt ránk is mosolyognak. Nálunk még el kell jutni arra a szintre, hogy sokan igenis merjenek kimozdulni a négy fal közül, kimenni az emberek közé. Sok társamat visszatart az, hogy itthon az akadálymentesség több helyen nem biztosított, mint ahány helyen igen, a társadalom pedig nagy általánosságban nem befogadó, inkább elutasító. Van, aki ezt nem tudja egykönnyen feldolgozni és inkább a magányt választja.

11. Aktív szereped van a civil szférában. Dolgozol a Mozgássérültek Országos Egyesületeinek Szövetségénél, és az Önálló Élet Egyesületnél. Milyen jellegű feladatokat vállalsz, és kikkel kerülsz kapcsolatban ezek végrehajtása során? 

Az Országos Szövetségnél vezetőségi tag vagyok. A kulturális feladatokban valamint a Heine-Medin Szekcióban tevékenykedem, időnként Erdélyben fiataloknak tudatformáló képzést tartok az önálló életről és ennek különböző részeiről. Az Önálló Élet Egyesületben pedig Révész vagyok. Ez egy fontos szolgáltatása egyesületünknek. A révész átvisz egyik partról a másikra. A mi munkánk pedig az, hogy rehabilitációs intézményekbe járunk és segítünk a balesetből vagy betegségből frissen és tartósan esetleg véglegesen sérült embereknek elfogadni az új helyzetet. Lelkileg és gyakorlatilag egyaránt. Mi az állapotunkból és a saját életünk példáján keresztül teljes mértékben hitelesek vagyunk. A Révész egy jelképes elnevezés a tevékenységünkre. Természetesen a kezdet előtt szakemberek tartottak nekünk képzést és csak azután kezdhettük el.

12. A mozgássérült életmód nyilván egy nyugdíj-jellegű juttatást is jelent, azonban emellett dolgozol-e valahol?

Tavaly szeptember óta nincs munkaviszonyom, viszont tavaly megszereztem a szociális asszisztens képesítést és most ezzel a szakmával keresek munkát, ami úgy néz ki, hogy májustól realizálódik.

13.  Azt láttam, hogy rutinszerűen kezeled a számítógépet, honlapodat is saját magad készítetted. Önállóságod kiterjed az autóval való közlekedésre is? Vezetsz? Van családi jármű, amely segít a mindennapi mozgásban?

Egy Opel Corsa autóm van, ezzel oldom meg a közlekedésemet. Egyedül tudom berakni az autóba a kerekes székemet, így önálló tudok lenni.

14. Milyen szerepe van a Gördülő Tánccsoportnak az életedben?

Egyik legfontosabb momentuma életemnek a tánccsoport. Egyik alapító tagja is vagyok, ott voltam a kezdetektől fogva. Akkor még azt gondoltuk, hogy csak saját szórakoztatásunkra „jöttünk létre”. Elég hamar kiderült, hogy nem így van. A csoport létének a táncon kívül más üzenetei is vannak a külvilág felé. A sérültek és a „két lábon járó”-k felé is. Lehet kerekes székből is alkotni, boldognak lenni, célokat megvalósítani. Új tagjaink számára pedig sok esetben az önállóságot mi tanítjuk meg. Évente van 1-2 új tagunk, aki nálunk sajátított el a táncon kívül sok mindent és fogadta el állapotát. Ezen kívül egy jó csapathoz tartozni, készülni a fellépésekre, oda elutazni, hallani a tapsokat, a visszajelzéseket nagyon jó érzés.

15. Ahogy említettem, Ritával már készült egy interjú, ahol szintén az emberekkel való kapcsolattartás volt a téma. Néhány neki is feltett kérdésről szeretném tudni a Te véleményedet is.  Hogy látod, mennyire segítőkészek az emberek az utcán, ha ismeretlenként találkozol velük, és segítségre van szükséged?

Nekem, ha segítségre van szükségem, akkor bátran szólok és elmondom, hogyan segítsenek. Még soha nem utasítottak el eddig.

16. Mit tapasztaltál, milyen gátlásaink vannak nekünk, átlagembereknek a mozgássérültekkel szemben? 

Nem mernek az emberek kérdezni, közeledni. Talán attól tartanak, hogy nekünk fájdalmat okoznak. Kevés mozgássérülttel találkoznak és talán ez az oka ennek a felemás helyzetnek. Vannak akik csodabogárnak tartanak miket, főleg, amikor kiderül, hogy nem is vagyunk elesettek.

17. Ha esetleg valamilyen segítségre van szükséged, vannak szempontjaid, amelyek alapján kiválasztod, hogy kit kérj meg? 

Talán csak annyi, hogy számomra szimpatikus embertől kérek segítséget.

18. Ha most egy jó tündér felajánlaná, lehet egy kívánságod, mit kívánnál? 

Életem nagy vágya, hogy egyszer delfinekkel úszhassak. Ezt kérném a tündértől! :-)

Kedves Györgyi! Sajnos erre nincs ráhatásunk, csak a kapcsolódó oldalak között tudjuk a Delfin oldalt feltüntetni. Ha még nem ismerted volna, teljék örömöd a keresgélésben.
Nagyon köszönöm az interjút.

OSYNA

2007.04.16.

Kapcsolódó oldalak: