Interjú Prof. Dr. Klebovich Imrével

Interjú Prof. Dr. Klebovich Imrével, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság új elnökével

A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság 2008. november 15-én tisztújító közgyűlést tartott. A Társaság elnökének Prof. Dr. Klebovich Imrét, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara Gyógyszerészeti Intézetének igazgató egyetemi tanárát, mb. dékánját választotta. Céljairól, az azokhoz vezető utakról kérdeztük:



Önt a napokban az idén 84 éves Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnökévé választották. Elnöki célkitűzésének mottója: ”A jelen a múlt közvetítésével válik jövővé.” Elnök Úr! Miért választotta ezt a jelmondatot?

Talán azzal kezdeném, hogy tisztelem a gondolkodókat, akiktől az aforizmák származnak. Egész gyűjteményem van aforizmákból, s a hallgatóim a tanúk rá, majd minden előadásomat valamilyen – az adott témához kapcsolódó – aforizmával zárom.
Ami a kérdés személyes vonatkozását illeti, meggyőződésem, hogy a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság – mint az egyik legrégebbi tudományos társaság - elnöki tisztségére irányuló megbízatás hihetetlen nagy feladattal járó kötelezettség és egyben nagy-nagy megtiszteltetés. Gondolja el, a legkülönfélébb területeken, a gyógyszertárakban, a kórházakban, az oktatásban, kutatásban, iparban, a gyógyszer-kereskedelemben dolgozó gyógyszerészektől az engedélyező hatóságoknál és az államapparátusban tevékenykedő kollégákig mintegy 5000 gyógyszerész tagja a Társaságnak. Ezt az évtizedek alatt felhalmozódott tudást kell megóvni, tovább terjeszteni. Azt az értékrendet, szellemi tőkét kell megőrizni és továbbfejleszteni, ami nélkül a gyógyszerésztársadalom presztízsét, megbecsülését nem lehet megvédeni. Ehhez a tudáshoz mindenkinek hozzá kell tennie a saját tudását, a legeldugottabb kis falu patikusától a hatóságnál dolgozó gyógyszerészig.
Megtiszteltetésnek érzem, hogy nagy elődöm, Mozsonyi Sándor íróasztalánál dolgozhatok. Remélem, bizonyítottam a Gyógyszerészeti Intézet élére történő kinevezésem óta, hogy – a hagyományokat maximálisan tiszteletben tartva – minden tőlem telhetőt megteszek az Intézet szellemi és fizikai fejlesztéséért. Megszületett a Gyógyszerészeti Intézet 70 éves évfordulójának különleges kiadványa és több százmillió forintos fejlesztéssel megújult az Intézet. Csak körül kell nézni… Márványtábla őrzi azon adományozók segítőkészségét, akik hajlottak a segítségkérő szóra, és adományaikkal lehetővé tették az Intézet megújulását.
Visszatérve az eredeti kérdésre, miért pont ezt a jelmondatot választottam? Meggyőződésem, bűn lenne nem felkarolni, továbbvinni és értékmérőként alkalmazni a magyar gyógyszerészet nagyjainak tudományos munkásságát, eredményeit; vagy azokat az értékeket, amelyeket a gyakorló, a táránál, a gyógyszergyárak üzemeiben hoztak létre gyógyszerész kollégáim az elmúlt évtizedekben, hogy csak néhány példát mondjak. Ezek a tapasztalatok mind az MGYT jövőjének építőkövei. Csak így, a múlt hagyományaira alapozva lehet az elkövetkező időszakban építkezni. Ezért választottam ezt a mottót.

Programbeszédében a Társaság értékeinek megőrzését a Tagság érdekeinek messzemenő figyelembevételével tervezi. Egy rövid interjú keretében nincs arra lehetőség, hogy ennek az elképzelésnek minden részletét kifejtse. Arra kérem, beszéljen arról, hogyan tervezi az értékek megőrzését?

Nehéz egyetlen példát mondani. A gyógyszerésztudomány nagy elődei példát mutattak arról, hogyan kell e tudományág megbecsültségét, létjogosultságát tovább vinni. Ma már, az internet korában, szinte nem is lehet elkülönülten kezelni a hazai és a nemzetközi viszonyokat. Úgy látom, hogy az MGYT minden egyes tagjának tapasztalatára és szellemi segítségére szüksége van, dr. Horváth Dénes 96 éves gyógyszerész kollégámtól kezdve - aki a mai napig rendszeresen olvassa a szakirodalmat -, egészen a vidéki gyógyszertár gyógyszerészéig. Úgy érzem, az én szerepem integráló szerep az ipar, a hatóság, az egyetem és a tára előtt álló gyógyszerészek között.

A jövő egyik kulcskérdése a fiatalság támogatása. Ez alatt a fiatal MGYT tagokat értsük, vagy ennél tágabban értelmezhető a kijelentés, ha igen, hogyan?

Aki engem ismer, tudja rólam, hogy csapatépítő típus vagyok, csapatmunkás voltam mindig és maradok is… Múlhatatlanul fontosnak tartom a fiatalokat, akik majd átveszik a stafétabotot, függetlenül attól, hogy az MGYT-ről, az Intézetről vagy bármelyik tudományos szervezetről beszélünk. Szomorú dolog, ha egy vezető nem neveli ki az utódát, hiszen a konkurencia a tudomány terén éppúgy, mint az élet bármely más területén mindig is a fejlődés motorja volt, erősíti a szellemi építkezést.
Sajnos azt tapasztaljuk, hogy ma a gyógyszerész szakmából hiányzik a középgeneráció. Üzleti vállalkozókká váltak, külföldre mentek, már nem a tudománnyal, a praxissal foglalkoznak. Ezért kiemelten fontosnak tartom a fiatalok felkarolását. Ma a pénz szinte mindent meghatároz. A minap a Magyar Gyógyszerészhallgatók Egyesülete (HUPSA) előtt tartottam előadást. Próbáltam érzékeltetni, hogy nem lehet hosszú távú életcél az orvos-látogatói státus, mert bár adott esetben 12 rend ruhát, autót és kiváló fizetést biztosít, nem értékrend. Innen nagyon nehéz továbblépni, fejlődni. A magam gyakorlatával tudok csak példálódzni, hiszen közel húsz éve „társadalmi munkában” adok elő a különféle egyetemeken, a Műegyetemen is például, mert az ismeretek átadását a fiataloknak mindennél fontosabbnak tartom.
Visszatérve az Ön kérdésére: célom az, hogy az „érettebb ifjúság” – értem ez alatt mindazokat, magamat is, akik bár talán már félszázadnál többet megéltek, de szellemiségükben fiatalok – és az IFJÚSÁG között a párbeszéd minden lehetőségét megteremtsem. Csak a team-munkáé, a többszintű gondolkodásé lehet a jövő…

Célkitűzései között kiemelt feladatként említette az MGYT nemzetközi kapcsolatainak ápolását és bővítését. Ön számos nagyhírű nemzetközi tudományos szervezet vezetőségi tagja (1). Hogyan „profitálhat” ebből az MGYT?

A magyar gyógyszerészet szellemiségének egyik fokmérője a nemzetközi elismerés. Nikolics Professzor Úrnak nem kis része volt abban, hogy az MGYT visszakerült a Nemzetközi Gyógyszerész Szövetség kiemelkedő tagszervezetei közé. Többek között ezt a tevékenységét ismerte el a Nemzetközi Gyógyszerész Szövetség, amikor 1994-ben a lisszaboni FIP Kongresszuson életműdíjjal tüntette ki. Említhetem Vincze Zoltán professzor urat is, aki a pekingi FIP Kongresszuson nyerte el ugyanezt a díjat. Ezek az elismerések olyan értékrendet képviselnek, amelyet példaként lehet és kell állítani a jövő nemzedék elé. A most megválasztott vezetőségnek ezt az értékrendet kell továbbvinnie. Meggyőződésem, hogy a kulcs a JELENLÉT mind a hazai, mind a nemzetközi tudományos fórumokon. Hogyan lehet a nemzetközi tudományos életben a magyar részvételt fokozni? A magam szerény eszközeit, amelyeket a több mint 30 évi, különböző nemzetközi bizottságokban való részvétel, a konferencia-szervezések terén szerzett tapasztalat és kapcsolatrendszer tesz pozitív értelemben hasznosíthatóvá, igyekszem ezen értékek megőrzésének szolgálatába állítani.

Közismert tény, hogy az MGYT-MGYK-MOSZ együttműködés eredményeként a gyógyszerészi gondozás terén igen eredményes szakmai továbbképzés-sorozat indult és működik. A szakmaközi kapcsolatok egyik legígéretesebb lehetősége lesz jövőre a XIV. Congressus Pharmaceuticus Hungaricus. Hallhatnánk arról, milyen elképzelései vannak a rendezvény kapcsán, s hol tartanak az előkészületek?

A három évenként megrendezendő CPhH immáron hagyomány, a magyar gyógyszerészet egyik legnagyobb hazai és nemzetközi fóruma. Örvendetes, hogy a határon túli magyar gyógyszerész kollégák részvétele is igen jelentős ezen a rendezvényen, mely egy kohéziós erőt is képvisel.
Nekem személy szerint ez a konferencia azért fontos, mert ennek révén is erősíthető majd a multidiszciplinaritás, amely korunk és szakmánk meghatározó tényezője. A tudomány olyan hihetetlen gyorsasággal fejlődik, az egyes határterületek átfedik egymást, s ez óhatatlanul felveti a rendszerezés igényét.
Ami a konkrétumokat illeti, az előkészületek már megkezdődtek, Erdei Ottilia főtitkárhelyettes asszony közreműködésével. A helyszín terveink szerint a budapesti Kongresszusi Központ lesz, bár bizonyos protokolláris események színhelye még nem végleges. Ezek azonban rendkívül fontos, de külső tényezők. A belbecs: a CPhH a magyar gyógyszerész-társadalom ünnepe kell legyen. Sajnos, a világgazdasági válság érződik nálunk is, a szponzorok száma és adakozó kedve fogy, de töretlenül bízunk abban, hogy mindez a színvonalat nem fogja befolyásolni.
A Kongresszus sikere nagyban múlik majd azon is, hogy mekkora publicitást sikerül számára biztosítani. Mindent megteszünk, hogy a televízió, a rádió és az internet minél szélesebb körben tájékoztasson az eseményről, mind előzetesben, mind az esemény alatt.
A Kongresszuson várhatóan minden gyógyszerészi terület képviseltetni fogja magát. A tudományos programot a Tudományos Alelnök úrral a Kongresszus Tudományos Bizottsága fogja kidolgozni az Elnökséggel közösen. A Bizottság a januári választások után alakul meg, ezért a programról most még korai lenne beszélni. Azt azonban már most jelzem, hogy a Pharm.D. címmel bizonyosan külön és kiemelten fogunk foglalkozni, amely az Országgyűlés döntésétől függ.

Ma Magyarországon a közforgalmú gyógyszertárak egyik legnagyobb problémája a gyógyszerészhiány. Mit gondol, az MGYT-nek – és személy szerint Önnek – lehet-e ráhatása arra, hogy ennek a problémának a megoldása hosszabb távon legalábbis kezdetét vehesse…?

Ez talán az eddig feltett kérdések közül a legnehezebb. Az oktatásnak Mária Terézia óta tradicionális értékei vannak. Sajnos azonban tisztában kell lennünk azzal, hogy a közeli jövőben az állam több támogatást a gyógyszerészképzéshez nem tud adni. Ez több mint szomorú. Ha megnézzük a távol-keleti kis tigris országokat, ott megvalósították azt a jövőorientált stratégiát, miszerint két területen nem engedték meg, hogy a költségvetést csökkentse a döntéshozó, ellenkezőleg, úgy vélték, a jövő építése a pénzügyi források ide irányuló átcsoportosításával történhet legeredményesebben. A két terület: az oktatás és az egészségügy.
Tudomásul kell viszont venni, hogy az állami finanszírozású gyógyszerészképzésre további forrás nem várható. Ezzel együtt látok lehetőséget arra, a helyzet némileg elmozduljon pozitív irányba. Nevezetesen, ha olyan viszonyok alakulnának ki, amelyek között kevesebben mennének külföldre dolgozni. Ennek egyik fontos tényezője lehet a Pharm.D. fokozat, amelyre minden reményünk megvan. Mire ez az interjú megjelenik, az Országgyűlés már döntött ebben a kérdésben, reméljük, pozitívan.
További hozadékai is lehetnek ennek a döntésnek:
- a gyógyszerész diploma felértékelődése, ami az egész gyógyszerész-társadalom felértékelődését fogja jelenteni, s talán az ún. fizetős képzésekre is többen fognak jelentkezni;
- egy egészséges verseny kialakulása a négy gyógyszerészképző hely között, ami bizonyosan a minőség fejlődése irányába mutat majd és a gyógyszerészdiploma súlyának további növekedését eredményezheti.

„A jelen a múlt közvetítésével válik jövővé…” – a jövő formálásában azonban mindig ott rejtőzik az egyéni, individuális döntések sorozata. Ha egyetlen mondatban arra kellene válaszolni, mit tart mandátuma idején a legfontosabb elérendő célnak, amiről majd 15-20 év múlva az akkori gyógyszerészeknek az Ön neve jut majd eszébe, mi lenne az a cél?

Szorgalom és alázat. Magam mindig a KÖZért dolgoztam. Ezért azt gondolom, hogy ha az általam vezetett társaság tagjainak vagy a hallgatóimnak majd az jut az eszébe rólam: „sosem a haszon, mindig az érték”, akkor érdemes volt mindezt csinálni.

Végül egy személyes kérdés – azt olvastam, hobbija a fotózás. Ön – figyelembe véve számos hazai és nemzetközi kötelezettségét – rendkívül elfoglalt ember. Mennyi ideje jut erre a szenvedélyre, s az eredményeket sikerül-e családi, netán ennél szélesebb körben élvezhetően rendszerbe foglalni?

Tizenkét éves korom óta fényképezek. A természetfotók és a portréképek a szenvedélyem. Meggyőződésem, hogy egy olyan terheléssel dolgozó szellemi munkásnak, amilyen magam is vagyok, kell legyen eszköze arra, hogy teljesen kikapcsolhasson, agytekervényeit átmoshassa egy – teljes koncentrációt igénylő – más irányú tevékenységgel. A fotó erre kiváló eszköz. Volt már vagy 12 fényképezőgépem, ma sem indulok el sehová fényképezőgép nélkül. Úgy vélem, a fénykép nem arra való, hogy az ember a számítógépen megnézze, azután elsüllyedjen a winchesteren, hanem a képet ki kell nyomtatni és abban gyönyörködni kell. Sajnos nincs annyi időm rá, mint szeretném, de az elmúlt néhány évben már rendeztem, rendszereztem mintegy 8000 fotómat. Így válik teljessé az elmúlt időszakom.

Tisztelt Elnök Úr!
A www.mypin.hu és a PHOENIX Futár olvasói, valamint a magam nevében szívből gratulálok megválasztásához, és sok sikert kívánok céljai megvalósításához.

Offenbeckné dr. Sólyi Ilona (www.helpnet.hu)


2008.12.19.

További cikkek gyógyszerészi gondozás témában

További interjúk