Elnöki interjú Dr. Mikola Bálinttal

Gyógyszerészek Országos Kongresszusa 2008

Már hagyománya van annak, hogy az évente – hagyományosan október elején – megrendezett Gyógyszerészek Országos Kongresszusának tapasztalatairól, a gyógyszerészek, a gyógyszerészet helyzetéről Dr. Mikola Bálintot, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének elnökét kérdezzük, hogy az interjú révén a PHOENIX Futárt, a MyPin internetes portált olvasó kollégák az eltelt időszakról egy átfogó elnöki értékelést kaphassanak.

„Nagykorúvá” vált az idén a Gyógyszerészek Országos Kongresszusa – ezt olvastuk a MOSZ honlapján az október 13-i tudósításban. Mit jelent ez személy szerint Önnek, aki az első Kongresszus kezdeményezője, szervezője volt?

Az őszi gyógyszerész kongresszus nagykorúvá vált.
1991-ben még az egész családom írta és borítékolta, hordta a postára a leveleket, amelyben közös találkozóra hívtam az akkor létesült gyógyszertárak tulajdonosait. A Família Patika volt a rendező, a szervező és a finanszírozó. Arra nem is számítottam, hogy kezdeményezésem a gyártók és nagykereskedők, külképviseletek érdeklődését is felkelti. Ezzel együtt 85 gyógyszerész és családtagjaik, valamint több, mint harminc kiállító jött össze a találkozón első alkalommal. Otthonról vittem be a kecskeméti Technika Házába a magnót, a falikarokat, Kodály iskolájából hoztunk asztalokat a kiállításhoz, a kórházból zöld műtőlepedőket az installációhoz, s a Zeneiskola tanári kara – barátságból - adott kamarahangversenyt. Szakértőket is a baráti, ismeretségi körből invitáltam. Az egészségügyi vezetésből eljött a minisztérium főosztályvezetője, kórházvezetők, egyetemi oktatók, jogászként eljött a Megyei Közgyűlés és a Megyei Bíróság elnöke, a főjegyző, de bankvezető, adószakértő és közgazdász is segítő érdeklődéssel asszisztált a MOSZ megalakulásakor. Nagyon egy sínre járt az agyunk. A rendszerváltást követően azonnal éltünk a lehetőséggel, önálló gyógyszertár-tulajdonosok voltunk és bizonyítani akartunk.
18 év nagy idő. Minden értelemben felnőtté váltunk. A gyógyszerésztársadalom ma alapvetően egységes, eredményeink fantasztikusak, tapasztalataink bőségesek, feladataink polarizálódtak.
Ma már – a XVIII. GYOK kapcsán – egészen más egy kongresszus előkészítése. Profi rendező csapatunk és szervezőink vannak. Több ezer gyógyszerész, több ezer négyzetméteren közel száz kiállító, négynapos, sok szálon futó program, hat szállodát kell komplett kibérelni, van reptéri és szállodai transzfer, a hazai mellett európai és tengerentúli a reprezentáció. Az őszi kongresszusok felépítése tehát sikeres történet.
Mégsem tudom azt mondani – amit az ember 18 éves gyermekének mond –, hogy előttünk az élet, a lehetőség, csak rajtunk múlik, hogy tudunk-e élni vele.

Elnök Úr hogy látja, az elmúlt 1 év történéseinek tükrében lehetett élni a lehetőségekkel? Előző évben a MOSZ új stratégia alapjait tette le, folyamatosan kontrollálva a megvalósításhoz vezető utakat, módszereket. Hogyan és mit lehetett a jelenlegi helyzetben tenni?

Korábbi, a gyógyszerellátás fejlesztését célzó szilárd szakmai stratégiánkat tavaly valóban módosítani kellett. Ennek közvetlen oka – elég hihetetlen módon - a kormányzati struktúrában beállt változás volt. Én még a középiskolában úgy tanultam, hogy a nemzetállamok talaján született liberális értékrend eszköz ahhoz, hogy a közös gazdasági és politikai érdekeket hangsúlyosan preferáló nemzetközi környezetben segítse az egyes nemzetek fejlődését, identitásuk erősítését, a stabil középosztály kialakulását. Nálunk ez másképpen van. A liberális egészségügyi kormányzat megerőszakolva a teljes ellátó rendszert és annak diplomásait, brutális módon, rapid sebességgel, piaci versenyhelyzetbe kényszerítette az egészségügyet. A szakmai és társadalmi ellenállásra azonnal reagálva minden döntést politikai szférába és magas szintre húzott, a szakmai érvek teljes figyelmen kívül hagyása mellett. Érdemben ezen az SZDSZ-MSZP tárcacsere sem változtatott, kicsi méz ugyan felkerült a madzagra, de igen hamar leolvadt.
A helyzet váratlan volt, gyors reagálást követelt. Abban a szituációban zuhant ránk a tőkekiszivattyúzás, amikor éppen befejeztük a gyógyszerellátó rendszer felépítését és végre dinamikusan fejleszthettük volna tovább a megkezdett szakmai programot, a világszerte ismert és elfogadott kognitív gyógyszertári szolgáltatási rendszert. Gazdaságilag null-pozíción állva, sebezhetőségünk egy piaci környezetben jelenleg óriási. A túlélési stratégia megvalósítása kapott tehát egyértelmű primátust. Folyamatosan elemezve a gyógyszerellátás gazdasági környezetét, a tőkevesztési folyamatokat és az ez irányban tanúsított kormányzati érdektelenséget, már tavasszal eredménytelennek ítéltük a visszapótlás irányában tett erőfeszítéseinket. Az Egerszalókon megrendezett - parlamenti szakpolitikusokkal közösen folytatott - MOSZ fórum volt a vízválasztó. Nem lemondva a gazdasági veszteségek visszapótlásának igényéről, de belátva e tárgyban tett hiábavaló erőfeszítéseinket, előbbi pozícióban kezdtük a lobbi tevékenységet. Megfogalmaztuk a döntéshozatal számára a gyógyszerellátásban kialakult menedzsment és szakmai jogok arányai kedvezőtlen alakulásának veszélyét, és ezek következményeit. Megkérdőjeleztük a liberalizációs program agyon-hangoztatott sikerpozícióit. Bebizonyítottuk, hogy lehetetlen a piac ott, ahol a beteg nem maga dönt a választásról és nem tudja mérlegelni annak árát/értékét sem. Igazolni tudtuk, hogy a patikaszám indokolatlan növekedése nem a versenyt támogatja, hanem egyfajta kiszorítósdi. A gazdaságosság okán kényszerű integrációk vissza fogják építeni a láncokat és a monopóliumokat, miközben a tulajdonosok lecserélődnek. Az így nyeregbe kerülő, elsősorban multinacionális érdekkörbe tartozó pénzügyi befektetők viszont ki fogják kapcsolni a kormányzati beavatkozás lehetőségét is.
Hatalmas lesz az öngól, miközben a társadalmi érdek visszavonhatatlanul sérül.
Európa már tudja ezt. Számokkal tudtuk igazolni, hogy nem növekedett a hozzáférés esélye. A gyógyszergyárak felé eredményesen érvényesített OEP árletörések nincsenek összefüggésben a patikaliberalizációval, egymástól független folyamatok, de együttes végrehajtásuk káoszt okoz a gyógyszerellátásban.

Ebben a gondolatkörben született meg a levelem a miniszterelnöknek.
Két problémakörre fókuszáltam. A gyógyszertárak létesítésének felfüggesztésére moratóriumot kell hirdetni. A nemzeti gyógyszerészet tudatos elsorvasztását meg kell akadályozni. Mindkettő politikai felelősség.
Az okos ember egy döntés után bizonyos idővel hátradől, értékel és elgondolkodik, kell-e módosítani az irányokat. Ez nem erőtlenséget tükröz, hanem bölcsességet. A kormányfő kikerülte az érdemi választ. Írásos reflexióban szakmainak minősítve a kérdéseket miniszteri hatáskörbe utalta az intézkedést, miközben minisztere kezét politikai béklyóba kötötte.
Az értékelést az olvasóra bízom.

2007-ben Ön úgy értékelte a helyzetet, mint ami – idézem – „minden képzeletünket felülmúlta”. Ugyanakkor hitet tett amellett, hogy: „… fel fogunk állni innen is, legfeljebb megfogyatkozva, átrendeződve és késve egy évtizedet”. Egy év elteltével hogy látja: mégis van lejjebb és mégis fel lehet állni? S ha igen, hogyan?

Valóban eleinte hihetetlen rossz álomnak tűntek az események, de mégiscsak ez a valóság. Nincs benne racionalitás. Olyan utakon járunk, amiről az európai országok már visszafelé jönnek. Az OECD és a WHO 2006. évi értékelései taxatíve citálják a deregulációs kudarcok nemzetközi tapasztalatait, összegzik a tanulságokat. Nálunk a politikai vezetés vagy nem olvassa ezeket, vagy azért siet ennyire, hogy befejezze a művet még mielőtt kitör az elemi, intézményes társadalmi felháborodás. A folyamat még rosszabb, mint annakidején az autópályaépítés volt (ki viszi a követ, ki építi, kinek a földjén keresztül és mennyiért). Nagyon mélyre került a gyógyszerellátó ágazat és ebbe nem nyugodhatunk bele. A gyógyszeripar külföldön fejleszt, kényszerűen elfordult a hazai piactól. A nagykereskedelem minden szereplője saját biztonsága megteremtése érdekében – melyik bevallva, melyik titkolva – láncokat épít. A patikák a gazdasági lélegzethez jutás érdekében folyamatosan számolnak és esélyük sincs a tőkeakkumulációra. Mindezen a kormányzat cinikusan mosolyog, vagy homlokráncolva elcsépelt ötleteket ad, amit a sajtó nagy élvezettel plankol. Az utánpótlás akadozik. A fiatalok nem mennek az egyetemre, a friss diplomások nem a gyógyszertárba jönnek dolgozni. Valahol ez érthető is.
Ezzel együtt meggyőződésem, hogy fel fogunk állni ebből a helyzetből. Csalódottan, de felvértezetten, gazdaságilag vesztesen, de erkölcsileg tisztán, megfogyatkozva, de összetartóbb módon. A mélypontot elértük, még maximum két évünk van. A gyógyszerlobbi hihetetlenül erős a világban és a gyógyító munka elképzelhetetlen gyógyszer nélkül. Már nem a józanságra és bölcsességre apellálok, csak a szükségszerűségre. A történet arról szól, hogy le kell cserélni a tulajdonosi kört, aztán indulhat a felvirágzás. Keressük a módszereket a túlélésre, a veszteségek csökkentésére.
Hogy hogyan lehet ezt elérni, erről tárgyaltunk a GYOK rendezvényein.

Milyen fő területekre fókuszált a 2008. évi GYOK?

Ebben az évben is – a hagyományokhoz híven – a gyógyszertári kognitív szolgáltatások fejlesztésével kezdtük a programot. Klinikus és egyetemi oktató gárda segítségével folytattuk ismeretbővítésünket, felkészítésünket a gyógyszerészi gondozás új szakterületeire. Sok szakmai vitát hallani ma a gyógyszertárban forgalmazható egyéb készítményekről. Külön előadáscsokor mutatta be az Oxfordi Egyetem neves professzora (aki egyben a Szent Györgyi Albert Táplálkozástudományi Intézet alapító elnöke is) vezérelőadásával indítva a táplálék-kiegészítő profilt. A szakmai ismeretbővítés mellett a MOSZ-nak ezzel, egy tavasszal indított gyógyszertári portfolió bővítési terve is van. A harmadik terület, ami az idén különösen kiemelt hangsúlyt kapott, a szakmapolitikai elemzés és a gazdasági stabilizációs törekvések bemutatása volt.

A MOSZ kezdeményezésére indult el Magyarországon a Gyógyszerészi Gondozás, s ennek eddig két kiemelkedő területéről beszélhetünk a gyógyszertárak napi gyakorlatának szintjén – a diabetes és a metabolikus szindróma terén folyó gondozásról. A magyar tapasztalatokat röviden összefoglalva, – hiszen ez akár egy önálló interjú témája lehetne, – hogyan értékeli a Gyógyszerészi Gondozás elmúlt évi hazai helyzetét, a tendenciákat?

