Vadgesztenyemag - Hyppocastani semen
A drogot a több mint 200 éve ismert lombhullató fa, az Aesculus hippocastanum L. magvai szolgáltatják. Európába a törökök révén került a Közel-Keletrõl. Franciaországban a mag kivonatát már az 1800-as évek elején alkalmazták a gyógyászatban. Artault de Vevey számos publikációban számolt be jótékony hatásáról aranyér és varicositasoknál.
Megfigyelései ösztönözték a kutatókat további vizsgálatokra. A népgyógyászat a XVI. Századtól széleskörûen használta a növény különbözõ részeit: a leveleket, virágokat, a kérget és a magot. Az eredmények felkeltették a kutatók figyelmét, a klinikai kísérletek sora megalapozta a növény gyógyászati alkalmazását. Mindenekelõtt a terápiásan aktív hatóanyagot izolálták a magból, a szaponinkeveréket, az eszcint.

Az 1950-es években a német Madaus cég behatóan foglalkozott a vadgesztenyével, Peter Patt gyógyszerkémikus és Dietrich Lorenz farmakológus irányításával. Megfelelõ szûrõvizsgálat volt szükséges az antiflogisztikus, antiexszudatív hatás állatokon történõ vizsgálatához. Patkánylábon elõidézett ovalbumin injekció által indukált ödéma vizsgálatát választották, mert a volumennövekedés illetve ennek gátlása más tesztekhez képest egyszerûen és pontosan nyomon követhetõ és reprodukálható. Az ödéma meggátlása annál kifejezettebb volt, minél több eszcint tartalmazott a kísérleti anyag. Ezzel bebizonyosodott, hogy a vadgesztenyemag hatásáért felelõs, farmakológiailag aktív hatóanyag az eszcin (komplex), melynek korábban legfeljebb toxikus sajátságot tulajdonítottak. A következõ problémát az jelentette, hogy az állatkísérletekben lefektetett adatok ember esetében módosultak. Az eszcin hemolizáló tulajdonságának ismerete is késleltette az ödéma esetén hatásos dózis tesztelését. Vogel szerint az állatok szemébe cseppentett kezdeti 2 mg/ampulla késõbb már 5 mg/ampulla dózisra emelkedett, valamint az in vivo hemolizis kisebb mértékûnek bizonyul, mint az in vitro adatok. A hatékony és biztonságos dózis megállapítása után tovább folyhattak a klinikai kísérletek az esetleges alkalmazási területek felderítésére.

A klinikai kísérletek során az eszcinnel kezelt betegeknél kevés mellékhatást észleltek, melyek közt volt a hányinger, hányás, hasmenés, szédülés, viszketés, fejfájás. A terápiás szélesség nagy, tehát a hatás és a toxikus dózis közti különbség. Esetleges túladagolásnál akut veseelégtelenség léphet fel. Alkalmazott dózis: 30-150 mg ill. 1 mg/kg eszcin adható biztonságosan.

A gyógyászatban fontos hatások közül a következõk emelhetõk ki:

  1. Gyulladáscsökkentõ és ödémacsökkentõ hatás.
    Az izolált eszcin gyulladás– és ezzel összefüggõ ödémacsökkentõ hatása klinikailag bizonyított. A terápiás alkalmazások legtöbbje az antiödémás, antiexszudatív hatáson alapul. Az eszcin gyulladáscsökkentõ hatása azért érdekes, mert a legtöbb szaponin, irritáló, gyulladást fokozó hatású. Nagy kiterjedésû gyulladások, mint peritonitis, pleuritis esetén is hatásos.
    Az eszcin a kapillárisok és venulák falát szigetelni tudja, így akadályozva meg a vérplazma kiáramlását a környezõ szövetekbe. Az erek falának permeábilitását is csökkenti. Az antiödémás hatást rutinnal összehasonlítva, az eszcint 600 esetben találták aktívabbnak.
    Cerebralis területen vizsgálva az eszcint, hatásosnak bizonyult kísérletes agyi ödémákban, melyeket szén-monoxiddal hoztak létre.
  2. Ödémaprotektív és vénatonizáló hatás.
    A már kialakult ödémák megszüntetése mellett a prevenció sem elhanyagolható. A vénák falának megfelelõ erõsítésével elkerülhetõ az ödéma kialakulása. Az eszcin a vénák falát erõsíti és javítja az érfalak rugalmasságát. Humánklinikai modellvizsgálatokban mesterségesen a vénák pangását hozták létre a comb területén. 600 mg perorálisan adott eszcin hatására a lábszár kerületének növekedése nem volt olyan erõs, mint a terápia elõtt.
    A vénák tónusának növekedésére alkalmazott lehetséges magyarázat lehet, hogy a vadgesztenye kivonata csökkenti a vénás betegségekben negnövekedett enzimek koncentrációját a vérben. Ezek az enzimek tönkreteszik az erek falában a mukopoliszacharid-réteget. Az eszcin képes arra, hogy gátolja az érfalat gyengítõ károsító enzimek mûködését. Ezáltal csökken a filtráció a kapilárisokból az extravaszkuláris tér felé, kevesebb perifériás ödéma keletkezik. A filtrációs kapacitás csökkenésével a fennálló ödémák is megszûnnek.
    Kreysel és munkatársai szerint az eszcin csökkenti a lizoszomális enzimek aktivitását azzal, hogy stabilizálja a lizoszomák membránját. Így a károsító enzimek nem képesek hatásukat kifejteni.
    Egyes kutatások szerint az eszcin a noradneralin vénatonizáló hatását növeli, míg az arteriákra nincs hatással.
  3. Görcsoldó hatás.
    Acetilkolin által kiváltott bronchospazmusban hatásosnak mutatkozott az eszcin kivonata.
    Az éjszakai lábikragörcs kellemetlen tünetei eszcinnel történõ kezelés hatására lényegesen enyhülnek.
  4. Antioxidáns hatás.
    In vivo és in vitro kísérletekben egyaránt az eszcin antioxidáns hatású. In vitro egy dózisfüggõ enzimatikus ill. nem enzimatikus lipoperoxidáció zajlik. In vivo az oxidatív stressz által szabaddá váló károsító oxigéngyökök hatását képes az eszcin semlegesíteni.
  5. Expektoráns hatás.
    Az eszcin, hasonlóan a többi szaponinvegyületekhez, köptetõ hatással is rendelkezik, de ez nem jelentõs, ezért a gyógyászatban erre a célra nem alkalmazzák.
  6. Antimikrobás hatás.
    In vitro adatok állnak rendelkezésre, melyek az eszcin antivirális aktivitását mutatják influenzavíruson és gombaellenes hatását Trichoderma viride G fajnál.

Alkalmazási területek:

A krónikus vénás elégtelenség néven összefoglalt tüneteket enyhíti a vadgesztenye kivonata (perifériás ödémák, viszketés, fájdalom, feszülés és lábon éjszakai lábikragörcs).

Az ember élete során majdnem 150,000 km-t tesz meg. A lába tehát jelentõs megterhelésnek van kitéve. A magyar lakosság kb. 20%-át érintik a vénás betegségek. A betegség kialakulása megelõzhetõ intenzív mozgással, megfelelõ táplálkozással stb. A terápiában a mûtéti kezelések mellett fontos szerepe van a konzervatív terápiának, mely egyrészt gyógynövénytartalmú készítmények használatát, másrészt kompressziós harisnya viselését jelenti. A növényi hatóanyagok tekintetében a szaponinok mellett fontosak a flavonoidok is, melyek közül a virágdrogban elõforduló rutint találták hatásosnak.

A vénás elváltozások kezdetben láthatatlanok, késõbb az ún. seprûvénák jelennek meg, majd ödémák alakulnak ki, továbbá visszerek, visszeres csomók, melyek fájdalmasak. Nem megfelelõ kezelés mellett a visszerek begyulladhatnak, visszeres, vénás, trombózis, lábszárfekély is kialakulhat. A vénás elégtelenség kezelésében a vadgesztenye-kivonatok kiemelkedõ szerepet játszanak, továbbá aranyér és cellulitisnél. Egyes kutatók az eszcin jótékony hatását fogínyvérzés esetén is leírták. A vadgesztenye széles körû terápiás alkalmazása mellett nem szabad elfelejteni toxicitását sem.

A mérgezések legtöbbször a magok elfogyasztás után gyerekeknél jelentkeznek. A toxikus vegyületek elsõsorban szaponinok. A mérgezési tünetek Altmann szerint: nyugtalanság, láz, rosszullét, fejfájás, hányás, a bélrendszer gyulladása, erõs szomjúság, pupillatágulat, arcpír, tudatzavar, aluszékonyság, légzésbénulás.

A vadgesztenyemag elfogyasztása következtében fellépõ mérgezések ritkák. A mag kettéharapása nem vezet mérgezéshez. A mérgezések azért ritkák, mert a magvak kellemetlen, keserû ízûek, ezért ritkán fogyasztanak belõlük nagyobb mennyiséget.Ritter 23 éves periódusban 357 esetet figyelt meg, melyben orvoshoz fordultak mérgezés gyanújával. A mérgezettek gyermekek voltak, akik maximum 1 magot fogyasztottak el. Az esetek kevesebb, mint 14%-ában léptek fel gasztrointesztinalis tünetek.
Hänsel és munkatársai szerint izolált eszcin LD50 értéke i.v. adagolás során nyúlnál 5 mg/kg, kutyánál 3 mg/kg.

Dr. Marczal Gabriella
egyetemi adjunktus


Kapcsolódó oldal: