Élettörténetek

 

 dr. Sejben József

Dr. Sejben József gyógyszerész
Sokoldalú technikai, magasfokú fizikai és pszichikai képesség, rokonszenves sportszerű viselkedés kell ahhoz, hogy valaki nagy egyéniséggé váljon. (Szabadon Comenius és Apáczai Csere János után.) Ezt a nem teljes összefoglalást segítségül veszem ennek a cikknek az írásához. Kollégák vagyunk sok tíz éve és egy munkahely alkalmazottjai kb. 20 éve. Mégis, mégis a beszélgetés segített ahhoz, hogy a találkozás estéjén megállapíthassam: „Ó, Istenem, nem is ismertem ezt az Embert!”.
Tovább

 dr. Gutiné Dr. K. M.

Dr. Gutiné Dr. Krajcsovics Márta gyógyszerésznő
Ez év februárjában egy igen érdekes e-mailt kaptam Mezőhegyesről. A Szent György Patikából egy igazi szeretettel és tisztelettel átszőtt kérés érkezett Szüllőné Szűcs Ibolya szakasszisztens részéről. Arra kért, írjak a 40 éve főnökük, Márti gyógyszerésznőről. Ezt a meglepetést szeretnék átnyújtani neki a jubileum alkalmából. Mivel késő este volt, úgy gondoltam másnap felhívom a kolléganőt/kolléganőket - hiszen közös ötletük volt -, hogy megbeszéljük a részleteket. Másnap azután kisült, hogy a tótkomlósi Burián családról megjelent cikk adta az ötletet.
Tovább

 dr. Revoly család

Minden találkozás egy élmény. Szinte hihetetlen, ismét egy barna, vékony, okos, céltudatos tekintetű, törekvő, mindenre fogékony gyógyszerésznő, aki szemben ül velem. Őt is a „híre” hozta a látókörömbe. Sokat segítenek nekem az elégedett betegek. Az biztos, hogy nem mindegy, hogyan áll az egészségügy (orvos, gyógyszerész és az asszisztencia) a pacienseihez. Budakeszin a piacnál, a diófák árnyékában található egy patika. Dió Gyógyszertár. Az épület előtti ládákban számtalan élénk színű virág sütkérezik a már nem annyira kellemes hőmérsékletű napfényben. A gyógyszertárban találkozom Dr. Revoly Angélával, a gyógyszertárvezetővel, és a másik gyógyszerésszel Horváth Norbertné Ágival, aki - mint ahogy azonnal kiderül - a gyógynövények szakértője és az Egészségnapon gyógynövény- és drogbemutatót tart.
Tovább

dr. Pálovits

Milyen a vas, ha búzavirágkékben tündököl? Ez a kedvenc szín varázsolta feltűnővé az aranydiplomáját 2001-ben átvevő Dr. Tóth Idát. Azután elrepült a 10 év, Ducika csak azt észlelte, családja egyre népesebb, és addig ismeretlen új tagokkal bővül. Ismét előkerült a szekrényből a búzavirágkék csoda, hiszen át kellett vennie a gyémántdiplomáját.  
Tovább

dr. Szalai Éva

Nógrád maga a meglepetés, most a zendülő tavasz harsogó zöldje és egy gyógyszerésznő várt, akit Kovács Ildikó költő, gyógyszertári asszisztens ajánlott, mondván mindenki ismeri, szereti, és igazi vidéki patikus, együtt él a hozzá forduló, segítséget kérő közösséggel. Másik ajánlója kolléganőm, Csépke Zsuzsanna kereskedelmi képviselő, aki Évike nagy rajongója. Vártam a találkozást, azt azonban nem gondoltam, hogy a magisztrália mesteréhez és annak esztétikailag is lenyűgöző kivitelezőihez, elrendezőihez lesz szerencsém. A bennem mély nyomot hagyó patikus kollégáim, múltam példaképei biztosan örömüket lelték volna ebben a látogatásban! A Kamilla Patikába belépve sok mosolygó arc fogadott, ragyogó fehér munkaruhák tündököltek a tágas officinában, vonzották magukhoz a tekintetem. Az iroda ajtajában megjelent egy magas, vékony, komoly, figyelmes arcú hölgy, a főnöknő: Dr. Szalai Éva
Tovább

dr. Mikola Bálint

dr. Mikola Bálint gyógyszerész
Egy fogvacogtató tél végi napon a többszöri egyeztetés után igyekszem beszélgető partneremhez, aki három minőségében is érdekel: mint magánember, mint gyógyszertár tulajdonos, és mint a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége alapítója. Valamikor (ne írjuk le a dátumot!) Lajosmizsén beszélgettem egy kiváló, régi erkölcsi értékeket megszemélyesítő, bűbájos gyógyszerész úrral, Bartal Sándorral és kedves feleségével. Nagy élmény volt a találkozás. A családjukról beszélgetve megemlítették a fiukat, az ifjabb Bartal Sándort, és a vejüket, Mikola Bálintot, hiszen mind a két fiatalember szintén gyógyszerész és évfolyamtársként végzett. Majd „egy pár pillanat” múlva az ifjú Bartal Sándor kollégám volt a beszélgető partnerem. A családi esküvői képen Sándor mutatta a húgát, Évát, annak férjét, Mikola Bálintot és gyermekiket, akik azóta felnőttek lettek. Közben minden év „Siófokján” két-három udvarias mondattal üdvözöltük egymást. 2016 őszén megtörtént a csoda, dr. Mikola Bálint már a közhelyek közé beiktatott váratlan kérdésemre: mikor írhatunk Önről? – azt válaszolta: „Keressen meg!”

Tovább

dr. Muzsik Réka

dr. Muzsik Réka gyógyszerész
Egy érdeklődő emberben mindig van egészséges kíváncsiság, mert ha nincs… ezt ne taglaljuk. A jelen esetben hallunk valakiről valamit, ha nem ismerjük, óhatatlan, hogy ne képzeljük el. Velem is ez történt, a kolléganőmtől, Kiss Edit kereskedelmi képviselőtől hallottam, Szentesen van egy gyógyszerésznő (ha én meséltem volna róla azt mondanám egy kislány), aki magyar bajnok lett. Milyen bajnok? Itt kezdődött az utánajárás, az időpont egyeztetése – de a találkozás nem akart létrejönni, hol ezért, hol azért. Végül sikerült! Számomra tanulságos volt a bajnok kolléganő, mint látvány és mint ember. Nem volt óriás, nem volt kigyúrt testű, és mert szép és megnyerő, és mert megismertem, nem mondhatom, hogy az emberből hiányzik bármi, ami lényeges - gondolhattam volna, ha az a valami hiányozna, nem lenne diplomás gyógyszerész. A látvány egy dolog, de a megjelenése a szeme: határozott, egyenes tekintete, és a tudatos megfogalmazása magáról, a múltjáról, a jelenéről és a jövőjéről - lenyűgöző.

Tovább

dr. Török Pál

vitéz Török Pál gyógyszerész
2016. november 18-án Szegeden kapta meg ünnepélyes keretek között a még mindig snájdig vitéz Török Pál gyógyszerész a vasdiplomáját. Amikor dr. Czobor Anitától, a Dékáni Hivatal vezetőjétől kérdeztem, ott lesz-e a tábornok úr személyesen az ünnepségen, azt mondta a doktornő: Margit készülj fel arra, hogy a vele való beszélgetés közben nem veszed észre az idő múlását. A beszélgető partnerem megszólítása zavarba hoz: gyógyszerész úr, vasdiplomás kolléga úr, ’56-os szabadságharcos, stb.

Tovább

dr. Faragó Sarolta

dr. Nagyné dr. Faragó Sarolta gyógyszerész
Az időjárás elkényeztetett, szép, csendes, őszi napfényben úszó zempléni táj emlékeztet az 50 évvel ezelőtti komolyan figyelő évfolyamtársra, akihez megyek, akit akkor Faragó Saroltának hívtak. Meglepődöm a változáson, nem a magával ragadó, figyelmesen hallgató gyógyszerészen, hanem a közösségével együtt élő, vidám kolleganő mondanivalóján, hála Istennek van miről beszélnie. Mellette ül az idősebbik fia Gyula, aki közben ügyet intéz, a fiatalabb András pedig mivel három ikerfiú papája, állandóan úton van, hol velünk, hol a csöppségekkel. Ülök az asztalnál és nem győzök jegyzetelni. Mindjárt az ősök életével kezdjük:

Tovább

Dr. Zelkó Romána

prof. dr. Zelkó Romána dékán asszony
Akivel beszélgetni szeretnék közéleti személyiség. A kíváncsiság dolgozik bennem, hogy megismerjem a budapesti Semmelweis Egyetem Gyógyszertudományi Karának dékánját, Zelkó Romána professzor asszonyt. Nem volt problémánk a kora reggeli találkozást illetően, mert a gyógyszerész kar első embere is korán kezdi a napi pensumot.

Tovább

Dr. Ádám György

dr. Ádám György Ferenc és családja
A Szent György Patikában dr. Ádám György Ferenc gyógyszerész úr és a kollégái nagyon vidáman fogadtak, mivel az „Ismerd meg Nógrád megyét”, illetve az „Útjavítást és Salgótarjánt is útba ejtem” című megpróbáltatások után mindenki, de legfőképp saját örömömre megérkeztem a város központjában található patikába.

Tovább

Gálné Dr. Csapó Mária

Gálné dr. Csapó Mária, Katonáné dr. Gál Andrea és családja
Ez a találkozás nehezen jött létre, mert Csapó gyógyszerésznő áprilisban Jászladányból a Debreceni Klinikára került teljesen váratlanul. Leányával, Andreával minden hónapban legalább kétszer beszéltünk, hogyan alakul Édesanyja állapota? Meg kell jegyeznem, amikor meghallottam, unokája, az ott rezidens kisdoktornő felügyeli, megnyugodtam és tudtam, hogy: megyek én Jászladányba! Mentem is egy forró augusztus végi napon. Igen, itt két generációval fogok találkozni, az Édesanyával (aki részben a patika névadója, ugyanis a másik névadó a magyarok Nagyasszonya), és a leányával, Andreával. A harmadik generáció nem lesz jelen, mert mint említettem Andrea orvos leánya – a kis Andrea - Debrecenben a Klinikán teszi dolgát, a fia Jóska pedig nem elérhető, mert nyaral. Az Anya Gyógyszerésznő - csupa nagybetűvel írva - igazi régi világból „színpadra” lépő, hivatása magasrendűségét tudatosan vállaló kolléganő. Cirádás szemei tisztán csillogón, kíváncsian néznek rám. Nem is kérdezem szabad-e tegeznem, mert olyan fiatal és tele van energiával.

Tovább

Potornai 01

dr. Potornai Lajos és dr. Kardos Erika gyógyszerészek
Az Üllői úton rekkenő hőségben haladva gondoltam kedves kolléganőmre, Csépke Zsuzsanna kereskedelmi képviselőre, milyen jó lenne, ha velem jönne, talán beszélgetve nem vennénk észre a forró beton kisugárzását. Egyszer csak megváltozott a világ, árnyas fák alatt folytatódott az utam, minden üde zöld volt körülöttem, köszönhetően a medárdi időjárásnak. Majd megláttam a gyógyszertárat, előtte a túloldalon lekaszált terület száradó szénakazallal. Ez a kép olyan, amit nem vártam az Üllői út forgataga után. Belépve az officinába dr. Potornai Lajos gyógyszerész úr, a gyógyszertár tulajdonosa köszöntött. Az irodában kellemes körülmények között tudtunk beszélgetni.

Tovább

Gulyásné dr. Rencsi Mária

Gulyás Tiborné dr. Rencsi Mária gyógyszerésznő
Szemben ül velem egy olyan kolléganő, akivel igen változatos helyeken találkoztunk és igyekeztünk megfelelően ellátni a ránk bízott feladatot. Sajnos az idő mindig rövid volt a mélyebb megismeréshez, de most talán sikerült kibeszélgetnünk magunkat.

Tovább

Farkas László

Farkas László
Valamikor a múlt időben, a Parma Patikánál volt egy értekezlet. Az ott ülők között egyszer csak megpillantottam egy Ajtay Andor kinézetű kollégát. Figyeltem hogyan beszél, viselkedik, és úgy látszik elraktároztam, mert hallva a gyémántdiplomás gyógyszerészek nevét, e név hallatán beugrott Ajtaynak, a színésznek az arca. Kíváncsi voltam kb. 15 év távlatában jól emlékeztem-e? Izgalommal vártam Nagykátán a gyógyszertárban, hogy a gyógyszerész úr valóban az Ajtayra emlékeztető kolléga-e?

Tovább

alt

Beszélgetés Bunyevácz Zsuzsával
Beszélgető partnerem kolléga, ugyanakkor író is, eddig hat könyve jelent meg. Jelenleg is dolgozik egyen, emellett a Magyar Gyógyszerészi Kamara sajtóreferense, honlapjuk főszerkesztője. Nem látszanak rajta az élet megpróbáltatásai, ősei évszázados tapasztalata, tudása tükröződik minden ténykedésén.

Tovább

dr. Barna Barnabás és családja

dr. Barna Barnabás gyógyszerész és családja
Kecskeméten a Szalagházi Írisz Patikában a csinos ifjú személyi jogos - Csehné dr. Barna Gizella fogad. A gyógyszerésznőre nem csak nekem lett volna szükségem, hanem az officinában is, így türelmesen vártam soromra. Közben megérkeztek a szülők is, tulajdonképpen mindenkit kell ünnepelnünk, hiszen előző szombaton, május 7-én a két gyógyszerész, anya és lánya ünnepelték a Gizella névnapot. Bevallom, hogy néhány nappal ezelőtt dr. Sejben József volt kereskedelmi vezető, volt szíves felhívni, és a nagy titkot megosztotta velem, hogy milyen nagy megtiszteltetés érte a mindenki által jól ismert Kollégánkat dr. Barna Barnabást - akit a nagy történelmi múlttal rendelkező visegrádi Szent György Lovagrend tagjává választottak, és 2016. április 24-én Visegrádon a Királyi Palotában lovaggá ütötték. A jeles eseményre elkísérték családtagjai is.

Tovább

Dr. Somogyi Gabriella

Ez a május eleji nap olyan volt, mintha április lenne, hol eső zúdult le az ember nyakába, hol kisütött a nap. Keszthely így úgy nézett ki, mintha most mosták volna tisztára a tetőket, a házakat és az utcákat az ég angyalai. A főutcán található Park Gyógyszertárban a riportalanyom jön elébem és tessékel be az irodába, közben a többi csinos fiatal kolléganővel is megismerkedem. A főnök-helyettes dr. Somogyi Gabriella, akihez Domján Andrea kolléganőm ajánlására jöttem. Nem zavartalan a beszélgetésünk, mert mindig történik valami, így többször megszakítjuk a beszélgetést, a főnök, dr. Tegéné dr. Tóth Edit is beugrik.

2016.

Tovább

Simon Norbert

Az utolsó beszélgetőtársam egy barna, mokány, zárt arcú fiatalember. Akkor még nem tudtam, rövid időn belül megismerem másik egyéniségét, az átszellemült, a hallgatóságot megnyerni tudó diákot.

2016.

Tovább

Ben Pearl

A következő beszélgető partnerem is megérkezett, aki még Dóránál is magasabb, és hogy gyengéd szálak fűzik őket egymáshoz kétség kívül megállapítható. Ben igazi úriemberként kézcsókkal üdvözli szerelmét. Úgy folytatjuk a beszélgetést, mintha nem először beszélgetnénk. Semmi titkolózás, semmi zavar, a nyitott könyv nem csukódik be. Megkapom az engedélyt, hogy őt is tegezhetem, köszönettel élek a lehetőséggel.

2016.

Tovább

Oláh Dóra

Debrecen Nagyerdőben vártam rájuk, akik közül ketten már küldtek némi „ízelítőt” magukról, így őket már felismerem találkozásunkkor. Az első vendégem Oláh Dóra IV. éves gyógyszerészhallgató. Pontos volt, csak sokkal magasabb és kevésbé kislány, mint ahogy a küldött képről elképzeltem. Úgy éreztem ő egy nyitott könyv a nagy szürke szemével, tiszta tekintetével. A beszélgetés során kisült, hogy egy öntudatos lokálpatrióta, fehértói ifjú hölgy. Érdekelt, milyen indíttatásból választotta a gyógyszerészetet ez a „költőnő”?

2016.

Tovább

tekes kornelia ferjevel es gyermekeivel

prof. dr. Tekes Kornélia és családja
Honnan van ez az őserő? Ez a fáradhatatlan tudásátadási vágy? Nem hagyott nyugton a kíváncsiság, dolgozott bennem, meg kell közelebbről ismernem ezt az előadót, de nem csak nekem, hanem be kell mutatnom azoknak, akik ismerik, de csak felületesen, és talán ők is csodálkoznak azon: nem utasítják el őket, ha kérnek valamit, figyelnek rájuk és a feltett kérdésükre megkapják a kimerítően precíz választ: - Hát igen, ez Tekes Kornélia kolléganőnk.

Tovább

Major Zsuzsa és családja

Major Zsuzsanna és családja
A ködös reggelt, csodálatos napfényes délidő váltotta fel. A gyógyszertár ablakából kitekintve, csodálkozva láttam a patika épületének környékén álló fák hogyan bontakoznak ki a sűrű szürkeségből. Már napfényben úszott a laboratórium, az officina eddig rejtett szépségei is előtűntek. Itt keresem az eltűnt arcot, a gesztust, a hangot, azt a kolléganőt, aki ha rendezvényre jöttek, belépve az ajtón mindig ott hagyta a férjét, és őszinte kíváncsisággal kérdezett, és valódi figyelmet szentelt a válasz meghallgatására. Most én kérdezek, és nézem a fiút, látom-e benne az édesanyja vonásait? Észreveszem, és nem a most alakuló érzés tesz kíváncsivá, hanem egy régi, már meglévő és ismerős érzés adja számra a kérdést.

2016.

Tovább

dr. Bóna Viola

dr. Bóna Viola gyógyszerész
Az Uzsoki utcán reggel munkába menet azt hittem rosszul látok, egy hosszú barna hajú, sudár fiatal hölgy fordult be rollerrel a Parma Produkt teherbehajtó kapuján. A kíváncsiságom nem tűrt halasztást. Ki ez az ifjú – mint közben megtudtam – kolléganőm? Talpig ragyogó fehérben beállított hozzám a megbeszélt időpontban Bóna Viola gyógyszerész. Fürkészve néztem ezt a kedves „kislányt” – aki zavar nélkül rollerezik be és parkolja le a kétkerekűjét az autók mellé.

2016.

Tovább

Pakóné Dr. Kovács Adriána

Pakóné Dr. Kovács Adriána gyógyszerész
Egy-egy verseny eredményhirdetése után a hallgatóság egymás között elmondja a magánvéleményét. Ezeken a beszélgetéseken a díjazottak sorrendje nem biztos, hogy megegyezik a zsűri döntésével, mert a hallgatóság összetettebb benyomás alapján ítél. Ez nem probléma, az a fő, ha van vélemény és érdeklődés egy-egy előadás és előadó személyét illetően. A hallgatóság kérésére mutatjuk be az egyik számunkra érdekes előadás szerzőjét. A magas, szőke, igen határozott fiatal kolléganő nem ijed meg a saját árnyékától, ahogy látom.
2016.

Tovább

Kozsa Kornél

Kozsa Kornél termelési karbantartó
A véletlen hozta úgy, hogy ebben a számban a Parma Produkt két fiatal kollégájáról is olvashatnak. Dr. Bóna Viola történetét követően másik „hősünk” Kozsa Kornél, aki már 10 éve jár be ugyanazon az ajtón, mint én, csak éppen más időpontban, így nem ismerhettük meg egymást közelebbről. Most azonban a cégnél a jó cél érdekében több fiatal részt vett a Csodalámpa Karitatív Szervezet által megrendezett futáson, ahol az utolsó futó kiváló teljesítményének köszönhetjük az elért eredményt.

2016.

Tovább

Prof. dr. Kata Mihály

prof. dr. Kata Mihály
Sokan azt hiszik, amikor az ember elhagyja az egyetemet, elkezdi az úgynevezett ÉLETet, nem gondol vissza a régi szép diákévekre. Ez nem így van, sőt, egyre gyakrabban teszik fel a kérdést, amikor találkozunk évfolyam- vagy egyetemi társakkal „nem tudod, mi van Kata Misivel, vagy Stampf tanár úrral?”, vagy arról kérdeznek, akire leginkább kíváncsiak… Ilyen kérdésekre próbálunk válaszolni, amikor felkeresem régi tanárainkat. Engedjék meg számunkra, hogy bepillantsunk úgynevezett nyugdíjas napjaikba és ki-ki döntse el, hogy ő miként éli meg most ezt az időt, vagy hogyan fogja morzsolgatni a napjait, ha már nem lesz aktív. A milliomnyi idő vajon mire lesz elég?
2016.

Tovább

cinege tavasz 

Érkezik a hideg tél,
hírnöke a hűvös szél, 
hóról, zord fagyokról beszél.

Tovább

Dr. Stampf György

Fogadj be úgy, ha még jóra – konok
ifjú erőmmel jobbat akarok,
érezzem: mozdul óriás tagod:
anyag, de véled lélek is vagyok!
(Illyés Gyula: Hazám)

Tovább

Dr. Ficzere Sándor

Nagyon jót tett velem az, aki azt mondta Matyóföld fővárosa (Mezőkövesd) felől kell Borsodivánkára menni a régi 3-ason. Először is a járási székhely szépsége, a hímzett piros rózsák és egyéb virágok eredetijei által szegélyezett utcák felvidították a korán kelő lelkét. 2015.

Tovább

 

2016. január 1.

 

Új esztendő boldog napján,
januárnak elsején,
piros betűs ünnepnapnak
álmos lusta reggelén,
találgatjuk mit is hozhat,
jót vagy jobbat, még rosszabbat
most ez az új naptári év?

Tovább

Dr. Dudás Györgyné dr. Kóczián Gyöngyvér

Szép szeptemberi vasárnap vitt az utam Balassagyarmatra, mivel 3 év előkészület után most talán sikerül beszélgetnem a Dr. Kenessey Albert Kórházban ügyeletet tartó kolléganőnkkel. A felújítás minden megpróbáltatását átélő Gyöngyvér, mint a többi dolgozó, keresi a gyógyszereket, amit meg kell találni és megpróbálja átmenetileg megszokni a nehézségeket a szebb jövő reményében. Körülbelül 20 éve nem találkoztunk. Az első pillanatban megállapítom jó dolog a tenisz egy nő életében! A beszélgetés ideje duplán számít, ugyanis legalább annyi időt tölt a betegekkel a nyugdíjas főgyógyszerésznő, mint velem. Jönnek a meglepetések: kiderül, a trianoni határon kívül a Szilágyságban, Krasznán látta meg a napvilágot.2015.

Tovább

A Szeberényi család

Szeberényi Judit gyógyszerész, amikor felajánlotta nekem, hogy ő jön hozzám az Uzsoki utcába beszélgetni édesapjáról, Szeberényi Andor gyógyszerész úrról (Bandi bácsiról), saját magáról, és egyáltalán a családról, azért tette szívesen, mivel ebben az épületben a Parma Patika (volt Pest Megyei Gyógyszertári Központ) minőségbiztosítási főgyógyszerészeként dolgozott. Bandi bácsi pedig Kevermesen (Békés megyében) nekem főnököm is volt, helyettesítő gyógyszerészként. 2015.

Tovább

Mojzesné Terray Orsolya

Kedves Olvasó megbocsátja nekem, hogy az igyekvő színház- és filmművészeti tájékozottságom bár hiányos, mégis magamban megállapíthatom, ilyen névvel valóban színpadon a helye a számomra ismeretlen kolléganőnek. Utána kell járni, meg kell ismerni – a kíváncsiság hajtott. Most itt ül velem szemben, olyan, mint egy szobor, akit a szobrász befejezett, a kiegészítők is a megfelelő helyen, a fülbevaló hosszúsága is eltaláltatott. A „precíz patikus” még készült is belőlem! 2015.

Tovább

drhunyatiborne

Meleg kora nyári napon izgatottan állok Gyulán egy polgári ház zárt kapuja előtt és csengetek. Tudom, hogy várnak, én is kíváncsian fülelek, hallom már a 88 éves gyógyszerésznő lépteit, vagy elém is úszva jön? – hogy a hírét meg ne hazudtolja a 88 éves sellő, aki úszás nélkül nem tudja elképzelni az életet. Neszt hallok, majd kutyaugatást is. Kinyílik a bejárati ajtó, és az ajtókeretben megpillantok egy magas, vékony, mosolygó, koránál legalább 10 évvel fiatalabbnak tűnő hölgyet. 2015.

Tovább

György család

dr. Györgyné dr. Horváthy Márta és dr. György Beáta gyógyszerészek
Hévíz a reggeli napfényben tündökölt, a külföldi gyógyulni kívánó fürdővendégek úszógumikkal, hűtőtáskákkal, matracokkal vonultak a tó felé. A „bennszülöttek” az ágyásokból szedték ki az árvácskát, ültettek helyette egynyári színpompás virágokat. A kék templomtól indultam a Tavirózsa Patika felé. A kollégáim már teljes harci díszben fogadták az officinába belépőket. Tanácstalan voltam, kihez álljak sorba. Kinyílt a patikaajtó, belépett egy szőke amazon. Valami azt súgta, ő ide tartozik, jó volt a megérzésem. Dr. György Bea, a fiatal gyógyszerésznő állt előttem. Tessékelt befelé az irodába, ahol Édesanyja a szintén szőke és sportos kinézetű dr. Györgyné dr. Horváthy Márta üdvözölt mosolyogva. Velem szemben a két talpraesett, csinos fehér köpenyes patikus érdeklődve figyelt. 2015.

Tovább

PHOENIX Továbbkepzes 2015

Czikóné Bercsényi Erika és Vincze László Jánosné Nagy Henriette szakasszisztensek
Babonics Józsefné dr. Rósa Éva és a gyógyszertár szakdolgozói

Megnyugtatjuk a kedves Olvasót, nem sok ez a két cím, mind a kettő az érdeklődés jele. A kérdést a szakma tette fel, amikor a gyógyszertárak megkapták a 2015. évi továbbképzésről szóló programfüzetet: Kik ők, a mosolygó fehérköpenyes kollégák? Az alcím egy pacienstől származik, aki ezt a mondatot indokként ejtette ki a száján, amikor a másik kiadónál ülő kolléganő invitálta őt, hogy hozzá is jöhet receptjeivel. A főnökasszonyt vártam az irodában, a nyitott ajtón keresztül láttam és hallottam, az officinában történteket. Láttam a beteg megállt, nem tudta melyik kiadóhoz menjen és a mondat indoklásul hangzott el, mert tanácstalan lévén ezzel húzta az időt, és saját töprengését akarta igazolni, mert hogy egyik kedves hölgyet sem kívánta megbántani.  2015.

Tovább

Dr. Burian Zsuzsanna

dr. Burián Zsuzsanna gyógyszerész és családja
Ez a történet Szencen, a Trianon előtti Magyarországon kezdődik. A címet és a Család történetének korai szakaszáról írottakat Burián László esperes plébános 80. születésnapjára megjelent visszaemlékezéseiből összeállított könyvből idézem. Természetesen, mint minden alkalommal a beszélgető partnereim a jelenkori történet hősei. Ebben az esetben a megismerkedésünk, bármilyen hihetetlen, de 40 egynéhány évvel ezelőttre datálódik. 2015.

Tovább

dr. Kovács Pál

A februári tavaszt idéző csípős reggeli időben Keszthelyen az utca végénél csillogott a Balaton azúrkék vize, mintha a Jóisten mindent kifényesített volna. Várakozással tekintettem a nap elé, hiszen ez a találkozóm kívánságra jött létre, ugyanis az itteni patikalátogatónkat, Domján Andreát az utcán leszólította egy gyógyszerész mondván: látta az utcán előtte menni a kiváló szakembert, Dr. Kovács Pál nyugdíjas gyógyszertárvezetőt, és örömmel látta, milyen szálfa a termete még mindig, és megkérdezte Andreától: Margitka miért nem ír a gyógyszerész úrról, hadd tudják meg, hogy megy a sora. Hát így kerültem ide Keszthelyre ebben a csodálatos időben, kedves Olvasó. 2015.05.

Tovább

dr. Bíró Katalin Zsuzsanna

dr. Bíró Katalin Zsuzsanna gyógyszerész és családja
Az idei tél egyik szép fényes napján találkoztam Bíró Zsuzsa gyógyszerésszel, és művészetekben, főként muzsikában tehetséges családtagjaival. 2015.05.

Tovább

torokne dr kormanyos iren

Mindig meghatódottság vesz erőt rajtam, amikor 100 éves patikába belépve üdvözöl a „szép” korú patika tulajdonosa. Mennyi mindent tudnának mesélni a falak, a bútorok, hány arc tekintett a sarkok tükrében kíváncsian, kihívóan, boldog mosollyal, vagy éppen a titkolt könnyeket rejtegetve. Dr. Kormányos Irén úgy lépett felénk, mint aki tudja, a hely megköveteli a méltóságteljes megjelenést. Rövid idő múlva a cikk írója is kutatja - mivel beszélgetés közben kiderül a gyökerek azonossága - a riportalany vonásaiban a hazai ízek (vonások) nagykamarási, illetve almáskamarási rejtett mondatok, mozdulatok egybeesését. 2015.05.

Tovább

A Dócs család

A Dócs család
Amikor írom ezt a cikket, visszagondolok arra a csodálatos érzésre, ami magával ragadott Dócsék békéscsabai kertjében, az október csendje, a szeretett arcok és Viktor, a fekete-fehér-tarka kutyus figyelő tekintete. Igen, ez a békés megyei ősz a fájdalmasan hívogató. Azonban a melankolikus kép változik, mert megjelenik ifjú Dócs János és már vibrál a levegő, kiderül nincs is olyan csend, a szomszédban fát fűrészelnek. Körülöttem ülnek a család tagjai, akik szabaddá tudták tenni magukat. Idősebb dr. Dócs János gyógyszerész úr, felesége dr. Dócs Jánosné dr. Trnoszky Katalin, ifjabb dr. Dócs János és Viktor, a négylábú. „Kisjanival” kezdjük a beszélgetést, mert neki mennie kell a patikába. Mosolyog a szeme, az arca, úgy tűnik tele van energiával. 
2015.01.30.
Tovább

Dr. Gallai Katalin

Gyula városa őszi napfényben tündököl, nem lehet azt mondani, hogy csendes a város, most is turisták sétálnak az utcán, vagy iparkodnak az uszoda felé. Mozgalmas az élet a gyógyszertárban is, ha nyugalomban akarunk beszélgetni a napfényes, világos, virágos Dévity Katalin gyógyszerésznő által megálmodott „irányító központban” kell leülnünk, ahonnan a város egyik zölddel övezett terére és a patikához kapcsolódó rendelőintézetre látunk. 2014.12.20.
Tovább

Sebestyén Mónika

Sebestyén Mónika, gyógyszertári szakasszisztens, vegyészmérnök
Csupa várakozás egy vizsgaelnök, amikor találkozik az „áldozatokkal”. Hogy miért? – mert ő is tanul, ha nyitott a lelke és a füle, hiszen ezeknek a fiataloknak van főnökük, vannak tapasztalt kollégáik, akik ha bennük van a közlési vágy, vagy a tanítás iránti óhaj, illetve a tudás átadásának igénye: akkor a jelölt ezeket az egyedi tapasztalatokat szívesen elmondja a vizsgán, pláne ha kíváncsi a vele szemben ülő és ezt ki is nyilvánítja. A folyosói beszélgetés során az egyik vizsgázó odasúgja: tetszik tudni, hogy van itt egy vegyészmérnök is, aki ha sikerül a mai napi vizsgája, gyógyszertári szakasszisztens lesz? Mondanom sem kell, érdeklődve vártam a vegyészmérnöknő „fellépését”! Most nem vizsgán ülünk egymással szemben, hanem az Uzsoki úti irodámban. Nézem a vékony, öntudatos, barna, most már kolléganőt.
2014.12.01.
Tovább

dr. Szász Károly

dr. Szász Károly /1935 - 2014/ - 2014.11.01.
Tovább

Ambrus-Bartalis Rozália

A Trianon előtti Magyarország nagyon szép nevű székely falujában, Gyergyócsomafalván éltek beszélgető partnerem nagyszülei, a Bartalis család. Mint a mesében, a gazdag Ambrusoknak nem voltak örököseik és örökbe fogadták Bartalis Istvánt, a velem szemben ülő Ambrus-Bartalis Rozália nagyapját. 2014.10.31.
Tovább

Hajdú József

Kiss Ildikó a szegedi telep logisztikai vezetője elérzékenyülve beszélt velem a cibakházi Turul Madár Gyógyszertár tulajdonosáról, dr. Hajdú József gyógyszerész úrról. „Milyen kedves, milyen aranyos!” – mondta. Cibakházán tudtam meg, hogy még személyesen nem találkoztak soha, csak telefonon beszélnek elég sűrűn, ha a kolléga úrnak mondandója van, őt hívja. Bevallom őszintén személyesen mi is csak most találkoztunk először. A Holt-Tisza partján fekvő gyógyszertár ügyeletes szobájában beszélgetek vele és kedves feleségével, Gizellával. 2014.10.06.
Tovább

dr. Vancsura István

Ezen a forró júliusi vasárnapon volt időm elgondolkodni, hogyan is telt el ez az utóbbi 3-4 év, amióta készülök kollégánkhoz, dr. Vancsura István gyógyszerész, polgármester, traktorvezető, szántó-vető tiszaalpári polgárhoz. Már maga az a tény győzelem, hogy Alpár előtti ligetes, árnyas úton közeledünk a cél felé, persze nyugtával kell dicsérni a napot. A falu utcáit, házait, virágait olyan szemmel nézem, mintha nekem is közöm lenne hozzájuk. Vajon miért? – mert patikus a „házi úr”, ő a felelős minden fűszálért! A gyógyszerész úr az utcán várt, mivel egy fogfájós beteg kért enyhítő segítséget. Már kényelmesen elhelyezkedtünk, kezdtük a beszélgetést, mikor a hófehér anyai örömök előtt álló cica elhelyezkedett kényelmesen az ölemben, a fekete cicának több esze volt, a konyha hideg kövén elterülve pihente ki az éjszakai fáradalmait. Nyílt a kapu, egy édesanya jött a kislányával, a beszélgetést hallgatva sikerült megállapítanom, jól ismerik a most polgármester kollégát, segítséget kért, mert a férje meghalt, munkahely kell számára, hiszen árván maradtak a tizenéves kislányával. A falu vezetője kérte őket, jöjjenek vissza úgy 6 óra felé, mert most vendége van. Eljött az idő, hogy talán elkezdjük a beszélgetést. (Mindez az év egy vasárnapján történt!) 2014.09.05. 
Tovább

Szuromi Ibolya

Kabára készülve óhatatlan, ne gondoljak Kabay Jánosra, Szendrei professzorra, aki elkeseredetten mesélte az egész világon ismerik a mákgubóból történő morfin gyártás metodikáját és alkalmazását is. Csak nálunk szűnt meg a feltaláló szerinti kivonás, és az azt megelőző növénytermesztés. Szomorú tény. A mákról eszembe jut Lakitelek, a Mákvirág Galéria, Dr. Erki Mária gyógyszerész kolléganőmnek művészetpártolása. Az a fáradhatatlan szervező erő, amellyel minden év május utolsó péntekén összetrombitálja a település apraját-nagyját, hogy áldozzanak pár órát a tudomány és művészet embert formáló képességének. A csoda megismétlődik Kabán is szárba szökkent a művészet virága, és ennek a folyamatnak aktív kezdeményezője egy kolléganőnk, aki Kabán a Sanitas Patikában éli az egyáltalán nem mindennapi életét. 2014.08.29. 
Tovább

Hajdú Imre, fiával

A sokak Kisteleken az elődök nyomdokaiban járó, hagyományos értelemben falusi, majd kisvárosi patikus, később gyógyszertár tulajdonos, volt helyettes polgármester, díszpolgár Dr. Hajdú Imre örömmel üdvözöl, ami – mármint az öröm – kölcsönös, hiszen évfolyamtársak voltunk. 2014.08.05.

Tovább

Regdon család

„Folyami uszodától a gyógyszer-technológiáig”

A sokak számára leginkább kedvelt, vagy egyesek életében emlékezetes napon, április 1-én, gyönyörű napsütéses délelőttön találkozom két volt egyetemi oktatómmal és sokunk tanáraival, Dr. Regdon Gézával és kedves feleségével, Dr. Regdon Gézánéval. A szokás hatalma vezeti az én tollam is, előbb a férj neve és utána feleség férjezett neve, mert a nevezett feleség mindig a háttérben biztosította a nyugodt munkahelyi és otthoni körülményeket. Nevelte a gyerekeket, gondoskodott a velük együtt élő Édesanyjáról és a szaporodó család új tagjainak beilleszkedését az életbe óvószemmel vigyázta. Hát ilyen „egyszerű” volt a mi időnkben egy tanársegédnő élete. Nézem a még mindig melegbarnán csillogó szemeit. Bizony én „kinőttem” a magázódást! 2014.06.28.

Tovább

Deák Ferenc

A Parma Produkt Kft. melankolikus hangulatú poétája
Hosszú évek óta dolgozunk egy épületegyüttesben Deák Ferenccel, úgy, ahogy a modern világ megkívánja: köszönünk, ha találkozunk, de lehetőleg ne tudjunk egymásról semmit! Valamikor 3 évvel ezelőtt kaptam felkérést asszisztens vizsgaelnöki feladat ellátására. Nézegettem a vizsgáztatandók neveit, munkahelyét, meglepődve láttam Deák Ferenc munkahelyének címe ugyanaz, mint az enyém. Kíváncsian vártam, hogy vizsgázik a kolléga? Megjegyzem, nem hozott szégyent az Uzsoki utcára a sápadt egyáltalán nem komolytalan fiatalember, sőt!  2014.05.30.

Tovább

dr. pharm. Nemeságai Saáry László

Kalocsa egyik polgári házakkal szegélyezett utcájában leparkolva, már nyílt a szemben lévő ház utcai ajtaja és kijött elém egy kedvesen mosolygó, csinos hölgy, dr. Saáry László gyógyszerész úr felesége. Az ablakban ekkor megjelent egy kedvesen mosolygó úriember, akiről megállapítottam magamban, bizonyosan ő lesz a következő írásom „hőse”. A kapun belépve két vidám kutya szaladt felém. A fiúkutya a beszélgetés végére már a lábam alatt elfekve békésen szuszogott. Bonyolult üdvözlések után, igyekszünk kényelembe helyezni magunkat. A kolléga úr akcentus nélkül beszél magyarul, pedig 1956 óta Ausztriában szolgálta különböző patikákban az ottani betegek egészségét.2014.04.20.

Tovább

doc. dr. Mohay Jenő

„A Jóisten maximálisan mellettem volt…”
Dr. Mohay Jenő gyógyszerész urat 40 éve nem láttam. Kölcsönös kíváncsisággal méregetjük egymást. Keressük a régi vonásokat, az ismerős mosolyt, én pedig a mindig igényes, mindenre kiterjedően figyelő, katonás tartású gyógyszerész urat.2014.04.20.

Tovább

Abod Margit

Néhány gondolat a 102 éves Vajnáné dr. Abod Margit emlékére. 2014.04.20.

Tovább

dr. Zolnay Kriszta

Mindig nagy várakozással ébredek, ha utam Szegedre vezet. Felébred a régi izgalom bennem. Most ködös, nedves arcát mutatja az egyetemi város. A Kárász utca patinás patikája karácsonyi díszben próbálja elűzni a hömpölygő ködöt. Az officina barátságos meleggel fogad, még várom, hogy bejelentsenek a főnök asszonynak, dr. Zolnay Kriszta gyógyszerésznek. Önkéntelenül keresem a szememmel, milyen érdekességet fedezek fel. Megakad a tekintetem a polcon számomra ismeretlen kiadvány címlapján, olvasom: Kígyó Patika Magazin, a szegedi Kígyó Patika ingyenes kiadványa. Mindjárt van miről kérdeznem a tulajdonosnőt. 2014.04.05.

Tovább

100 éves patika - Veresegyház

1913. július 25. nagy nap volt Kaufmann Ernő gyógyszerész életében, megkapta az engedélyt, hogy Veresegyházon megnyissa a „Megváltó” patikáját. Felesége Gasparics Jolán szintén gyógyszerész. Veresegyházon a Szent Erzsébet gyógyszertárban (a volt Megváltó, majd 1/107-es) megtalált eredeti 1913-s méregkönyv (1934-es gyógyszerész zsebnaptára) tanúsítja az alapító nevét és az alapítás tényét. A gyógyszertár 1913. december 4-én nyitotta meg ajtaját a rászorulók előtt. Amikor ez a cikk megjelenik már lassan 101. évfordulóját ünnepelheti a gyógyszertár népes gárdája. A legutolsó látogatásom óta az épületet szépen rendbe hozatta a jelenlegi tulajdonos dr. Pozsonyi Erzsébet gyógyszerész. Az hogy a felújítás éppen a 100. évfordulóra esett, csak a munkák végén derült ki, mivel akkor került elő az idősebb gyógyszerésznő, dr. Pozsonyi Istvánné által emlegetett méregkönyv. Amikor leülünk beszélgetni a két Erzsébettel még nem sejtem, hogy milyen dokumentumfilm összeállítást és napló részleteket fogok nézni és hallgatni és hogy nincs talán még egy patika Magyarországon, de lehet tágabb földrészeken sem, ahol írott és képi dokumentum örökítené meg egy gyógyszertár történetének és az ország történelmének háborús heteit 1944. december 6-tól 1945. április 17-ig. 2014.03.05.

