"Nem veszik komolyan az AIDS-et"

Sok mindent tudunk az AIDS-ről, a HIV-fertőzésről, arról, miként lehet megkapni a betegséget, de személyesen csak kevesen ismerünk fertőzötteket. Az Anonim AIDS Tanácsadó Szolgálat munkatársai az ő életüket igyekeznek könnyebbé tenni minden nap. Az egyesület részéről Balogh Attilával beszélgettünk korunk legrettegettebb betegségéről.

aids
Mivel foglalkozik a szolgálat?

Az Anonim AIDS Tanácsadó Szolgálatot 1992-ben hoztuk létre. Az egyesület fő feladata az AIDS tesztelése, megelőzése, illetve életmód-tanácsadás a már fertőzötteknek. Habár az egészségügyi szisztémán kívül állunk, természetesen szakképzett orvosok és tanácsadók dolgoznak benne, vagyis egészen olyan, mintha az ember bemenne egy orvosi rendelőbe, csak éppen nem tartozik a reguláris szisztémába: ingyenes anonim tanácsadás és vérvétel történik.

Vagyis napi rendszeres kapcsolatban vannak a fertőzöttekkel.

Igen, sőt, nemcsak a fertőzöttekkel, hanem az úgynevezett szexuálisan aktív rizikócsoportokkal is, amiket nem nagyon szeretünk így hívni, hiszen bárki, aki szexuális életet él, kapcsolatba kerülhet bármilyen fertőzéssel.

Ez mit jelent? A fokozottan veszélyeztetett intravénás droghasználókat, homoszexuálisokat?

A melegeket és a kábítószerélvezőket azért vizsgáljuk többet, mert jobban megbíznak bennünk, és ők jönnek hozzánk. Ennyi a különbség, mert a fertőzések egyébként nem válogatnak, a szifilisz mindenkit egyformán fenyeget. Az, hogy a melegek körében a HIV-fertőzöttek aránya az AIDS felbukkanásától fogva magasabb volt, abból fakad, hogy aktívabb nemi életet élnek, így fokozottabb náluk a kockázat.

A melegek eszerint gyakrabban váltogatják a partnereiket?

Nem minden esetben, de valóban könnyebb alkalmi jelleggel elkövetni, átélni azt a szexuális élményt, aminek biztosan nincs „következménye” – gondolok itt a gyerekre –, illetve amit az ember titkosan csinál, annak mindig különleges, nagyobb az élvezeti értéke is, mintha megengedett és megengedő környezetben folytatná. Bár a véleményemet bizonyára sokan nem osztják. A fokozottabb szexuális és érzéki életet igénylő férfiak és nők, illetve a prostituáltak körében tehát egyértelműen magasabb a fertőzés kockázata. Azt azonban évek óta tudjuk, hogy a HIV-fertőzöttek között tőlünk nyugatra és keletre egyaránt egyre magasabb a heteroszexuális fertőzöttek aránya.

Mi lehet ennek az oka?

Az, hogy minden ellentétes szóbeszéd ellenére Magyarországon talán kevesebbet szexelnek a fiatalok, jobban el vannak zárva a csoportok, és dacára a híreknek, itthon kevesebb az intravénás droghasználó is, mint sok más országban. A magyaroknak kicsit nagyobb a szájuk, de ezt persze a politikából, a kulturális életből is tudhatjuk. Olyanokat mondanak, amik nem mindig igazak, szeretik kiszínezni a valóságot. A dolog másik fele, hogy Magyarországon nincs annyi bevándorló, idénymunkás és úgy gondolom, egy kicsit magasabb szinten áll az általános egészségkultúra is. Ne felejtsük, a XX. században évekig alig volt számottevő STD betegség. A fertőzés ennek ellenére persze nem állt meg a határainknál, sőt, 2008-ban jobban is terjedt egy kicsit, mint előtte pár évig. Felnőttek olyan új generációk, melyeknek fogalmuk sincs arról, mit és hogyan kell csinálni, illetve felelőtlenek magukkal és partnerükkel szemben egyaránt.

Magyarországon egyébként milyennek mondható az általános társadalmi tájékozottság az AIDS-szel kapcsolatban?

Aki manapság tudni akar, az megtalálja a saját forrását, és tudhat. A probléma az, hogy nem mindenki akar tudni. A gond másik része pedig egyszerűen annyi, hogy a szex jó. Amikor kialakul a vágy, hogy ezt és ezt a partnert meg akarom kapni, mert jó az illata, jó a teste vagy éppen olyan állapotban vagyok, hogy nekem kell, akkor bizony mindenki megfeledkezik arról, hogy felelősséggel tartozik magáért és másokért is. Ha mindenki bezárkózik otthon és elkezd maszturbálni, az emberek körülbelül 95 százaléka nem mos kezet, aztán másnap vagy harmadnap megjelenik az orvosnál, hogy valami sérülése van, fertőzést kapott, satöbbi… Vagyis nem elsősorban a HIV-ről vagy más fertőzésekről van itt szó, hanem a felelősségről vagy annak hiányáról. Mindenki tudni akar, és meg is van erre lehetősége, de csak annyit merít a megszerzett tudásból, ami neki még kényelmes. Jegyezzék meg: minden esetben közös a felelősség…

Vagyis az emberek nem veszik komolyan a fertőzés veszélyét?

Egyáltalán nem veszik komolyan. Ma úgy gondolják a fiatalok, hogy nem is olyan veszélyes. Tény és való, hogy a HIV-fertőzésben és a később kialakuló AIDS-ben nem lehet másnap meghalni. Akit viszont elér, annak egész életében együtt kell élnie a fertőzéssel, azzal, hogy bárkit megfertőzhet, és persze azzal a tudattal is, hogy ha csak egy kicsit is lazít a számára előírt életvitelen, nem tartja be a szabályokat, akkor meg fog halni. A helyes kezelésekkel elértünk bizonyos élethosszabbító lehetőségeket, ehhez viszont nagyon komolyan be kell tartani olyan szabályokat, amiket bárkinek nehezére esne.

Például?

Tudni kell, hogyan használja az ember a szervezetét, mert egyensúlyban kell tartani. Mindennap ugyanakkor kell bevenni a gyógyszert, amiről tudni kell, mire való, tudni kell, mit és mennyit lehet enni, miként kell viselkedni. Ez az életben maradás egyik feltétele. Minden fertőzöttnek szem előtt kell tartania: úgy sportolok, hogy nem hajtom túl magam, úgy táncolok, hogy nem fárasztom ki magam, úgy megyek el bulizni, hogy nem iszom le magam, nem dohányzom, nem használok drogokat vagy tudatmódosító szereket, mert akkor megfeledkezem magamról és olyan állapotba kerülök, hogy véletlenül megfertőzhetek másokat. És persze tisztában kell lenni azzal is, hogy ha valaki rám tüsszent, akkor megbetegszem, és akár bele is halhatok, ha nem törődöm magammal. Aki ezeket a szabályokat beépíti a mindennapjaiba, annak 25-30 évvel meg tudjuk hosszabbítani az életét. Kicsit olyan ez, mint például egy diabetes: krónikus állapot, ami azonban szinten tartható, kezelhető.

Vagyis ha valaki HIV-fertőzött lesz, ettől fogva még akár 2-3 évtizedig élhet tovább?

Igen, amennyiben fiatal, egészséges emberről van szó. A fő veszélyforrásokat maguk mellett a környezetük, a fertőző betegségek, vagy épp egy másik HIV-fertőzött jelenti. Ilyen például, ha egy másik HIV-fertőzöttől elkapnak egy másik HIV-vírust, és a szervezetüknek innentől kezdve két rendszerrel kell egyszerre megbirkóznia. Tehát ha valaki meg tudja őrizni az immunrendszere épségét, akkor tovább élhet.

Amit az imént említett, az pontosan mit jelent? A partnerek szervezetében lévő HIV-vírusok különböznek egymástól?

Pontosan ez a helyzet. A HIV-vírus folyamatosan változik. Ha csak egyfélét látnánk 20 éve, már rég sikerült volna kifejleszteni ellene valamilyen védőoltást, de itt gyakorlatilag csak a név és az okozott betegség azonos. Van két nagyobb csoport, a HIV-1 és a HIV-2, ezek azonban, ha bekerülnek a szervezetbe, azzal együtt folyamatosan változnak, saját egyedi formát, alcsoportokat hoznak létre. A szervezet pedig annyiszor válaszol ezekre, ahány új fertőzés jelenik meg benne. Vagyis a test az új HIV-vírus ellen is ugyanúgy küzd majd, mint egy torokgyulladás ellen. Ilyen esetben gyakran kezelhetetlenné válik a beteg.

Amikor valamivel több mint két évtizede robbanásszerűen elterjedt az AIDS, gyógyíthatatlannak és menthetetlennek számított, aki megkapta. Mennyire tartunk ma előre ehhez képest?

Ma is ugyanez a helyzet: a kifejlődött betegség gyógyíthatatlan, ha a szervezet eléri azt az állapotot, amikor már nem tud újítani magán. Például a test minden nap újraindul. Amikor egy ember annyira elfárad, hogy már fel sem bír kelni, regenerálódnia kell – ez értelemszerűen hosszabb időt vesz igénybe, minél több fertőző ágenssel, „viharos” állapottal, életviteli problémával kell megvívnia a szervezetnek. Egy bizonyos limfocyta-számmal szokás megadni azokat az értékeket, ami alá menve már nagyon nehéz vagy úgyszólván lehetetlen „visszahozni” a beteget. Egy másik példával élve, ami vélhetően mindenki számára ismerős: a rák gyógyítható – egészen addig, amíg első vagy második stádiumban van. A harmadikban vagy a negyedikben már nem. Addig lehet valakit kezelni, amíg a szervezete képes válaszolni a terápiára, és így regenerálódni. Mára elértünk oda, hogy amennyiben a fertőzést sikerül időben észrevenni, és a beteg betartja a már említett életvezetési szabályokat, aránylag hosszú, elfogadható minőségű életet élhet. Két motívum hiányzik továbbra is: nem sikerült megtalálni a megelőző oltást, illetve azt a szert, amely véglegesen kiirtja a vírust az emberi szervezetből, és nulla szinten tartja a szaporodását úgy, hogy közben nem okoz kárt a test rendszerében.

Belátható időn belül van esély arra, hogy változzon ez a helyzet?

Pár éve azt mondtuk, 3-5 éven belül léteznek majd gyógyszerek a betegségre. Azóta pedig nagyon sokat fejlődtek a különböző élethosszabbító, javító technikák. Ma azt mondjuk, nem veszítünk el embert, hanem életben tudjuk tartani a betegeket, és nem csak addig, amíg kifejlesztik a gyógyszerek következő generációját, hanem tartósan. 2008-ban szeptember 31-éig Magyarországon egyetlen AIDS-ben meghalt beteget veszítettünk el, ami nagyon komoly változást jelent a korábbiakhoz képest. Kezelés nélkül viszont a fertőzés 5-10 éven belül elpusztítja a beteget.

Hány HIV-fertőzött él ma Magyarországon?

Az utolsó adatok szerint a számuk 1500 körül volt, ma már ennél magasabb, de pontos számokat nem tudok mondani, mert mindig meg kell várni a negyedéves-féléves friss eredményeket. Mi nagyjából kétnaponta találunk új fertőzötteket, ami szomorú tény, hiszen arra utal, hogy sokan felelőtlenül létesítenek szexuális kapcsolatot. A kérdést persze más oldalról is meg lehet közelíteni: vajon az a jó, ha találunk betegeket, vagy ha nem? Abból a szempontból mindenképpen jó, hogy kétnaponta fellelünk valakit, akinek el tudjuk mondani, mit tegyen és mit ne tegyen, vagyis az ő és a környezete életkilátásai is jelentősen javulnak. Egy átfogó, bárhol, bármikor és bárki által elérhető szűrőkampány segítségével megfogható lenne az a körülbelül ezer ember, aki tovább fertőzi a többieket, de még nem került a látóterünkbe. Hangsúlyozzuk: a fertőzöttek felderítése a továbblépés legfontosabb kulcsa.

Mik a tapasztalataik, mennyire képesek szembenézni a betegek az állapotukkal, és megnyílni Önök előtt?

Ez személytől és embertől függ. A HIV azért nagyon különleges, mert a betegek intim körülmények között kapják el, ha pedig esetleg homoszexuálisokról van szó, az csak tovább bonyolítja a helyzetet. Ha bárkinek megmondják, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved, az illető óhatatlanul elkezd gondolkodni az életéről. Nem az első pillanatok a legrosszabbak ilyenkor: olyan ez, mint amikor az ember megcsúszik és elesik a jégen. Átesünk egy rövid sokkon, tapogatjuk magunkat, majd nem találunk semmit, de pár hét múlva elkezd fájni az oldalunk, és kiderül, hogy valami meghúzódott, megrepedt, eltört. Az első hivatalos jelentés kézhezvételéig a fertőzöttek általában rengeteg információt szereznek a betegségről, és ezek minősége dönt a későbbi viselkedésükről. A „jaj istenem, mi lesz velem” állapot általában 3-6 hónap után szokott jelentkezni, legyen szó akár férfiról, akár nőről, fiatal vagy idős emberről. Az ebből történő kijövetel nagyban függ környezettől, családtól, munkahelytől, orvostól egyaránt. Mindenképpen káros, ha a betegnek magába kell fojtania a problémát, hiszen mint tudjuk, a stressz öl. Aki mentálisan kiegyensúlyozott volt a fertőzés előtt, az jó eséllyel mások segítségével ki tudja húzni magát a gödörből, és megtanul együtt létezni a fertőzéssel, betegséggel: él, dolgozik, kialakítja a mindennapjait. Sőt, ma már – tőlünk nyugatra – gyermeket is tud nemzeni.

Hogyan?

Egy speciális spermaválogatási technika segítségével elkülönítik a spermákat. De ne feledjék: mindez megelőzhető. Ismerkedéskor beszéljenek egymással, győződjenek meg a partnerről, érdeklődjenek általános állapotukról, menjenek el tesztekre, és mindig használjanak óvszert!


Az interjút készítette: Dr. Draveczki Ádám

2009.01.23.

Kapcsolódó oldal: