Bõrgyógyászat - Fitokozmetikumok

Anatómiai áttekintés

Bõr – integumentum commune

A bõr a legnagyobb kiterjedésû szervünk, hiszen az egész testfelületet beborítja.
Felülete 1,6-1,8 m2 súlya pedig zsírszövet nélkül kb. 3 kg.

Két fõ funkciója:

  • ingerfelvevõ: a legnagyobb kiterjedésû érzékszervünk,
  • védõszerepet lát el

A bõr tömött, de egyben rugalmas elemekbõl áll. A mechanikai igénybevétellel (pl.: nyomás) szemben ellenálló, a legtöbb oldott vagy gázalakú anyaggal, a baktériumokkal szemben átjárhatatlan.
A bõr mirigyeinek savas vegyhatású váladéka kémiai védõburkot képez mindennemû fertõzõ anyag áthatolása ellen. Ebbõl az is következik, hogy a felhám esetleges sérülése (bõrsebek) szabad behatolási utat nyit a fertõzésnek.

A bõrnek fontos szerepe van a hõszabályozás folyamatában is.

E funkció anatómiai elemei:

  • az érrendszer
  • a verejtékmirigyek (ezek segítségével jelentõs hõleadás valósul meg)

A bõr rossz hõvezetõ, amit még fokoz a bõr alatti zsírszövetréteg is.
A bõr mirigyrendszere révén kiválasztó szerv is, ezzel a mûködésével a vese munkáját támogatja. A bõr színét pigment-tartalma és a bõr-erek teltsége határozza meg.

A bõr rétegei:
  • Felhám – epidermis: több rétegû elszarusodott laphám. Vastagsága összefüggésben van a mechanikai igénybevétellel. A talp és a tenyér felszínén a legvastagabb. A felületi elszarusodott réteg állandóan kopik, az elszarusodó hám a mélyebb rétegek felõl pótlódik. A bõrszínt meghatározó pigment (festékanyag) is a mélyebb réteg sejtjeiben található.
  • Irha – corium: a hám alatti kollagén és elasztin rostokból álló kötõszövet, mely a bõr szilárdságát és rugalmasságát adja. Az irha rendkívül gazdag erekben és idegekben.
  • Bõr alatti kötõszövet – subcutis: testtájanként változó vastagságú, laza, zsíros kötõszövetekbõl áll, amely vagy szorosan rögzül aljzatához (pl.: tenyér, talp, ujjbegy), vagy lazán kapcsolódik ahhoz (pl.: has bõre). Az elõbbi esetben a bõr elmozdíthatósága folytán fontos mechanikai, illetve tapintó szerepet képes betölteni. A második példa, has bõre esetében a bõr könnyen ráncba emelhetõ. A nõk bõr alatti kötõszövete rendszerint fejlettebb, különösen a mell- és fartájékon.

Bõrfüggelékek: szõr, haj, köröm, faggyú- és verejtékmirigyek

Szõrzet:
Az epidermis sejtjeinek képzõdménye, rövid piheszõrök formájában majdnem az egész testfelületet beborítja. A szõrzet fejlettsége szoros összefüggésben áll a nemi jelleggel. A szõr gyökérrésze a bõrben foglal helyet, ezt tokszerûen a szõrtüszõ veszi körül, melybe egy vagy több faggyúmirigy nyílik. A gyökérhez finom izomrostok húzódnak. Ezek a bõr saját izmai, amelyek képesek megmerevíteni a szõrszálakat („libabõr”). A bõrbõl kiálló rész a tulajdonképpeni szõr, illetve hajszál. Nem tartalmaz ereket, idegvégzõdéseket. Szerkezetét tekintve két részbõl áll, kurtikulum és kortex.
Kurtikulum: külsõ, apró pikkelyekbõl álló réteg. A pikkelyek tetõcserépszerûen fedik egymást és védik a külsõ, károsító anyagoktól a haj állományát.
Kortex: magas víztartalmú „hajtest”, amely a haj erejét és rugalmasságát adja.

Köröm:
A kéz és láb ujjai utolsó percének háti oldalán kialakuló lapos lemez, ugyancsak az epidermis (felhám) származéka. Körömágyba fekszik, bõrtõl fedett része lágyabb, ez a körömgyökér. Az itt elhelyezkedõ sejtek felõl növekszik. Szerepe az ujjbegy alátámasztása.

Bõrmirigyek: Külsõ elválasztású mirigyek.

Faggyúmirigyek: általában szõrtüszõkkel kapcsolatban álló mirigyek, melyek magas koleszterin-észter tartalmú váladékukat a bõrfelszínre öntik. A váladék révén a bõr rugalmassá és a folyadékokkal szemben átjárhatatlanná válik. Bõr – nyálkahártya átmeneteknél találunk a szõrtüszõktõl független faggyúmirigyeket, melyek szintén a kültakaró védelmét szolgálják.

Verejtékmirigyek a bõrben mindenütt vannak. Egyes területeken 1 cm2 –en akár 1000 db verejtékmirigy is található. Váladékuk a verejték, a sudor, melynek kémiai összetétele a vizeletéhez hasonlít. Mennyisége igen tetemes lehet. Részben a folyadék és só kiválasztásban, részben a hõszabályozásban (hûtés) van fontos szerepe. Szövettanilag eltérõ verejték-mirigyek az ún.: illat-mirigyek. Ezek a nemi vonzást biztosító illatokat termelik.

A fent leírt anatómiai és élettani tények ismeretében és figyelembe vételével dolgoztuk át a Herbária kozmetikumcsalád tagjainak receptúráját. Természetesen megtartottuk a gyógynövénykivonatot, mint hatóanyagot, de olyan egyéb, modern hatóanyagokkal kombináltuk, melyek ilyen módon szinergizálják egymás hatását.
A felhasznált vivõanyagok, emulgeáló szerek és visszazsírozó ágensek a legfejlettebb kozmetikai kutató laboratóriumokból kerültek ki. A termékek illatanyagát Franciaországból, a parfüm õshazájából hozattuk.

A kamillát és körömvirágot a népgyógyászatban is régóta ismerik és alkamazzák, gyulladáscsökkentõ és hámosító hatásuk miatt. Hatóanyagaik az alfa bisabolol, alantoin.

A csalán kivonat: klorofilt, karotinoidokat, A, C és K vitamint, pantoténsavat, káliumot, kálciumot, és vasat tartalmaz.
Tartalomanyagainak élettani szerepe alapján könnyû belátni bõr és bõrfüggelék támogató hatását.

Tokoferol acetát - E vitamin: az utóbbi kb. 20 év kutatásai bebizonyították a bõrre és függelékeire gyakorolt jótékony hatását, mégpedig a sejtmegújulásban játszott szerepét. A sejtmembránok permeábilitását javítja, ezért a bõr turgora javul.

MPC - Milk Protein Komplex: testazonos fehérje, mely a coriumban lévõ kollagén és elasztin rostok összhúzékony fehérjéjét képes regenerálni. Klinikai vizsgálatok bizonyítják bõröregedés-lassító hatását és hypoallergén tulajdonságát.

A-vitamin-palmitát: hámvédõ vitamin. Az epidermis vastagságáért és elszarusodásáért felelõs, de szerepe van a haj és szõrzet állapotának javításában is, hiszen ezek a bõrfüggelékek az epidermis sejtjeibõl képzõdnek.

d-panthenol: a vízben oldódó B5 vitamin provitaminja. Az epidermisbe diffundálva rövid idõ alatt B5 vitaminná oxidálódik és kifejti hatását. Az epidermisben és függelékeiben lévõ zsírszerû anyagok és fehérjék szintéziséhez szükséges.

Növényi keratin: A hajban lévõ ún. rugalmas keratin felépítéséhez járul hozzá. Ezáltal a haj kurtikumát regenerálja: nem engedi, hogy a „pikkelyek ” felpöndörödjenek, szabadon hagyva a kortexet, ahonnan elpárologhat a nedvesség. Hatásának köszönhetõen a haj könnyen fésülhetõ, selymes fényû lesz.

„Bánfi-kivonat”: Speciális keveréke a különbözõ növények kivonatának, torma kivonattal keverve. Vérbõséget okoz a hajas fejbõrön, A hajhagymák nyugalmi és növekedési fázisát nyújtja meg. A kétféle hatásnak köszönhetõen megállítja a hajhullást.

ARCÁPOLÁS

A krémek fõ alkotórésze a tejprotein. A tejprotein természetes módon képes újjáépíteni a bõr elasztin és kollagén rostjait. Ezáltal a bõr még feszesebbé és selymesebbé válik. A krém rendkívül hatékony a kezdõdõ és a már mélyebb ráncok kezelésére egyaránt, emellett pedig hosszantartó hidratációt biztosít. A Herbária krémek javítják a bõr természetes szerkezetét, és valódi segítséget jelentenek a bõr öregedése ellen. A krémek könnyen felszívódnak, nem hagynak kellemetlen, zsíros érzést a bõrön. Tápláló hatóanyagaik révén a bõr ragyogóan selymes és puha lesz.

Kamilla krém: Érzékeny és száraz bõrre
A kamilla hatóanyagai gyulladáscsökkentõ, bõrnyugtató, anti-stressz hatásúak. A krém védi a száraz, érzékeny, kipirosodásra hajlamos bõrt a környezeti ártalmak ellen.
Körömvirág krém: Normál bõrre
A körömvirág hatóanyaga elõsegíti a hámosodást és a sejtmegújulást. Hámvédõ hatása a bõr legalsó rétegéig terjed.

HAJÁPOLÁS

Hajnövesztõ, hajhullást csökkentõ termékcsalád

A család tagjainak egymást kiegészítõ hatása akkor érvényesül a legjobban, ha a hajnövekedést elõsegítõ és a hajhullást csökkentõ kozmetikumokat (hajszesz, sampon, balzsam) rendszeresen együtt alkalmazzuk. A Bánfi termékek hatásosságát klinikai tesztek is igazolják.

Bánfi hajszesz: A terméket olyan egyedülálló növényi kivonatokból készítettük, amelyek évtizedek óta bizonyították hatásukat. A Bánfi hajszesz a hajhagymák növekedési fázisát hosszabbítja meg. A hajszesszel naponta kétszer alaposan dörzsölje be a fejbõrét. A hajhullás csökkenése kúraszerû használat esetén néhány héten belül tapasztalható.

A Bánfi sampon hatóanyaga speciális növényi komplex. Csökkenti a hajhullást és serkenti a hajnövekedést. Hajkímélõ mosóaktívanyag-tartalma biztosítja a jó tisztító hatást. Igény szerint akár naponta is használhatja.A megmosott hajon egyenletesen oszlasson el a haj hosszának megfelelõ mennyiségû
Bánfi hajbalzsamot, majd alaposan öblítse le.
A Bánfi hajszeszkúra kiegészítéseként heti 1 alkalommal készítsen pakolást Bánfi hajbalzsammal. Alaposan fésülje be a Bánfi samponnal megmosott hajba a Bánfi balzsamot, tekerje be haját puha törülközõvel és 10-15 perc hatóidõ után alaposan öblítse le.
A haj meghálálja a törõdést!

Zsíros, korpás haj ápolására szolgáló készítmények

Bojtorján sampon 2 in 1: Zsíros, korpás hajra, mindennapos használatra ajánljuk.
Komplex hatású növényi keveréket tartalmazó sampon, amelyet kitûnõ eredménnyel alkalmazhatunk a zsíros haj kezelésére. Különösen hatékony a serdülõkorban jelentkezõ hajzsírosodás esetén. Az õsidõk óta használt bojtorján gyökérnek, valamint a hozzáadott egyéb, újonnan felfedezett természetes hatóanyagoknak köszönhetõen a sampon megszünteti a fejbõrrel és a hajjal kapcsolatos problémákat.

Bojtorján hajszesz: Fokozza a fejbõr vérellátását, így egyensúlyban tartja a faggyúmirigyek mûködését, amelyek a haj túlzsírosodásáért és a korpásodásért felelõsek.
A növényi kivonatok a hajápolás egész folyamatában kifejtik sokrétû hatásukat úgy, hogy a készítmény az általános kozmetikai elvárásoknak is kiválóan megfelel.

Festett, erõsen igénybevett, száraz haj ápolása

A csalán kivonatot tartalmazó sampont, balzsamot és hajszeszt a festett, száraz, erõsen igénybevett haj ápolására fejlesztettük ki Önnek.
A csalán kivonat, a keratin és a sokféle vitamin egyedülállóan hatékony kombinációban van jelen a termékekben.

Csalán hajszesz: Serkenti a fejbõr vérkeringését, pótolja a hajfestés miatt fellépõ vitamin-, ásványianyag és nyomelem-hiányt. Használatával a hajszálak megerõsödnek.

Csalán sampon: A kondicionáló, hidratáló sampon használata során visszaadja a száraz haj rugalmasságát és tartását.

Csalán hajbalzsam: Használatával a haj könnyen kezelhetõvé, selymessé, csillogóvá válik. Megadja a festett hajnak azt a különleges ápolást, amire szüksége van.

TESTÁPOLÁS

A csalán kivonatot tartalmazó krémtusfürdõt és a testápolót normál bõrre ajánljuk.

Csalán krémtusfürdõ: A hidratáló krémtusfürdõ gyengéd habja kíméletesen tisztít. Fürdés után egész nap kellemes érzést biztosít a bõrön.
A krémtusfürdõ a csalán kivonat mellett glicerint, E- és B5 - vitamint, valamint természetes növényi visszazsírozó anyagokat tartalmaz, melyek védik, és ellenállóvá teszik a bõrt.

Csalán testápoló: A csalán testápoló különleges vitalizáló és bõrregeneráló hatású, bõrbarát összetevõket tartalmaz (pantenol, D-vitamin). Mindennapos használata érzékelhetõen javítja a bõr feszességét, erõsíti annak szerkezetét.

Cserszömörcés szájvizek: A fogágy-betegségek, a szájnyálkahártya-gyulladások ma már népbetegségnek számítanak. Ezek megelõzésére és kezelésére fejlesztettük ki a cserszömörcés szájvíz családot.
A szájvizek hatóanyaga a cserszömörce és a kakukkfû. A cserszömörcében lévõ C-vitamin és csersav jelentõs összehúzó, vérzéscsillapító hatást fejt ki, a kakukkfû illóolaja pedig igen hatékony fertõtlenítõszer.
A cserszömörcés szájvíz erõsíti a fogínyt, megakadályozza a fogak kilazulását, fertõtlenít és friss leheletet biztosít.
A készítmény hatását klinikai vizsgálatok igazolják.
A szájvíz háromféle ízesítésben kerül forgalomba: citrom, keserűmandula, mentol, így mindenki a saját ízlésének megfelelõen tud választani.

További cikkek