Igazi sikertörténetről van szó. A MOSZ 1998-ban kezdte el építeni a „házi gyógyszerészi szolgálat” megfogalmazásával a gyógyszertári kognitív programokat. Kicsit döcögős indulást követően hihetetlen dinamizmussal szaporodott a diabetes, majd később a most már metabolikus szindróma csoporthoz tartozó kórokok szűrését célzó vizsgálatokban részt vállaló gyógyszerészek száma. Egyértelmű volt a felismerés, hogy ez az út vezet a „Gyógyszertár, mint egészségcentrum” programunk megvalósításához, a megtépázott társadalmi bizalom visszaépítéséhez, és későbbi gazdasági előnyöket is hordozhat magában. Ma már több, mint hatszáz patikában folynak szűrővizsgálatok. Megalapozott szakmai protokolljainkat nemzetközi szinteken is elismerik, sőt ajánlással közvetítik az európai térségben. Az irány tehát helyes. Egyértelmű, ha a kormányzati szándék a gyógyszerellátás kereskedelmi jellegének túlhangsúlyozásán fáradozik, akkor nekünk a szakmai jelleget kell erősítenünk, tehát tanulnunk kell. A gond itt is a gazdasági forrásoldallal van. A kognitív szolgáltatások személyi, eszköz és anyagi igényesek. Egyelőre tart a hivatás által motivált lelkesedés. A közelmúltban volt olyan őszi vasárnap(!), amikor délelőtt több mint kétszázan voltunk a „Hőgyesben”. Tanultunk.

Ahogy az előbb említette, a kongresszuson körvonalazódott a Gyógyszerészi Gondozás egy harmadik területe… Örömmel hallgatnánk erről, az e témában elhangzottakról, illetve a MOSZ céljairól.

A történet az EuroPharm Fórumtól indult, ahol a MOSZ alelnöke évek óta a krónikus megbetegedések szakterületének az európai koordinátora. A daganatos megbetegedések tipikusan az a terület, ahol a páciens éveken/évtizedeken át gyógyszeralkalmazó. Ebben a szituációban rendkívül fontos a helyes gyógyszerelési gyakorlat fenntartása mellett a kórkép részletes ismerete, s a markáns kísérő tünetek enyhítésének lehetséges módszerei. Ebben tudunk a betegnek segíteni. Elkezdtük tehát a daganatos betegségek kórokát, klinikumát megismerni, valamint elmélyedtünk a gyógyszeres terápiák gyakorlatában is. Klinikusok és egyetemi tanárok előadásait követően a Semmelweis Egyetem docensének prezentációja meggyőzően teljes képet mutatott számunkra a szakterületen a páciens kiszolgáltatottságáról és a gyógyszerészi szerepvállalás lehetőségeiről.



A Kongresszust immáron többedik éve nemzetközi részvétel mellett szervezik. Ez lehetőséget ad arra, hogy a külső gazdasági környezetet ne csak hazai, hanem európai, vagy még annál is tágabb horizonton lehessen értékelni. Hogyan vázolná Elnök Úr – a kongresszuson elhangzottak alapján – a nemzetközi tendenciákat?

A gyógyszerellátás nemzetközi gazdasági környezete változó. Általában leszögezhető, hogy mind az Európai Unió, mind a nemzetközi szakmai szervezetek nem tartják célravezetőnek a deregulációs folyamatokat követő liberalizáció túlhajszolását. Ezt OECD és WHO dokumentumok is alátámasztják, magam mutattam be ezeket a kongresszuson. Divatba jött a szubszidiaritási környezet hangsúlyozása, ahol a társadalmi fejlődés, a szociális státusz, a gazdasági lehetőségek és a társadalmi kohézió erősítése egyaránt szerepet játszanak egy nemzet egészségügyi ellátó rendszerének alakításában. Ennek megfelelően tarka a kép. Van, ahol teljesen állami kézben van a gyógyszerellátás, van, ahol patikaláncok hódítanak, s van, ahol csak tulajdonos gyógyszerész működtetheti a gyógyszertárat. Ma a pénzügyi/gazdasági válság kezdetén már hallani felelős politikusoktól olyan plenáris kijelentést, hogy nem célszerű minden uniós direktívát azonnal és átgondolatlanul végrehajtani. Ezt sajnos Magyarországon már eltoltuk. Még amit nem kellett volna feltétlenül, azt is végrehajtottuk. Bízom abban, ahogy a gazdasági életben talán felvetődik a nemzeti érdekek vizsgálata, úgy egyszer talán majd az egészségügy/gyógyszerügyben is elkövetkezik ez az idő. Sok szempontból viszont sajnos már elkéstünk, számos nemzeti pozíciót visszavonhatatlanul elvesztettünk.

A Kongresszus Záródokumentuma szerint: „első teendőnk a gazdasági környezet stabilizálása”. Ez egy rendkívül összetett feladat. Milyen lépésekkel, hogyan tervezik a stabilizációt és mit várnak ennek eredményeként?

Több előadás, fórum, vita foglalkozott ezzel a kérdéssel. Kitörési pontokat, technikákat vázoltunk, módszereket ajánlottunk. Legfontosabb a tőkevesztés lefékezése. A jelenlegi pénzügyi/gazdasági recesszió arra enged következtetni, hogy hiába teszünk erőfeszítéseket a gyógyszerkassza megtakarításából az ágazatba való beígért visszapótlás, a generikus érdekeltségi rendszer megteremtése, vagy akár a másfél évtizede aktuális árrésrendszer módosítás irányába. Az ügyeleti szolgálat állami támogatási körbe való bevonására 12 éve várunk, nem valószínű, hogy most fogják meglépni. Marad számukra a gyógyszerpiac szereplői között felépítésre váró kapcsolati rendszer továbbfejlesztése, és a kognitív szolgáltatásokra építhető portfolióbővítés. Közgazdasági nonszensz, hogy nélkülünk, gyógyszerészek és gyógyszertárak nélkül nem jut el a gyógyszer a beteghez, mégis mi vagyunk a „legágrólszakadtabb” szereplői a piacnak. Őszintén feltártuk azt is, hogy az elmúlt évben a legnagyobb nagykereskedelmi szervezetekhez való jelenlegi kapcsolódási forma sem segítette érdemben a gyógyszertárak gazdasági stabilizációját. Ezekben még igen jelentős tartalékokat látunk. Úgy tűnik, hogy csak a gyógyszerész oldalról kezdeményezett és irányított horizontális kapcsolatrendszer tudja kényszeríteni a piacot arra, hogy egy másodlagos vertikális üzleti struktúra felépítését követően a közös beszerzésekből fakadó gazdasági eredményből a gyógyszertárak is reálisan részesedjenek. Tárgyalunk termék-rendszergazdákkal új struktúrák kiépítéséről. Természetesen nem adtuk fel a kormányzati, politikai szereplőkkel való folyamatos konzultációt, de ezektől érdemi, akut gazdasági segítséget jelenleg reálisan nem várhatunk.
Tanulunk marketing technikákat, elemezzük a kényszerű versenyhelyzetet és – ígérem – minden résben ott lesz a lábunk.

Végül egy személyes kérdés: az Ön számára a Kongresszuson történt-e olyan esemény, momentum, amelynek örülni tudott, amely a meglepetés erejével hatott az Ön számára?

Mindig van szívet melengető esemény. A bizalom nemcsak a gyógyításban fontos, de a közfeladat ellátásában is. Volt olyan nyolcvan év feletti gyógyszerész, aki nem tudott eljönni, de üzent. „……..jól csináljátok, ne adjátok fel………”, „………tartsátok meg a hitet a szakma irányában és egymásban….”.
Mégis a legemlékezetesebbek a fiatalok voltak. Akik hazatérve Amerikából kifejezték, hogy az ottani tapasztalatokkal, de itthon akarnak építkezni. Akik nyilvánosan el merték mondani, hogy hihetetlen az a lelkesedés és energia, amit a gyógyszerészet érdekében évről évre kifejtünk.

Tisztelt Elnök Úr! Az olvasók nevében is köszönöm az interjút.
Offenbeckné dr. Sólyi Ilona (www.helpnet.hu)


2008.11.27.


További cikkek gyógyszerészi gondozás témában

További interjúk