Tovább

Somogyi Lászlóné, Irénke

„Nyáron nincs melege, télen nem fázik”
A kedves Olvasó bizonyosan meglepődik, ha ezt a cikket olvassa és felteszi a kérdést: „van olyan gyógyszertári takarítónő, aki 55 évet kibír egy patikában és még mindig nem akarja elhagyni a gyógyszerész főnökét és a patikát?” Hát van! Bizonyosan a somlói levegő és a somlói bor teszi!
Az ősz itt csodálatos. Leszüretelt szőlőtőkék katonás sorai, melyek egy irányba felfelé igyekeznek a kápolna, illetve a présházak felé, elképesztő színekkel tobzódnak a déli őszi napfényben. Belépve az officinába Mátyásné dr. Bódis Angyal(ka) jön elém, nem lepődünk meg egymás kinézetén, mert Siófokon a PHOENIX stand kedves vendégei férjével, Domján Andrea kolléganőmnek. Hozzák és jó szívvel adják Somló „illatos nektárját”. A gyógyszerésznő háta mögött már mosolyog régi ismerősömként Irénke a takarítónők gyöngye. Nem akart kötélnek állni, hogy ő egy cikk „hősnője” legyen. Kemény 5 év meggyőző munkája van e mögött a beszélgetés mögött. 50 éves jubileuma alkalmából szerettük volna főnökasszonyával, hogy Irénke leüljön és meséljen nekem. Most végre feltehetem az első kérdést, ami nem a szokványos „Hogy tetszik lenni, Irénke?” , hanem …
2014.02.05.

Tovább

Dr. Horváth György

Művelődj, barátkozz, kertészkedj”
Egyik késő nyári estén megszólalt a telefonom, számomra ismeretlen hazánkfia hívott Franciaországból. Elmesélte, nézi és olvassa a rovatunkat, a nem mindennapi élettörténeteket. A beszélgetésünk lényege: nem gondolta volna, hogy ilyen színes egyéniségek a Patikusok! Életük és kalandozásaik más hivatások területére, még színesebbé és gazdagabbá teszik a róluk szóló írásokat. Szerintem sem egyszerűen egy patikus fogad Dr. Horváth György személyében. Időrendi sorrendben szőlész-borász, gyógyszerész, természettudomány doktora, agrármérnök, borlovag és a többi, és a többi, amit még majd a beszélgetésünk során érintünk.
2014.01.05.

Tovább

Dr. Kaizer Zsuzsa és családja

„Hass, alkoss, gyarapíts”
Bizonyosan nem vagyok egyedül a kíváncsiságommal: hogyan nézhet ki az az általános orvos, aki négy gyermek anyukája és másod éves gyógyszerész-hallgató? Miből van neki több, vagy miből van benne kevesebb? Talán okosabbak leszünk a nap végén, ezen a forró nyári délutánon. Kiss Edit kolléganőm bemutat egy semmi flanc, semmi smink egyszerű hölgynek, én pedig egy pillanatra elbizonytalanodom, ő lenne az a rendkívüli ember, aki az egyetemi hallgató nagyfiú és a kisebbek anyukája?
2013.12.05.

Tovább

Sitkuné Varga Mária

„Csak megdolgozott pénznek örüljön az ember”
Az asszisztens továbbképzéseken, a Vándor Serleg versenyeken és a gyógyszertárban igen szép számú kedves, okos és elkötelezett gyógyszertári szakasszisztenst ismertem meg a hosszú évek során. Éppen ezért, nagyon nagy szeretettel és elismeréssel írok és írnék róluk, ha a főnökeik, vagy saját maguk jeleznék, hivatáson kívül még mivel is foglalkoznak szívesen. Van-e hobbyjuk, mint például a versírás, kézimunka, virágkertészet, stb. Jelent is már meg cikk a PHOENIX Futárban róluk, és fogunk is foglalkozni velük a későbbiekben is. Van, akinek a hobbyja az Asszisztens Vándor Serleg versenyen történő saját tudományos eredményének bemutatása. Ilyen jeles személlyel beszélgetek, aki nem más, mint Sitkuné Varga Mária gyógyszertári szakasszisztens, aki a nagykállói Pszichiátriai Szakkórházban, mind a két patikában – az intézetiben és a közforgalmúban is – teszi a dolgát. Két helyen, mert sose lehet tudni… Okos ember nem akarja elfelejteni, amit egyszer tudott, és naprakész szeretne maradni. Évente egyszer találkoztunk az aktuális asszisztens versenyen. Verseny Mária nélkül nem lehet!
2013.11.05.

Tovább

Dr. Répay Gábor

A szakma hírnevét öregbítő öröklött „szenvedélyek”
A június végi forróságban is üdítően hat zöld színeivel Kadarkút (Somogy megye), melyet tarka szín kavalkáddal díszít a még előző csapadékos időszaknak köszönhetően a házak előtt virító virágszőnyeg. A kíváncsiság nagy úr, főleg, ha olyan szenvedéllyel van megáldva a kollégánk, mely nem gyakran mozgat meg embereket és főleg nem gyógyszerészeket. Dr Répay Gábor gyógyszerész úrral és bútorrestaurátor mesterrel ülök az irodájában, ahol minden darabnak, képnek, bútornak, pecsétnek saját története van.
2013.10.17.

Tovább

 dr sudy gyorgy 1 20131004 1612021421

A Südy család története - Beszélgetés dr. Südy Györggyel
A szemben ülő dr. Südy György, aki volt egyetemi társam, szintén Békés megyei, legjobb kollegám, aki leltározta a rám bízott patikát, majd szakfelügyelőként dolgozott Békésben. Az élet őt a Dunántúlra sodorta. Budapesten ismét összehozott bennünket a gyógyszerész hivatás. Jelenleg, illetve több mint egy évtizede a PHOENIX Pharma-nál főnököm volt, majd nyugdíjba menetele óta tanácsadóként alkalmazott kollegám. 2013.10.04.
Tovább
 

 dr kohegyi ferenc 25 20130926 1491553568

„Jókor jó helyen lenni, ez a lényeg!”
Dr. Kőhegyi Ferenc gyógyszerész urat már mindenki úgy emlegeti, mint a Csongrád Megyei Gyógyszerész Kamara elnökét - mintha úgy született volna. A dél-alföldi melegben Hódmezővásárhelyen minden szempontból kellemes a patika légköre. 2013.09.05.
Tovább
 

 dr majoros krisztina 20130730 1986801884

A Majoros család és a Mária Patika rövid története
A hűvös, esős május nem zavarja a miskolci belvároshoz tartozó Vologda városrészben alapított Mária Gyógyszertár ablakában viruló begóniákat, sőt… Belépve az officinába az ember tekintetét azonnal magához vonza a habos piros matyó motívumokkal festett székekkel és asztallal berendezett tanácsadó sarok és hívogatóan kínálják a lehetőséget a lelki és fizikai felüdülésre. A Teremtő megáldotta ezeket a kezeket, amelyek gazdája hálából a gyógyulásáért faragta, festette a műremekeket. Beszélgetőpartnerem dr. Majoros Krisztina, akinek dr. Majoros István Zoltán sebész főorvos az Édesapja. Az irodában ugyanilyen vidám színű matyó virágokkal ékesített ülőgarnitúrán foglalunk helyet. Szemben velem Krisztina, a közgazdász, az egyetemi docens, a szakgyógyszerész ül. 2013.07.05.
Tovább
 

 dr szego janos

Aki a fellegekben is jár
A márciusi nap a reggeli deret csillogó harmatcseppé változtatta a Salgótarjánba vezető út szélén. A Pécskő Patikába már hazajárok. Az Acélgyári Gyógyszertár volt vezetője, dr. Szegő János gyógyszerész úr most nem repül, hanem velem szemben ül a patika kis konferencia termében. 2013.07.05.
Tovább
 

 vagone dr ivan katalin

Korlátok között élő, mégis szárnyaló
Szekszárd felé haladva, havas időben, a februári hidegben, eszembe jutottak azok az ittlétek, amikor a völgyben fekvő városban mozdulatlanul állt a forró levegő, a környező dombok pedig olyan benyomást keltettek, mintha forrtak volna. 2013.06.05.
Tovább
 

 dr polya rozsa koszontese 1k

Május havi számunkban nem a szokott módon köszöntünk egy rendkívüli kollégát vagy családot, mivel a címben szereplő Rózsa néni 95 évesen (1918. augusztus 12-én született) már nem tud hosszabb ideig beszélgetni. Rózsa néni már életében legenda lett. 2013.05.05.
Tovább
 

dr szasz karolyne dr kovacs miklosne

dr. Szász Károlyné gyógyszertári szakasszisztens és Kovács Éva szakgyógyszerész
A gyógyszertári asszisztensek, szakasszisztensek és talán még az Országos Gyógyszertári Asszisztens Továbbképző Előadói Vándorserleg Versenyen kísérőként vagy érdeklődőként résztvevő gyógyszerészek is szép emlékeket dédelgetve gondolnak vissza a többnapos rendezvényre és a két fáradhatatlan, lelkes szervezőre: dr. Kovács Miklósné Évikére és dr. Szász Károlyné Évára. 2013.04.05.
Tovább
 

dr gyorgy peter

Siófokon (Gyógyszerészek Országos Kongresszusa - 2012 - a szerk.) a nagy hajtásban egyik csinos partnerünk bemutatott egy antik úri gyógyszerészekre emlékeztető fiatalembert, aki - mint megtudtam - úgy gondolja, hogy nemcsak a gyógyszer mellé kapott odafigyelés, modern kifejezéssel élve beteggondozás a lényeg, hanem a légkör, tehát a külcsín is. Így azután nem csoda, hogy a betegek helybéli festők képeivel is találkoznak az officina egyik falán, és megkérdezhetik a gyógyszerészt, ki is festette a kiállított képet. Mert a szép festmény is segítheti a testi-lelki gyógyulást dr. György Péter szakgyógyszerész szerint. Most nyugodtabb körülmények között beszélgetünk. 2013.03.06.
Tovább
 

doc dr pintye j 1k

Tudásnak, nyelvtudásnak még a határ sem szab határt
Elárulhatom a kedves Olvasónak, nem áldozat részemről az írás, mivel földiek vagyunk és egyidőben koptattuk a szegedi egyetem padsorát, sőt jelenleg a továbbképzéseink egyik előadója c.doc. dr. Pintye János. 2013.02.05.
Tovább
 

dr krajcsovicz pal

„Minden embernek kell, hogy legyen egy Matternhornja…”
Várom a találkozást, vajon mi ösztönöz egy alföldi szemével a tájat akadály nélkül átölelni tudó patikust arra, hogy 3-4-5000 méter magas csúcsokat hódítson meg. A gyógyszertárba lépve kellemes fűszer, gyógynövény illat csap meg, a teák és a szárított növénykötegek mesteri elhelyezése pedig gyönyörködteti az érdeklődő szemét. A magasságok varázsával megfertőzött kolléga dr. Krajcsovicz Pál üdvözöl. 2013.01.10.
Tovább
 

czikora janosne

Bábművész Czikora János és a matyó gyógyszerészlány története
Az áldott őszi esőben feltűnt Tiszalúc, majd a most már nagyközségi rangra emelt település középpontjában a gyógyszertár rendezett épülete. A sok virág örült az éltető esőnek. Nagy a nyüzsgés körülöttünk, hirtelen nem is lehet megjegyezni ki kicsoda, csak a kis unoka Domonkos és a kezében tartott Vitéz László baba voltak számomra egyértelműek. Marika, a gyógyszerésznő halk szavú, kevés beszédű (lehet, ha nincs ott a férje Czikora János - a művelődési ház egykori igazgatója volt és bábművész -, akkor többet beszélne, de a művész úr mellett nem könnyű megszólalni). 2012.12.11.
Tovább
 

dr kuttel sandor

A PHOENIX Pharma Zrt. igazgatóságának elnökével, dr. Küttel Sándorral, ezúttal nem azért ültünk össze, hogy árrésről, a gyógyszerészek nehéz helyzetéről vagy cégünk problémáinak megoldásáról beszélgessünk, hanem hogy a közelgő ünnep kapcsán felemlegessük azok nevét, akik befolyással voltak ennek a nem mindennapi karriernek a létrejöttére. Szót ejtsünk a családjáról, mely mindig körülölelte szeretetével az életműdíjast. (Beszélgetőpartnerem a főnököm, ezt azoknak az olvasóknak árulom el, akik esetleg nem tudják, ez pedig egyben megmagyarázza a közvetlen megszólítást.) 2012.12.07.
Tovább
 

lendvaine dr erki maria

Rendhagyó reverendás mákvirág
Engedje meg a tisztelt Olvasó, hogy a gyógyszerész kolléganő, Lendvainé dr. Erki Mária nekem írt önéletrajzának első részét ide másoljam szó szerint. Miért? Mert szeretném megmutatni, hogy ki is lehetett volna ez a gyógyszerész. Előadóművész, író, költő, népművelő, zongoraművész, konferanszié, kutató, galériatulajdonos, anya, boldog nagymama, egészségnevelő, rendezvényszervező falusi gyógyszerész. 2012.12.05.
Tovább
 

dr papai jozsef

”Ünnep, amikor felveszem a fehér köpenyt”
A munkatársak üdvözlése után az irodában kényelmesen elhelyezkedve kezdjük a beszélgetést dr. Pápai József kollegával, közben felesége, Pötyike gondoskodása zavarja meg a beszélgetésünket, mivel nem szeretné, hogy éhen vagy szomjan haljunk időutazásunk közben. 2012.11.13.
Tovább
 

dr bartal sandor

Buttinger – Mizsei és a Barthl-Bartal család rövidített, de nem mindennapi története
Lajosmizse felé haladva óhatatlanul eszembe jut, hogy kb. 10 évvel ezelőtt az ottani Szent István Gyógyszertárban találkoztam egy nagyon szellemes, kellemesen társalgó, a hivatásunkat komolyan vevő, regélő úriember gyógyszerésszel, az idősebbik Bartal Sándorral. Nagyon nehezen tudtuk akkor befejezni a beszélgetést. A tisztelt Olvasónak be kell vallanom: a fiával, ifj. dr. Bartal Sándorral sem egyszerű a szerteágazó családról beszélgetést folytatni. 2012.10.27.
Tovább
 

dr nagy ervin

2012. október 14-én lett volna 100 éves Dr. Nagy Ervin gyógyszerész
Miskolcon az Ervin Patikába belépve nagyon kedves ismerős arcok mosolyogtak rám. Óh, hát Pintyő a híres Nagy Ervin leánya! Ránézve már azon csodálkozom, hogy ez előbb nem jutott eszembe. Leülünk a kellemesen hűvös irodában. A beosztott gyógyszerész, Zsuzsika igazi gazdasszonyként kínálja a hűsítő innivalót. 2012.10.24.
Tovább
 

dr csanyi ferenc

„Magizom, biciklizem, minden nap dolgozom – nem fáraszt.”
A kolléga úr július 14-én ünnepelte 80. születésnapját. A Sors kegyeltje vagyok, mert szép számmal vannak a 80 évesek. Lassan, ha „randevúra” megyek hozzájuk, azt kell dúdolnom: „Nemcsak a nyolcvanéveseké a világ!” Na és a feleségek, egyik csinosabb mint a másik! Ha a szakmának lennék, rendeznék egy nagy bált a tiszteletükre, ahol ők táncolnák a nyitótáncot. Mekkora élmény lenne az az ünnepelteknek és a nézőknek egyaránt. 2012.09.10.
Tovább
 

mesterne dr temesi zsuzsa

„Érezd jól magad!”
Meg kellett ismernem közelebbről ezt a csinos, optimista, erős akaratú kolléganőt, sportlady-t és családját Domján Andrea kolléganőnknek köszönhetően. 2012.09.05.
Tovább
 

dr farkas ivan

„Hallgass a zenére”
Az Olvasók emlékezhetnek arra, hogy írtunk már faszobrászattal foglalkozó orvosról (dr. Szelekovszky Sándor) is, most pedig a komolyzene iránt, de főleg az operáért rajongó főorvossal beszélgetek. Az Uzsoki Kórház belgyógyászatán dolgozó orvosnő kérdezte tőlem, hogy ismerem –e a gödöllői rádió komolyzenei rovatát vezető dr. Farkas Ivánt. Sajnos nemmel kellett válaszolnom, most kezdem csak megismerni az igen sokoldalú zenerajongó gasztroenterológust. 2012.08.06.
Tovább
 

kerger julia

Gyógyszerész a „tündérkertből”
A vasdiplomás Szabó Lóránték kérdezték tőlem tudom-e, hogy idén januárban egy majdnem 100 éves kiváló embert és szakembert veszített el a szakma. Be kell vallanom: nem tudtam. Sőt kerestem – látva a fotóit – emlékezetemben, mert éreztem, hogy találkoztunk már, de nem jöttem rá hol és mikor. Kérem Önöket emlékezzünk együtt egy eltávozottra, hogy ne csak a neve, hanem mint élő ember is része maradjon az emberi emlékezés folyamatának. Beszélgetőpartnerem a gyógyszerésznő unokaöccse, Rodler Győző mérnök, aki Ducika (bocsánatot kérek, hogy bátorkodom csak így nevezni) szeretett unokaöccse volt. 2012.07.09.
Tovább
 

dr grabarits 5

Bankháza pusztától a nemzetközi hírig –
A márciusi száraz „nyárban” útban Kalocsa felé, arra gondoltam, hogy már 3 éve szeretnénk ezt a találkozót megszervezni Grabarits gyógyszerész úrral. Most végre sikerül a gyógyszerésztörténet és gyógyszerésznyelvezet kialakulásának tudósával beszélgetnem. A patika dolgozói, majd a feleség Ihász Zsuzsanna és az ifjú Grabarits István gyógyszerész úr után meglátom beszélgetőpartnerem. Kölcsönösen örülünk egymásnak. 2012.06.06.
Tovább
 

alt

A gyógyszerésznő 100 éves
Kérem a tisztelt Olvasót, higgye el a leírt életkor valóságát. Dr. Abod Margit kolléganőről 5 évvel ezelőtt írtunk először, majd tavaly egy rövid köszöntőben emlékeztünk meg róla, hiszen a két 9-es szám is tiszteletet parancsoló volt. 2012.05.08.
Tovább
 

dr katona eva

Hegedű vagy pisztillus?
A márciusi nap Mindszent környékén elterülő földeken és az árkokban nem tudta elolvasztani az összehordott havat. A gyógyszerésznő nem tudott előbb fogadni, mert mexikói „zarándokútján” baleset érte. A kolléganők őszinte mosollyal az arcukon fogadják a látogatókat. Ami azt illeti Katona Éva kolléganő egyik történetét fűzi a másikba. Hol van itt az időrend? Meg kell próbálni valami rendet tenni, mert ha én nem értem ki, mikor, hol, akkor a tisztelt Olvasó pláne nem tudja ki volt az első gyógyszerész a katona klánban?
2012.04.06.
Tovább

id_dr_barcsay_i

Katonatiszt szeretett volna lenni a vasdiplomás 2012.03.05.
Tovább

dr_szabo_lorant_1

A vasdiplomás gyógyszerész 2012.03.05.
Tovább

dr_szakacs_imre

Visszatérés az ősi házba
A kedves Olvasó már tudja, hogy bizonyos átfutási idő kell egy cikk megjelentetéséig. Akihez készülünk, arról kedves kollégám - Berta László – csak a meghatottság hangján tud beszélni. Mint mondja a főgyógyszerész úr olyan, mint az ő szintén gyógyszerész fehérhajú nagyapja volt, és az őt körülvevő otthon is a nagyapjáéra emlékezteti. A Mátra már őszi díszbe öltözött. Parád csendes. Amint Laci megáll, az egyik házból a számomra főgyógyszerészként megismert mosolygós úr jön elénk, dr. Szakács Imre Salgótarján kórházának volt főgyógyszerésze, Parád gyógyszertárának volt tulajdonosa, jelenleg pedig elfoglalt nyugdíjas „fiatalember”. 2012.02.03.
Tovább
 

dr_sandor_csaba_ferenc

Doboztól Santiago de Composteláig
Az Olvasó joggal lehet kíváncsi arra, miért kell ismét egy „úton” gyalogló kollégáról írni. Miért? Mert ők vállalták a küzdelmet fizikai teljesítőképességük végső határáig, a kitűzött cél teljesítése érdekében. Akivel most beszélgetek: Sándor Csaba gyógyszerész úr. Nézem őt és az jut eszembe: az utcán lehet, hogy elmennék mellette és észre se venném, hogy ez az arc emlékeztet valakire, mert annyira más lett. Bocsánatot kérek, de megváltozott az alakja, az arcformája, a beszédhangja, az értésemre adott szavak mögött rejtőző gondolatok mélysége. 2012.01.05.
Tovább
 

dr_draskovits_pal

Az „ismeretlen” Dunakanyar látványosságának egyik birtokosa
Dunaszekcsőn, a Csokonai utca egyik házának ablakánál ülök és nézem a méltóságteljesen délnek vonuló Dunát. Ne írhatom azt, hogy csodálatos panoráma tárul szemem elé, mivel kb. 5 óra múlva olyan látványban lesz részem, hogy pillanatnyilag nem jut eszembe szó, mondat, amely kifejezné azt, hogyan lehetne fokozni a tájleírást. Azért az eszembe jut, hogy itt hajózott az Aranyember, a dunai hajós és sok más regényhős és most nem olvasóként nézek, hanem nézőként álmodozom. Szemben ül velem Dr. Draskovits Pál gyógyszerész úr, felesége Babi, aki gyógyszertári asszisztensként segítette férjét, továbbá lányuk Panni, aki szintén gyógyszertári asszisztens és diplomás közgazdász. 2011.12.06.
Tovább
 

dr_valko_gyorgyne

Egy nemzetfenntartó család patikus leszármazottja
Akivel most beszélgetek, bámulatom tárgya. A továbbképzéseken a fáradt gyógyszerészi lábak, ha nehezen is, de felhozzák a meredek lépcsőkön. Mindig az első asztalnál foglal helyet, és hallgat rendületlenül és kérdez, minden és mindenki érdekli. A legutóbbi programban szereplő előadónak is feltett több kérdést, most rendkívülien érdekesnek találta a génterápiában adott lehetőségeket. 2011.11.07.
Tovább
 

drbartus_02

A „népi” gyógyszerész nagymama, gyógyszerész-jogász fia és az ifjú patikus unoka
Ismét egy többgenerációs gyógyszerész családdal ülök szemközt. Remélem nem untatom az Olvasókat, ha azt írom, örül a lelkem azt látva, hogy a pályán hány, a betegekért, a szűkebb pátriárkájukért élő, azokért felelősséget vállaló kolléga megismerése teszi gazdagabbá a sok vihart átélt szakmát. Még olyan gyógyszerésszel nem találkoztam, akinek a jelzője „népi”. Most nézem a még mindig szép, ápolt nagymamát, a sportos alkatú fiát és a közöttünk ülő, de nem unatkozó, érdeklődő unokát. 2011.10.12.
Tovább
 

prof_dr_revesz_piroska

Rétközberencstől a professzori székig
A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszertechnológiai Tanszékének folyosóján Kata professzor úr és Regdon tanár úr jönnek velem szemben, jobbra tekintve pedig a nyitott ajtón keresztül Erős professzor úr készülődését látom. A falra függesztett képekről Dávid és Selmeczi professzor urak tekintenek rám, még Kedvessy professzor úr is, de az ő „jelenlétét” még jobban érzékelem Révész professzor asszony szobájában. Felsejlik a kedvesen mosolygó, bajuszos Maczkó bácsi, továbbá két, számomra feledhetetlen ember: Keresztes Anna és Ferenczi Ilona adjunktusnők. 2011.08.07.
Tovább
 

dr_horvath_andras

A tiltás szülte közéleti patikus
Az üdezöld zalai dombok között autózva kíváncsian várom, milyen lehet Csesztreg? Milyen a Kerka patak, melynek a partján áll a patika épülete? Belépve az officínába, dr. Horváth Andrásné gyógyszerésznő – leánykori nevén Molnár Judit – jön elém. A gyógyszerész úrra várnunk kell, mert a fiókpatikában van. 2011.08.04.
Tovább
 

gubiczne_dr_csejtei_erzsebet

Cseh, morva, lengyel utód magyar gyógyszerészként, jászkapitánynéként szolgál
Csodálatos tavaszi időben ülünk Jászkiséren, a patikához tartozó lakás étkezőasztalánál, ahol a fotók, levelek, újságcikkek halmaza szinte megbénítja a szemlélőt. Szemben ül velem Gubiczné Dr. Csejtei Erzsébet (Zsóka) és férje, a jászkapitány Gubicz András. Hát még életemben nem ültem egy asztalnál egy jászkapitánnyal. Patikusként csak azt tudom mondani, hogy mindig gazdagabb lesz az ember, és ha engedi, okosabb és tapasztaltabb is. 2011.07.05.
Tovább
 

dr_gaal_emese

A Zombory-Gaál család históriája
A Tuzson leszármazottakról írt cikk megjelenése után dr. Gaál Emese úgy érezte, el kell mondania nekem is, milyen öröm volt olvasnia a cikket, hisz ő is sokszor nyaralt ott, abban a felvidéki kis községben, Vyhnén (Vihnyén), mert a Gaál család ott élt, ott volt a szülei esküvője is, és még az is lehet, hogy találkoztak is, mert a történelem és az élet sokszor megtréfálja az egyszerű kisembert. 2011.06.06.
Tovább
 

dr_rado_i_8

Epidemia oka: az apa hivatástudata
Úticélom Derecske, ahol meg kell tudnom többet arról a sokak által szeretett gyógyszerészről, aki ahová betette a lábát vagy amelyik családdal kapcsolatba került, személyiségével példaképként a gyógyszerészet felé csábította a fiatalokat. Derecskén a Than Károly Patika vezetője dr. Radó Imre, tőle várom, mutassa be nekem Édesapját Radó Imre gyógyszerészt. 2011.05.10.
Tovább
 

prof_falkay_1

Ami a valóság és nem egy romantikus Herczeg Ferenc regény
Télvégi az időjárás, mégis örömmel készülök Szegedre. Falkay György professzor úrral van találkozóm. Két okból is, mert társaságban beszélgetve életútja felkeltette érdeklődésem, és mert neves kitüntetést vett át a napokban.2011.04.11.
Tovább
 

poczi_patika_6_k

Juditka, Kriszta, a patika összes dolgozója, - többek között Doró -, akiket a betegek dicsérnek
Nyárfás Krisztina gyógypedagógus (Juditka és Lajos menye), de elvégezte a szakasszisztens iskolát is, most ilyen minőségében dolgozik a patikában. Üde kacagásával felhívja magára a figyelmem – mint a beszélgetésből kiderül - nem volt könnyű, és jelenleg sem gondtalan az élete, és mégis ez a dallamosan csengő, feltörő jókedv feledteti a szürke időt. A gyógyszertár cégvezetőjeként dolgozik, de ha szükséges, egyik legkedvesebb feladatát végzi, expediál. Lánya, Póczi Dorottya (Doró) a nagymama szépségét, nyitottságát, akaratát örökölte, ahogy látom. 2011.03.03.
Tovább
 

rudabanya_6

Schulekek, Gvadányi, Nyíry, Kállai, dr. Görgő, Veres és a „Zúg az erdő”
A szépséges tájon autózva gondolatban visszafelé haladunk 1299-ig, amikor elkezdődött Rudabánya fénykora, ahol volt (van?) réz, ólom, ezüst és vastartalmú ércek. A XIV. században Nagy Lajos király városi rangra emelte a települést, Trianon után pedig az ország egyetlen ércbányájaként maradt meg. A táj, a bányászat, a levegő, a fejlett közösségi szellem hatására születtek és nevelődtek itt az ország és a hely nagy emberei. A cikk írója is Rudabánya két ilyen nagy emberével beszélget, kollégáinkkal dr. Schulek Ilona és dr. Schulek Éva gyógyszerészekkel. 2011.02.04.
Tovább
 

Majtényi Györgyné dr. Várday Mária

Ötgenerációs család
Törökszentmiklós felé menet azon gondolkodom, milyen történetekkel szembesülök ott, ahol az 5. gyógyszerész generáció készül a nagybetűs hivatásra? A házba becsöngetve, vártam egy 85 éves kolleganőt, akit még mellesleg Baba néninek hívnak, ám „kiszólt” egy fiatal hang: „Nyitva van!” A szép virágoskerttel díszített út a lakás bejáratához vezetett, benn pedig egy ápolt, szépen fésült „fiatal” hölgy várt. Mint az később kisült, a kék szemek tulajdonosa nem más, mint Baba néni. 2011.01.06.
Tovább
 

prof. dr. Soós Gyöngyvér

Egy professzornő, aki mindenütt megállja a helyét - Soós Gyöngyvér professzor, Batthyány-Strattmann László-díjas
Tudom, akivel most fogok beszélgetni, nagyon elfoglalt ember és a magyar gyógyszerészet jelentős személyisége. Nem véletlen, hogy az Egészségügyi Minisztérium legjelentősebb kitüntetésével honorálta eddigi munkáját. Soós Gyöngyvér professzor asszony megkapta a Batthyány-Strattmann László-díjat. 2010.12.06.
Tovább
 

dr_varga_laszlo_70_eves

„Fiam, úgy dolgozz, mintha örökké élnél, és úgy imádkozz, mintha mindjárt meghalnál!”
Szombathelyen, egy magánúton haladva, ki gondolná, hogy mi vár rá? Az ismerős, mosolygós arc, az integető kéz biztosít arról, jó helyen járok. Varga László csengeri patikus invitál befelé. Hová? Olyan kertbe, ahol a szakfelügyelő sem találna kifogásolni, jegyzőkönyveznivalót. A fű, a fák, a bokrok, a virágok, a kerti-tó, minden lege artis, gyönyörűséges rendben pompáznak. Hosszú volt az út, meleg van, jól esik hallgatni. 2010.11.05.
Tovább
 

dr_toth_livia_8k

„Földiekkel játszó égi tünemény”
Ő az az évfolyamtársam, akit az elmúlt években is a konferenciákon, rendezvényeken, továbbképzéseken és természetesen évfolyam-találkozókon mindig láttam, így ő változott legkevesebbet. Az évfolyam eszei – ketten voltak, az első Csonka Ildikó, akinek a Teremtő annyi időre mérte az életét, hogy államvizsgára halálos betegen készült, de már a karácsonyfát, a díszeket, a jászolt a benne fekvő Megváltóval könnyeimen át láttam, első hallottunkat siratva. Amikor Dr. Gyarmati Józsefné dr. Tóth Líviával (becenevén Lilla) találkozunk, mindig eszünkbe jut egy emléktöredék. 2010.10.18.
Tovább
 

dr_marczal_gabriella

Egy élő legenda és lexikon
Több időpont-egyeztetés és a közbejött nehézségek leküzdése után, végül sikerült a „randevúnk”. A beszélgetésünket megszakította Marczal Gabriella egyetemi tanár állatszeretete, mely hol a kutya, hol a cica felé irányult. 2010.09.06.
Tovább
 

dr_horvath_denes

A nemzet gyógyszerésze – dr. Horváth Dénes 97 éves
Sopron, nyári meleg, a lakás kellemes, a beszélgető partneremmel ott folytatjuk a csevegést, ahol – már szokásossá vált – abbahagytuk, a születésnapi ünneplés kapcsán. Nézem a bölcs, kedves, értékes 97 éves gyógyszerészt, aki úgy tud örülni a köszöntőnek, hogy az ember azt sajnálja, hogy csak évente van születésnap! Dr. Horváth Dénes bácsi arcán nincs egy ránc sem, ha esetleg volt is, már kisimult. 2010.08.12.
Tovább
 

drvoros_e_6k

Aki folyamatosan, sugárzóan tenni akar
Salgótarján központja, nyüzsög a város… A Pécskő Patika új, tágas officinája meglepetésként hat rám, mivel amikor én legutoljára itt jártam, akkor még bizony más kép fogadott. Kerekesné dr. Vörös Erzsébet gyógyszertár vezető elegánsan, mosollyal az arcán fogad: - "Margitka, ez a napom a Tiéd!" Az én tiszteletemre lenne ez az ünnepi hangulat? 2010.07.12.
Tovább
 

dr_lovaszi_edit_5n

„Mindig az ember van középpontban”
Milyen egy intézeti gyógyszertárvezető élete, aki nemcsak a HM, de a BM egyik kórházában is dolgozik Hévizen? 1976 óta a HM Kórház a munkahelye. Hogyan ismerkedtünk meg egymással? Tavaly a továbbképzés kapcsán beszéltünk először. Most pedig segíteni kellett egy édesanya hivatásos katona lányán, aki megsérült és a gerincműtéte utáni rehabilitáció megszervezését kértem a kolléganőtől. A gyógyszertárvezető készségesen segített, sőt kíváncsi kérdéseimre is válaszolt. 2010.06.03.
Tovább
 

dr_bencze_zsuzsanna

„Én mindig ott voltam, ahol harc volt…”
Tápiószele olyan rendezett – most már – város, hogy arra is lehetne gondolni egy elkötelezett gyógyszerész a polgármestere. A fiatal város első embere ugyan nem a kollégánk, de a gyógyszertár vezetője olyan energikus, életerős, tevékeny és történeti időket átélt, mint ez az élni akaró település.
Tovább
 

andronyine_dr_varga_ildiko

Hivatása: gyógyszerész és családanya
Nyirád felé menet még zuhogó esőben is szép a táj. A patikába belépve karonülő kisfiúval áll egy fiatal, törékeny hölgy - mint később kiderül ő az, akit keresek - az öt gyermekes családanya dr. Varga Ildikó, a falu gyógyszerésze.
Tovább
 

alt

„Mit tehet az árva költő,
ki mögött nincs őrző-védő?
Ír egy verset napnyugtára
Borús lelke vigalmára”

A somogyi dombvidék lávai vonulataival megalapozza a hangulatot a találkozáshoz egy patikussal, aki mellesleg poéta is. Somogysámsonban ülök dr. Incze László gyógyszerész kollégával, és kedves feleségével, aki mint mondja, ő volt majdnem az egész falu tanító nénije.
Tovább
 

alt

Tiszatáj festője – Piroskák és Svastitsok a magyar történelemben
Nézzük az őszi tájat és csendben emlékezik a kolléganő. Nem mindennapi személyiség: precíz és fáradhatatlan kutatója családja történetének. Édesapja dr. Piroska János festő képeinek felkutatásával a második gyűjteményes kötetet szeretné kiadni saját költségén. Az egész világon keresik a képeket, még leánya Judit is segít a patika vezetése és a 3 unoka nevelése mellett.
Tovább
 

alt

Család – munka – szeretet – Vida Sándorné dr. Szabó Ilona
Ragyogó őszi napfényben érkezni Dunaföldvárra csodálatos érzés, és persze nagy kíváncsiság van bennem, hiszen akihez – vagy akikhez – megyek, ugyanolyan „gyógyosok” (gyógynövény szeretetben élők), mint én, csak nekem mindenből, amire szükségem lehet mindössze egy-egy bokrom van a kertemben.
Tovább
 

alt

Kunszentmiklós „Kedves Embere”
Kunszentmiklóson, az utcán megállítottam egy járókelőt ismeri-e Fang Simon gyógyszerész urat és merre menjek, hogy a patikáját megtaláljam? A kérdésemre a válasz így kezdődött: A gyógyszerész úr nagyon kedves ember… Azt hiszem, hogy a mai világban kevés emberre mondják – dolgozzon bárhol – „Kedves ember”. Nagyon kíváncsian vártam a személyes találkozást...
Tovább
 

alt

Táraasztaltól a sakkasztalig és vissza…
Faddon ülünk a gyógyszertár irodájában Papp Ferencné dr. Pfundtner Etelka gyógyszertárvezetővel. 1985. februári újságot tartunk a kezünkben, nézem Pfundtner Sándor fényképét, és olvasom a róla írt nekrológot. A gyógyszerésznő édesapja Tolnán volt TSZ-elnök, a méltatásból látszik: köztiszteletben álló embert vesztett el a megye.
Tovább
 

alt

Egy nehéz élet több nyelven – dr. Matejka Ede gyógyszerész
Ez a beszélgetés kicsit későbbi időre tolódott a tervezettnél, de nem vesztette aktualitását. Először, amikor a megbeszélt időben Szegeden megjelentem, a gyémántdiplomás gyógyszerész úr gyengélkedett, így dolgavégezetlen jöttem el, ám bíztam abban, hogy aki a diploma átvételekor is lovagiasan viselkedik a kolleganőivel - és a fáma szerint lóháton járt az előadásokra -, azt egy kis gyengélkedés nem veheti le a lábáról. Egy pillanat alatt úgy ültünk egymással szemben, mintha régóta ismernénk egymást.
Tovább
 
 

alt

„Kabalababa” – Bolcsek Györgyné dr. Törzs Gertrúd
32 éve Váchartyán gyógyszerésze Trudika – aranydiplomát kapott 2008-ban. A körzet lapjában is megemlékeztek róla, a „Trudika aranydiplomája” című cikkel. Egy hűvös napon ülünk és beszélgetünk az irodában, mialatt a gyógyszerésznő ifjú gyógyszerész leánya – Anikó – az officinában betegekkel foglalkozik.
Tovább
 
 

alt

A lelkes zarándok – dr. Lelkes László
A 2008 karácsony előtti vezetői összejövetelen Südy dr. odaszólt a szomszédos asztaltól: „Lelkes Lacival beszélj az El Caminoról!” Bevallom őszintén, a társaság nevetgélése és a beszélgetés zaja megakadályozott abban, hogy konkrét kérdést tegyek fel: „Miről is van szó?” Most már tudom, és engedjék meg az olvasók, hogy aki még nem hallott „Az Útról”, a kollégánk által átélt élményt megosszam Önökkel. Monoron ülünk a Paracelsus Gyógyszertár irodájában dr. Lelkes László kollégánkkal.
Tovább
 
 

alt

dr. Szendrei Kálmán professzor szerint: A gyógyszerészet egyetlen „diplomatája”.
Bayer professzor úr budai otthonában ülünk, és beszélgetünk ill. ha őszinte akarok lenni én inkább hallgatok és nézem Zala György szobrászművész id. Bayer Antalról készült szobrát, mely női szemmel nézve egy valóban jóképű „modellről” készült. A látogató a családtagokról készült festményeket és régi fotókat ámulva nézi, és hallgatja a mesét, ami olyan csodálatos, fordulatokban gazdag családtörténet.
Tovább
 
 

alt

Az örök példakép 95 éves
Dr. Horváth Dénes 95 éves rubindiplomás gyógyszerész úrral beszélgetünk Sopronban, kivételesen szép, napsütéses februári napon. Dénes bácsi most is figyel a világra, főleg a mi hivatásunkra, hogyan változik az, és jó irányba változik-e? Már harmadik alkalommal beszélgetünk így egymással. Figyelem a szavait, szeretném megörökíteni a gondolatait, hogy tanuljunk, ne kövessünk el újabb hibákat, megfelelően értékeljük hivatásunkat, becsüljük azt, és a velünk kapcsolatba kerülők is becsüljék meg munkánkat.
Tovább
 
 

alt

Gyógyszerésznő korcsolyabajnok kis unokája
Nyolc éves kislányról szól a történet, aki kitartásból, akaratból, szeretetből, nemzettudatból, versszeretetből és Mátyás király iránti rajongásból példát mutat mindnyájunknak. Ő nem más mint Fabók Bíborka. A nagymamával, Murádin Arankával (Dani Arankával) és leányával, Judittal beszélgetünk a honnanról és a hováról, amit nem ismerünk. 
Tovább
 
 

alt

Békési „madzagos” vasdiplomás
Szegeden virágerdő közepén ülünk a szobában. Nézem milyen szép is egy vasdiplomás gyógyszerész!
Tovább
 
 

alt

Egy vegyes évfolyam története
A beszélgetésünknek most is volt előzménye, mint ahogy dr. Tóth Barna az évfolyamuk titkára és főszervező motorja, már a találkozójukon, majd beszélgetésünkkor is mondta: ez egy érdekes évfolyam volt. Azért is, mert 12-szer találkoztak ötévenként Tóth doktornak köszönhetően.
Tovább
 
 

alt

A lovag gyógyszerész küzdelme a kis Jeanne-ért
Körülbelül 30-35 éve nem láttam a gyógyszerész urat, mégis megismertem, és amikor leültünk beszélgetni, néztem a ragyogó kék szemét - ami nem fakult meg -, ami élénken szemléli ma is az őt körülvevő világot.
Tovább
 
 

alt

Ez a történet nemcsak a Réthy családról szól, hanem arról is, hogy nem jó bizonyos korban törekvő és kutató szellemű gyógyszerészek leszármazottjaiként egyáltalán még élni sem.
Tovább
 
 

alt

Aki méltó Tuzson utód – Ködmön Levente Gergely
 
 

alt

Mindenki Ducikája 80 éves! – dr. Palovits Gyuláné Tóth Ida
Tovább

 

alt

A körmendi Küttel Dezső Emlékérmes
Tovább

 

alt

Kétdiplomás doctor chemiae
Tovább

alt

Szent-Györgyi „gazdája” – Pantheonbeliek és a piros cipős Ildóka
Tovább

alt

Palotai Ferenc, aki soha nem engedte el a Teremtő kezét 
Tovább

 

alt

Pólya Lajos Albert az ellenálló gyémántdiplomás gyógyszerész
Tovább

alt

Tizenhárom gyógyszerész egy családban
Tovább

alt

Székelyhídon formálódott gránitdiploma
Tovább

alt

Elkésett gyémántdiploma
Tovább

alt

Technikusból címzetes egyetemi docens
Tovább

alt

Nemesi címtől a vasdiplomáig
Tovább

 

alt

„Aki mindenhol jól érezte magát”
A rubindiplomás, 94 éves példakép: dr. Horváth Dénes

Tovább

 

Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4

Nyirád felé menet még zuhogó esőben is szép a táj. A patikába belépve karonülő kisfiúval áll egy fiatal, törékeny hölgy - mint később kiderül ő az, akit keresek - az öt gyermekes családanya dr. Varga Ildikó, a falu gyógyszerésze.