Gyógynövények: a hagyománytól a korszerű terápiáig II.
prof. dr. Szendrei Kálmán

A lap előző számával egy időben kaptam kézbe a német Zeitschrift für Phytotherapie ezévi augusztusi számát. Rövid, de témánk szempontjából nagyon tanulságos összefoglaló olvasható benne a Pascoe Cég és az Allensbach Demográfiai Intézet 2007-es tanulmányából, amelyben a természetes (növényi) szerek németországi forgalmát, a lakosság érdeklődését, viszonyulását vizsgálják ezekhez a szerekhez.

Közismert, hogy Németország a gyógynövény-teák, és készítmények legnagyobb európai gyártója és fogyasztója. Így nem meglepő, hogy ezt a tanulmányt hároméves rendszerességgel teszik közzé és az eredményeket, következtetéseket sajtókonferencián mutatják be a nyilvánosságnak (Hamburg, 2007. március 26). Íme a lakossági véleménygyűjtés két fontos megállapítása:



1. Egyre nő azoknak a felnőtt lakosoknak az aránya, akik a természet-eredetű szereket
fontosnak/nélkülözhetetlennek tartják. Meglepő módon Németországban ma már a megkérdezett felnőttek 81%-a választaná a természetes eredetű szert akkor, ha szabadon dönthetne arról, hogy mivel kezeljék. Ez az arányszám megdöbbentő a magyar fülnek, és a számok tükrében határozott növekedést is jelez az elmúlt évtized távlatában.

A német fogyasztó az alternatívnak tekinthető gyógyászati eljárások és szerek közül a vitaminokat, ásványi anyagokat/nyomelemeket tartalmazó készítményeket veszi igénybe a leggyakrabban (40%), és ezeket a gyógynövény-alapú szerek (39%) és a homeopátiás szerek (30%) követik. Anélkül, hogy hasonló színvonalú hazai véleménykutatás adataival összehasonlíthatnánk, megkockáztatom azt a feltételezést, hogy a hazai fogyasztói/beteg magatartás hasonló irányban változott az utolsó évtizedben. Úgy vélem ezek a számadatok már olyan jelentős tendenciát/trendet tükröznek, amelyre érdemes komolyan figyelni a gyógyszerészet jövőjén gondolkodóknak, irányítóknak és a tára mellett dolgozó kollégáknak is!
2. A felnőtt német lakosság ma is az orvosoktól kapott információban bízik meg a legjobban az ilyen szerekkel és eljárásokkal kapcsolatban (66%). Az orvost követi a sorrendben a gyógyszerész, mint megbízhatónak tekintett információforrás (52%), és csak ezután következnek az ismerősök, barátok (46%), a természetgyógyászok és a családtagok (45-45%). Ez határozottan pozitív mind az orvos, mind a gyógyszerész szemszögéből. Erős bizalmat tükröz, amelynek alapja a szakszerű, megbízható információ ezekkel a szerekkel kapcsolatban. Jó lenne tudni, hogy a mai magyar helyzetben, a szinte áttekinthetetlen termékdömping idején, mi a magyar lakosság véleménye az orvos és a gyógyszerész kompetenciájáról, tájékozottságról ugyanezekkel a szerekkel kapcsolatban. Félő, hogy sok magyar lakos előkelőbb helyre tenné a számtalan képes magazint, a médiát általában, sőt az ismerőst és a szomszédasszonyt is, mint az orvost és a gyógyszerészt. De a korrekt megítéléshez tudnunk kell azt is, hogy Németországban a gyógynövény teák, feldolgozott gyári készítmények piaca az elmúlt fél évszázadban a világ élvonalát jelentette, folyamatosan fejlődött és motorja volt az európai érdeklődés élénkülésének is. Mi több, Németországban, Ausztriában, Svájcban a gyógyszertárak egy része ma is büszkén mutatja be, kínálja a betérő lakosságnak a saját készítésű, ízlésesen kicsomagolt teákat és más készítményeket, pozitív tapasztalattal. Úgy vélem ezek a „patikai szerek” fontos szerepet játszanak a fenti felmérési adatokban kifejeződő elismertségben. Arra késztetik a gyógyszerészt, hogy a többi természetes szerrel, gyógynövénnyel kapcsolatban is lehetőleg naprakész információval rendelkezzen. Mert így a betérő páciensek bátrabban kérdeznek, s ha tudni szeretnének valamit, tudják hova érdemes bemenni megbízható tájékoztatásért! A gyógyszerpiac fokozódó liberalizálása idején ez egyike azoknak a jogos lépéseknek, amelyekhez a gyógyszerész joggal nyúlhat. Bizonyíthatja kompetenciáját egy olyan területen, amely iránt ma Európa-szerte nagy a laikus érdeklődés. Ezáltal megtarthatja, sőt növelheti gyógyszertára vonzerejét, immár biztosabb alapon. Eisenstadtban, Grazban tett „patikalátogatásaim” meggyőztek a feltevés helyességéről és arról is, hogy ezek a látszólag „olcsó patikai szerek” a jövedelmezőség szempontjából is ígéretesek lehetnek. Könnyen belátható, hogy a növekvő lakossági érdeklődés, a gyorsan növekvő fogyasztás, egy páratlan termékdömping mellett, szakmailag korrekt és felelősséget is vállalni tudó orientációs pontokat igényel. Ki töltheti be ezt a szerepet, ki lehetne ebben a kulcshelyzetben, ha nem a gyógyszerész? Sokak számára anakronisztikusnak, idejét múltnak, a reális alapokat nélkülözőnek tűnhet javaslatom. Meglehet. De gondoljuk csak meg, hányan nevették/nevettük volna ki húsz-harminc évvel ezelőtt az energiafüvet, szélturbinát, biogáz termelőt, a fűrészporégetőt? Modernnek/progresszívnak hitt, technokrata világunkban nem a fenti javaslat az első és nem is az egyetlen, amelyet első hallásra megmosolyognak, naivnak, a valós élet által túlhaladottnak vélnek. A kétkedőknek ajánlom tapasztalatszerzésre az eisenstadti főutca és a garzi főtér legszebb gyógyszertárát és gyógyszerészeit. Ajánlhatnám Svájc nagyon sok gyógyszertárát is. Nem akarom/szeretném elhinni, hogy a gyógyszertárak jövője csak az „egyre nagyobb”, az „egyre több” az „egyre hosszúbb” patikaláncokban van. A szilárd alapokon nyugvó alternatíva útja szakmai kompetencián, az újra vállalkozó, innovatív készségen, a betegekkel érdemben foglalkozó gyógyszerészetben kell legyen. Ez is gyógyszerészi gondozás, mégpedig kompetencia-alapú, egy olyan területen, amelyből valamikor az egész gyógyszerészet kinőtt, s amelyhez teljesen új alapokon ma is visszatérhet. Partnerként meg kellene nyernünk az orvost. Ez azonban ma Magyarországon határos a lehetetlennel annak ellenére, hogy egyre több orvos is észrevette a lakossági érdeklődés változását. Sokan megpróbálnak reagálni. Óvatosan, csaknem szégyenkezve érdeklődnek ezen szerek iránt, amelyekről nem hallottak semmit egyetemi éveik során, legfeljebb azt, hogy ez a sok gyógynövény, tea, gyanús készítmény „nem terápia”, „nem illeszthető be a korszerű, tényeken alapuló terápiás gyakorlatba”, s a legjobb esetben ártalmatlan placebóról van szó, amely igaz, hogy nem tud semmit, de legalább nem árt. Egy több mint ötven éven át tartó, egyoldalúan negatív értékítéletet ma rendkívül nehéz korrigálni, helyes irányba terelni úgy, hogy az megfeleljen a hirtelen növekvő érdeklődésnek és szakmailag is képviselhető, megbízható legyen. Ennek eredménye az, hogy a német átlagpolgár a gyógynövényekkel, teákkal és egyéb természetes szerekkel kapcsolatos kérdéseiben bízhat az átlagorvosban és átlag gyógyszerészben, mint kompetens tanácsadóban, a magyar polgár sajnos nem.

Ő a magazinokból, az elektronikus médiából, a direkt, multi-level elosztóktól és a csodával határos módon meggyógyultakat ismerő baráttól, rokontól szerzi be ismereteit az „egyetlen biztos”, „csak természetes” és „teljesen ártalmatlan” szerekkel kapcsolatban. Ezeken a csatornákon keresztül hamarabb hall és „többet tud” a legújabb szerekről, mint az orvos és a gyógyszerész. És így esik túl gyakran áldozatául saját hiszékenységének és tájékozatlanságának, amiben végső soron csak kis mértékben hibás.


A felnőtt lakosság és a szakemberek egy része is hajlamos arra, hogy a terápiát és az alkalmazott szereket mereven két nagy területre válassza. Az egyik területnek a „modern”, a „klasszikus”, az „európai” terápiát tekinti, amelyet azonosnak vél mindazzal, ami felfogása szerint korszerű, kémiai, szintetikus, bizonyítékokon alapuló gyógyszereket alkalmaz. A másik minden más, köztük a gyógynövények és a fitoterápiának nevezett alkalmazásuk, továbbá rengeteg más kezelési eszköz és eljárás, amelyeket ma divatos terminológiával komplementer és/vagy alternatív terápiának és terápiás eszközöknek neveznek. Utóbbi egyre bővül, egyre több eszközt, eljárást foglal magába. A magát korszerűnek és bizonyítékokon alapulónak tekintő medicina hosszú ideig nem vett tudomást az „alternatív”, a „komplementer” létéről. Előbb lebecsülte a benne rejlő lehetőségeket, az utóbbi években azután óvatos lépések történnek a kölcsönös elismerésre, sőt integrálásra is azzal a jelszóval, hogy a medicina csak egyféle lehet. Olyan, amely hatékony, emberközpontú és gazdaságos. A gyógynövények alkalmazásáról (a fitoterápiáról) megoszlanak a vélemények, a teljes elismerés, a megbízhatóság és a biztonságosság részleges, vagy általános megkérdőjelezése között.
A két szakterület mérvadó szaktekintélyeinek és szaksajtójának álláspontja zavarba ejtő, indokolatlanul polarizált. A vélemény-kontinuum egyik pólusán a „fűben-fában” és a „csak természetes szert” színvonalú megengedhetetlenül laikus vélemény- és reklámáradat, a másikon a „vigyázat a gyógynövényteákkal” és a „legalább nem árt” színvonalú megállapításokat halljuk. Szaktekintélyek hangoztatják évtizedek óta ugyanazt: ezeket a szereket nem vizsgálták meg kielégítő gondossággal, nincs velük kapcsolatban elfogadható klinikai dokumentáció. Az pedig, hogy a gyógynövény-alapú szerekről nem publikáltak egyetlen hitelt érdemlő klinikai tanulmányt sem, már nyilvánvalóan súlyos tájékozatlanságon, általánosításokon alapul. Ezzel kapcsolatban korrekcióként csupán annyit, hogy a gyógynövény-termékekre vonatkozó korrekt klinikai tanulmányok százait-ezreit tartalmazza a mai orvosi és gyógyszerkutatási irodalom. Mi több, e tanulmányok többsége ugyanazon klinikus csoportok munkája, akik a nem-gyógynövény készítmények klinikai vizsgálatát végzik tisztán orvosi érdeklődésből, sokkal gyakrabban a gyártók megbízásából. Úgy tűnik, az értékelhető preklinikai és klinikai bizonyítékok ma sem tudták egységesen meggyőzni a hazai klasszikus orvoslás szakembereinek egy részét (Lásd Kakuk Györgynek a L.A.M.-ban közölt, szokatlanul pánikkeltő hangvételű elemzését A fitoterápia veszélyei címmel).
A zavar egyik fő oka az, hogy nemcsak a laikus lakosság, de a „szaktekintélyek” jelentős része is egy kosárba tesz, és egyformán értékesnek (mert természet-eredetű), vagy ugyanazon okból egyaránt értéktelennek tekint minden növényi szert. Márpedig nem azok. Arra, hogy miért nem, csak úgy adható érthető válasz, ha közelebbről megvizsgáljuk a tradícionális gyógynövény-alkalmazástól a korszerű fitoterápiás szerekig és alkalmazásukig vezető utakat, lehetőségeket. Visszatérve a hagyományos orvoslás és a modern medicina viszonyához megállapíthatjuk, hogy a népies orvoslásban alkalmazott teáktól, a valódi tradíciótól nem egyetlen, hanem több út is vezet a ma forgalmazott termékekig, a gyógyszertárig és az orvosi rendelőig, illetve az öngyógyító fogyasztóig. A legfontosabb utat járta nagyon sok európai és más kontinensekről származó fontos gyógynövény, így a gyűszűvirág, az ópium, a kinakéreg, az Ephedra és a Rauwolfia, amelyek hatóanyagaik formájában váltak a korai terápia elismert tagjaivá. Soha, senki nem kérdőjelezte meg értéküket, annak ellenére, hogy közülük ma már csak az ópium része a korszerű terápiának. Hasonló utat járt az orbáncfű, a galagonya és az újabbak közül a Ginkgo, a Ginseng, a fűrészpálma és a barátcserje. Utóbbiak szintén regisztrált gyógyszerkészítményeket eredményeztek, és ilyen termékek formájában vannak ma forgalomban Európa-szerte, nálunk is. Kivétel nélkül mind a hagyományos orvoslásból vette eredetét, lett a modern európai terápia elfogadott eszközévé. A velük kapcsolatos orvosi (és gyógyszerészi) felfogás mégsem egységes. Ismételten megjelennek a hatásosságot, meggyőző klinikai vizsgálatokat megkérdőjelező, vagy követelő, a szerek potenciális veszélyességét viszont megengedhetetlenül eltúlzó „szakvélemények”. Rosszabb esetben a már megjelent farmakológiai bizonyítékok, klinikai tanulmányok ignorálásával, vagy értékének summás tagadásával. Úgy vélem, az ilyen és hasonló álláspontok a medicína egységesedésének, az értékes alternatívák befogadásának legalább annyit ártanak, mint a „minden, ami természetes” hiedelmen alapuló, bizonyítékokat nélkülöző, vagy figyelmen kívül hagyó naiv lelkesedés. Hasonló a helyzet azokkal a gyógynövény készítményekkel, amelyeket a sajátos magyar „találmány”, a gyógyhatású termékek kategóriájában engedélyezett a múltban az OGYI. Ezek többségének eredete szintén a hagyományos orvoslásban keresendő. A velük kapcsolatos bizonyítékok színvonala azonban nem éri el a regisztrált gyógyszerekét, de állandó (GMP) minőség garantálásával szintén terápiás értéket képviselnek. Tárgyunk szempontjából különös jelentőséggel bír a „Hagyományos növényi gyógyszerek” termékkategória európai szintű hivatalos elismerése. Ilyen termékek esetében a kísérletes bizonyítékok egy részét helyettesítheti a több évtizedes alkalmazás, terápiás és laikus tapasztalat.
A ma gomba módra szaporodó étrend-kiegészítő termékek eredetére és terjesztésére is jellemző az, hogy a szert valamilyen tradicionális használatból, „sok száz éves kedvező tapasztalatból” vezetik le a gyártók és terjesztők.

S mert a hazai népies gyógynövény alkalmazás (tradíció) évtizedeken keresztül a korszerűtlenség bélyegét kellett magán viselje, a hazai eredetű új termékek megjelenése ritkaságnak számit, bár ilyen is akad. Ma nagyon kevés hazai cég tud vállalkozni arra, hogy a népiesen alkalmazott teától a gyógyszertárig vezető (gyógyszer, vagy gyógyhatású szer) termékfejlesztés kockázatos útját végigjárja és a tetemes költségeket vállalja. A fonák helyzet esetenként szakmailag nehezen értelmezhető, jellegzetesen magyar megoldásokat, „eredményeket” produkál. Jó példa az a füves ember, aki örökségül kapott gyógynövényismeretét rendkívül jó üzleti érzékkel, előbb a termékengedélyezési rendszer megkerülésével, majd manipulálásával olyan készítmények forgalmazására fordítja ma már országos méretekben, amelyeket az orvosi szakmai kollégiumok és a hatóságok korábbi álláspontja szerint aligha tehetett volna. Mindezt ügyes, a „feltalálót” és termékeit népszerűsítő média-kampány kíséri még a gyógyszerészi szaksajtó egy részében is. Szintén a fonák helyzet eredményezi azt, hogy a cégek többsége a népies gyógyászat értékeit étrend-kiegészítők formájában alakítja forgalmazható termékké, akként hozzák forgalomba. Ez egyrészt értékvesztést jelent, másrészt szükségtelenül, gyakran megengedhetetlenül növeli a fogyasztó kockázatát. Meglepő módon a lakosság szemében ma vonzónak tűnnek azok a szerek, amelyek nem az európai gyógyászati tradíció termékei. Ezek száma, választéka a világ minden irányából (Ázsia, Afrika, Dél-Amerika) gyorsan bővül. Találunk köztük olyan gyógynövényeket, növényi komponenseket, amelyeket eredetük helyén a népies gyógyászatban valamilyen célra alkalmaznak. A nagy gyártói magazinok tanúsága szerint ezek százait, ezreit dolgozzák fel helyileg, technológiailag fejletlen körülmények között, vagy exportot követően nagyobb gyártók üzemeiben. A gyógynövény, illetve a termék útja ettől a ponttól kezdve több, szakmailag eltérő utat követhet. Egy részük regisztrált gyógyszerekben, vagy korrektül engedélyeztetett gyógyhatású (tradicionális növényi) termékekben, más részük a rendeleti definíciónak megfelelő étrend-kiegészítőkben jelenik meg (37/2004.(IV.26.) ESZCsM rendelet). Végül gyakoriak azok a növények, amelyek az eredeti tradicionális alkalmazás helyétől a forgalmazott termékig különös átalakuláson mennek át. Az Afrikában hasmenés ellen és a Dél-Amerikában erősítőként alkalmazott növény nálunk a rosszindulatú daganatokat és különböző vírus-infekciókat gyógyító rendkívüli képességekkel megáldott termékké, az Ázsiában „hosszú életet garantáló növény” nálunk biztos hatású potenciafokozóvá válik. De kapható ma ugyanilyen transzformáción átesett alkoholfüggőségről leszoktató szer, no és sok-sok „egyedül eredményes” fogyasztószer. A leggyakoribb szabálytalanság kétségtelenül a termék-kategóriára megengedett ajánlások kritikátlan, megengedhetetlen túllépése. Ezek a felelőtlen szélhámosságok adják az okot a ma szaporodó fogyasztóvédelmi és piacvédelmi eljárások többségének.

Megkockáztatható az a megállapítás, hogy az ilyen szerekkel kapcsolatos információ terjesztése és terjedése a laikus lakosság körében gyakran fordított arányban áll a termék megbízhatóságával, a rá vonatkozó bizonyítékok minőségével. A „csodaszerek” terjesztői a legritkábban akarják az orvoshoz és az orvoson keresztül eljuttatni az információt a fogyasztókhoz. Így ha a beteg, vagy a még egészséges érdeklődő az orvoshoz fordul a szerrel kapcsolatos kérdéseivel, ami tapasztalataim szerint ma is gyakori, a legjobb esetben kitérő választ kap. Hasonló módon járhat a gyógyszerésszel is.

A gyógyszerész kollégák egyik gyakori panasza éppen az, hogy a betérő beteg, vagy hozzátartozó olyan termékről látott, hallott valamit, valahol, amiről a gyógyszerészek semmilyen hivatalos tájékoztatással, megbízható információval nem rendelkeznek. Ez a hazai jogalkalmazás, termékregisztráció és termékterjesztés egyik legkomolyabb hiányossága és veszélye. Ezeknek a termékeknek az eredete gyakran bizonytalan, forgalomba hozatalának körülményei nehezen ellenőrizhetőek, a terjesztés pedig kikerüli a biztonságot garantáló forgalmazókat. Kérdés hogyan, milyen szakszerű információ alapján felelhet meg az orvos és gyógyszerész a naponta elhangzó magabiztos tanácsnak: „kérdezze meg gyógyszerészét, orvosát”?
A jövőben a Phoenix Futár és más gyógyszerészi szaklapok hasábjain tanácsot kívánunk adni a hálózatban dolgozó kollégáknak a fenti problémákkal kapcsolatos helyes gyógyszerészi magatartás alapelveire és követendő gyakorlatára vonatkozóan. 

prof. dr. Szendrei Kálmán

2007.10.03.

A cikk első része