Újévi beszélgetés az ETI főigazgatójával, Vízvári Lászlóval
Vízvári László az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet főigazgatójának irodájában ülünk a Horánszky utcában. Beszélgetünk és megpróbáljuk jobban megismerni egymást. Engedje meg a tisztelt Olvasó, hogy leírjam a vendéglátóm utolsó gondolatainak egyikét: „többet kellene így, kötetlenül beszélgetnünk a világ és a magunk dolgairól”.


- Megtisztelne bennünket azzal, hogy kicsit mesél a családjáról?
Pedagógusszülők egyetlen gyermeke vagyok. Budapesten születtem, sajnos a szüleim már nem élnek. Két gyermekem van, az egyik könyvtáros, a másik informatikus. A párommal élünk egy kis házban, Palotán. Van egy nagyon szép, menhelyből kihozott utcai keverék mackó kutyánk. Nagyon szeretjük, ő most a kedvencünk.

- Beszélgessünk a szakmai pályafutásáról!
Amit tudni kell rólam, az az, hogy bizony már 18 éves korom óta van kapcsolatom az egészségüggyel. A pedagógiával később, Édesanyám hatására, kezdtem el foglalkozni. Végigjártam a szamárlétrát, amikor nem vettek fel az egyetemre. Voltam segédápoló, műtős segéd, később megérintett a mentő és a sürgősségi ellátás szele. Mentőápoló, főápoló, majd mentős tiszt lettem. Bekapcsolódott az életembe a már említett pedagógia: elkezdtem a Kállai Ilona Egészségügyi Szakközépiskolában első éveseket tanítani. Eleinte óraadó tanárként, majd itt is a szamárlétrán felfelé.

Ez a név, Kállai Ilona bennem is felébreszt egy régi emléket. Egyéb származású lévén segédápolóként dolgoztam a János Kórház koraszülött osztályán, és elméleti órákra én is ide jártam. Úgy tűnik főigazgató úr, hogy vannak közös pontok az életünkben.

- Mi történt azután?
Oktattam Esztergomban, majd szakmai igazgató-helyettes lettem 14 éve pedig megpályáztam ezt a státust. Egyébként a sürgősségi ellátással kapcsolatos szerelmem most is megmaradt, annyira, hogy még ma is mentőzöm, a hét bizonyos napjain. Az a véleményem, hogy egy ember akkor tud koordinálni, ha egy munkafolyamat minden állomását megismeri. A hétvégi mentőzés betekintést enged a hétköznapokba. Mennyivel másabb képet kap az ember piros köpenyben, éjfél után 2 órával, mintha szakmai főigazgatóként tenne látogatást.

- A főigazgató úr tanít itt is, a Horánszky utcai épületben?
Igen, itt is és a Debreceni Egyetem kihelyezett főiskoláján, Nyíregyházán is, egyébként főiskolai docens vagyok.

- Hogyan tudja összeegyeztetni a sokféle munkát?
Szombaton, vasárnap mentőzöm. Hétfőn szabadságon vagyok megyek Nyíregyházára, ha órám van. Kedden jövök be ide dolgozni. Megterhelő, mivel már én sem leszek fiatalabb.

- Van előnye is ennek a sokoldalúságnak?
Igen. Van tapasztalatom az oktatás területén, találkozom a többi pedagógussal, ott én is csak egy vagyok közülük. Megismerem az ellátási vonalat. Irányítani meg kell, hiszen az a feladatom.

- Úgy tűnik nekem, hogy egyik vállalt feladatáról sem mondana le szívesen, még akkor sem, ha ezzel kímélné magát?
Valóban nem. A mentőzés: kihívás, meg talán mondjuk úgy hobby. A tanítás? Hát az tényleg nem munka. De azért gondolja el, ha egész éjszaka mentőzik, másnap nem úgy néz ki mint aki kipihente magát. Utána kb. 500 km-t vezet… Szóval nehéz, de nekem szükségem van mind a 3 oldalra, hogy lásam és tapasztaljam a munka oldalon, hogyan kell átalakítani az elméletet, és milyen lehet az elvárás az adott körülmények között.

- Elég sűrűn, hivatalból be kell, hogy jöjjek az ETI-be. Úgy látom, Önök nagy tempóval dolgoznak.
Nagy a sebesség a szakmában, mindenki keményen dolgozik, naprakésznek kell lenni.

- Kicsit tekintsünk ki a szakmára és az olvasók számára érdekes, de nem ismert világra, amit Ön jobban ismer. Mi a véleménye a szakképzés iránti érdeklődésről?
El kell különíteni az iskolarendszerű és a munka melletti képzést. Megállapítható, hogy nem csökkent az érdeklődés, ezt le is kopogom. Sőt, nőtt az érdeklődés a munka melletti képzés iránt. Ellenben a nappali képzésre alig van jelentkező. Pl. az ápoló hiányszakma! A labordiagnosztikai képzésre egyáltalán nincs jelentkező. Nincs utánpótlás. Nem perspektíva ma egészségügyben dolgozni! Vidéken talán még igen. Budapesten ill. vidéki nagyvárosok vonzáskörzetében nem. Mert mi van? 3 műszak, minimálbér, közalkalmazotti fizetés, szombati vasárnapi munka. Egy ápolónő, ha dolgozik éjjel-nappal, hazavisz talán 120.000,- Ft-ot. A váltott műszak nagyon nehéz. Ha választják is ezt a szakmát maximum családalapításig, de később már megpróbálnak kevésbé embert próbáló munkahelyet keresni. Úgy látom van egy alárendelődés is ezen a pályán: ápolónőből asszisztens és azután egy műszak, és így lehet a családot otthon ellátni. Nagyon sok helyen, mint ismeretes ma ők a családfenntartók.

- Mi a tapasztalata a gyógyszertári asszisztens vonalon?
Ott nem egészen így van. Itt szép számú jelentkező van. Megfigyeltük, hogy ahol van ún. kimeneteli lehetőség pl. gyógyszertár vagy fogorvosi rendelő, ahol a családok vállalkozásként működnek, ott igen jelentős a felvevő piac. Azt is észrevettük, hogy a családi vállalkozások nagy előnyt jelentenek.

- Nem lehetséges, hogy ebben az esetben ezek a jövendőbeli asszisztensek, szakasszisztensek nem dolgozni, hanem dolgoztatni akarnak?
Igen, ez is benne van a vállalkozásban. Egy a lényeg: a szomorú helyzet jellemzője, ami van az ápolási vagy a diagnosztikai vonalon, egyáltalán nem jellemző a gyógyszertári vonalra. Tehát ez a kivétel! Ez nem lesz hiányszakma!

- Változott-e az érdeklődés a szakirányú képzés iránt?
Mint Ön is tudja, megszűntek a szakiskolák. Ez nagyon nagy hiányt jelent. Nem azt jelenti, hogy valakinek már 14 éves korában betegágy mellett kell állnia, de az tény: bizonyos korban lehet megszólítani az embereket, mert ha később találkozik a szakmával, már nem tud azonosulni vele.

- Igen, hallgattam egy rádióműsort, amiben egy szakközépiskolai tanár elmondta, ha 16 éves kora körül nem lesz olajos a keze egy fiúnak, utána már utálni fogja az olajos kezét, és nem lesz belőle 18-20 évesen lelkes, jó autószerelő.
Valóban így van. Van egy korszak, amikor akár ápoló, akár anya szerepére meg lehet fogni egy gyereket. Ugyanígy igaz ez pl. a járásra, a nyelvtanulásra, a családalapításra, testvéri szeretetre, a család tiszteletére.

- Milyen végzettség szükséges ahhoz, hogy valaki asszisztens továbbképzésre jelentkezhessen?
Érettségi kell feltétlen. Európai normatívák írják elő, mi szükséges a beiskolázáshoz. Ma azonban diplomás, főiskolát végzettek is jelentkeznek, mert saját pályájukon nem tudnak állást szerezni. Vannak, akik megszeretik az asszisztensi munkát a képzési idő alatt, és vannak, akik megélhetési forrásnak tartják. Nyilvánvaló: a többféle tudás biztosabb alapot nyújt.

- Milyen a mai „alapanyag” (jelentkezők) minősége? Van lemorzsolódás a képzési időszak alatt?
A jelen mindig úgy ítéli meg, hogy többet tud, mint a múlt. Az idősebbek azt állítják nekik többet kellett tanulniuk, biztosabb volt a tudásuk. Ez mindig így lesz, és így volt. Más a követelmény. A képzési szintek emelkedtek. Magasabb a követelmény. Fejlettebb a technika, amivel találkozik az új munkaerő, és ennek a kihívásnak meg is kell felelnie. A megváltozott képzés azért jobb, mert első évben általános képzést kap a felvételt nyert, és csak a második évtől szakosodik pl. gyógyszerellátási vagy fogorvosi asszisztensnek stb. Így megfontoltabban tud dönteni, mert már van némi fogalma mit választ. Ha külső körülmények rákényszerítik a váltásra, a közös alap ezt egyszerűbbé teszi. A felkészülés fontos, mint ahogy mindenhol, a vizsgakövetelményeknek meg kell felelni. Sokat jelent, ha patikában dolgozik a jelölt, és tapasztalt kolléga foglalkozik vele.

- Van-e a képzésben olyan feltétel, amin változtatna?
Van. Ma a vizsgarendszer jellemzői a kompetencia ill. a moduláris szerkezet. A kompetencia alapú képzés tevékenységekre készít fel, kicsit a magasan képzett betanított munkáshoz hasonlítható. Gazdasági nehézségek esetén ez jól jön a képzésnek és a gyakorlatnak. A másik jellemző a modularitás. A vizsgázónak mindent tudnia kell, nagy áttekintéssel kell rendelkeznie. A régi 3 vizsgarészből álló mérés megszűnt. Az alapképzés anyagi és eszközvonzata jelentős, a szakasszisztens vizsga már nem olyan költséges, persze itt a képzőhely költségeire gondolok.

- Mennyibe kerülnek a képzések?
Szabadpiac van. Régen a képzést az állam támogatta. Most bizonyos képzőhelyek EU-s pénzből gazdálkodnak és a vizsgázónak bizonyos feltételeknek kell megfelelnie. Az összeget nem lehet pontosan meghatározni, mivel a képzésbe bekapcsolódó személyek vagy helyek más-más feltételekkel rendelkeznek. Az biztos, ha egy gyógyszerésznek szüksége van asszisztensre, kifizeti a képzési díjat, mert a befektetése megtérül. Hogy hány végzett asszisztens tud még elhelyezkedni, az kérdés. Az mindenféleképpen jó lenne, ha a megszerzett tudást gyakorolni is tudnák, mert ez olyan szakma, amit napról-napra művelni kell.

- Milyen jövő vár a gyógyszertári szakszemélyzetre?
Az a baj, hogy még maguk a gyógyszerészek sem tudják, mit akarnak, nagy a megosztottság. Szabadpolcos „bolt” lesz a patika vagy a klasszikus gyógyszertár látja el a betegeket. Ha szabadpolc lesz, oda még asszisztens végzettség se kell, elég lesz egy „bótos” eladó. Ha valóban magas színvonalú betegellátásról beszélünk, akkor sok olyan tevékenységet le kell osztania a diplomás gyógyszerésznek, amit eddig „papíron” ő csinált. De az asszisztens vagy szakasszisztens kire ossza le? A takarítónőre? Mert már csak ő van. Ekkor elképzelhető, hogy szükség lesz a főiskolai végzettségű, gyógyszertárban dolgozó szakemberre is. Bizonyos feladatokat ő lát el, mert a magasabban kvalifikált gyógyszerésznek összetettebb és részeredményeket szintetizáló feladatot kell elvégeznie. A rutin feladatokkal nem ő foglalkozik. Egyébként ma is és az előző években is tapasztalható volt, hogy sok szülő úgy gondolta, ha 3 év egy szakmai oklevél megszerzése, akkor már a család inkább áldozzon még egy évet finanszírozásra és úgy a gyerek főiskolai diplomát kap. A jövő tehát tele van jelenleg meg nem oldott feladatokkal, de a szakma meg kell, hogy oldja őket, és ezzel kell az oktatásnak is harmonizálnia.

- Most ne csak a gyógyszertári asszisztensek jövőjét nézzük, hanem az egészségügyi szakdolgozókét együttesen. Mit kívánna nekik?
Megfelelő képzést, olyan munkahelyet, ahol az egzisztenciájuk nincs veszélyben és meg tudnak élni a keresetükből. Az eü. dolgozó, legyen az bárki, szeresse és gondozza a hozzáforduló beteget, és a legjobb tudása szerint ápolja, gondozza, segítse őt, mintha saját magáról vagy legszeretettebb hozzátartozójáról lenne szó.

- Főigazgató úr, köszönjük a beszélgetést és reméljük az Olvasók számára is értékes véleményét.

Dr. Gombos Margit


2010.01.07.

Kapcsolódó oldal: