Kiégés - Amikor minden mindegy

Modernkori civilizációs problémáink egyike a kiégés, melyet egyes nyugat-európai országokban már hivatalosan is betegségként tartanak nyilván. Magyarországon egyelőre még nem tartunk itt, de a tünetek sajnos nálunk is egyre több emberre jellemzőek. Nagy Orsolya pszichológussal beszélgettünk a kiégésről.

Mit jelent a kiégés?

Összességében egy motiválatlan, fáradt, fásult és teljesen reménytelen lelkiállapotot értünk kiégés, azaz burnout alatt. Az ember életéből eltűnnek a célok, a problémák nyomasztóvá válnak, folyamatos szorongás lesz úrrá a személyiségen, majd bekövetkezik az apatikus „minden mindegy” állapot. A lelki és mentális problémák közben testi bajokhoz is vezethetnek: nem tudunk rendesen aludni, táplálkozni, nem tudunk teljesíteni az ágyban. Ezek hátrányát aligha kell külön részletezni.

Miért kerül valaki ebbe az állapotba?

Számos okról beszélhetünk, ami kiégéshez vezet. Általánosságban a mindennapi stressz hatására alakul ki a kiégettség, a munka és kisebb mértékben a magánélet nehézségei, feszültségei egyaránt hozzájárulhatnak ehhez. Azt mondhatjuk, hogy alapvetően a munkahelyi túlhajszoltság, „túlpörgetettség” a jellemző kiváltó ok.

Kik a leginkább veszélyeztetettek?

Azok, akiket nagy stresszhatások érnek nap mint nap. Tipikusan veszélyeztetettek például az úgymond modern, nagy létszámú munkavállalót foglalkoztató cégek alkalmazottai, akiknek sok munkájuk van, sok felelősség nyomja a vállukat, de ennek nincs megfelelő ellentételezettsége a visszajelzések oldalán. Vagyis az embernek folyamatosan helyt kell állnia, de azt illetően bizonytalanságban tartják, hogy megfelelően végzi-e a munkáját. Ez persze most csak egy példa, de tipikus. De fontos tudni, hogy akár évekbe is telhet, mire a kiégett állapot bekövetkezik, addig pedig egymástól aránylag jól elhatárolható fázisokon keresztül vezet az út.

Melyek ezek a fázisok?

Az első fázis kifejezetten csalóka, ezt ugyanis idealista szakaszként szokás emlegetni, és ennek megfelelően mind a betegnek, mind közvetlen környezetének úgy tűnhet, hogy minden a legnagyobb rendben. Egyfajta elragadtatott, a munkától, a mindennapok feladataitól megrészegült, motivált és elhivatott állapot ez: az ember nem tudja kikapcsolni az agyát, folyamatosan az aktuális teendőkön gondolkodik, úgymond „önként túlórázik”, akár fejben, akár ténylegesen is. Összecsúszik a munka és a magánélet, és ha az első területen kudarcot szenved el – akár a legkisebbet is –, az kihat az utóbbira is. Egyszerűen személyes élményként éli meg a fiaskókat, miközben folyamatosan fokozni akarja a teljesítményét.

Egyfajta munkamániáról beszélünk tehát ebben a szakaszban?

Igen.

Habár a munkamániát is szokás modern civilizációs problémaként emlegetni, az azért nem vezet óhatatlanul kiégettséghez, ha valaki szereti a hivatását…

Valóban nem, de létezik egy határ, ami mindenkinél máshol húzódik. Ezt a határt átlépve a második stádiumról beszélhetünk, ez pedig már az a szakasz, amit leginkább a hegy tetejeként lehetne leírni. Ez az a pont, ahonnan már nem vezet út felfelé, csak lefelé. Olyan, mintha a szakadék szélén egyensúlyoznánk: ha éppen megvetettük a lábunkat, nincs különösebb gond, ha viszont megingunk, ott a baj. Ilyenkor jelentkeznek az első önértékelési zavarok, a hangulati hullámvasút-utazás. Fokozott ingerlékenység tapasztalható, már egészen apró, hétköznapi semmiségekből is hatalmas perpatvar kerekedhet. Mivel a teljesítmény ebben az úgynevezett frusztrációs szakaszban már nem fokozható tovább, görcsös, erőltetett megfelelési-túlszárnyalási kényszer, örökös elégedetlenség lesz úrrá az emberen, ami persze nem vezet eredményekhez, így aztán a kudarcként megélt eseményeket is muszáj valahogyan kompenzálni. Utóbbi alvással, evéssel, alkoholfogyasztással egyaránt történhet. Innen gyakorlatilag egyenes út vezet a harmadik fázisba, melyet a fásultság szakaszának is nevezhetünk.

Ez már maga a kiégettség?

Fogalmazzunk úgy, hogy a kezdete. Ez az a periódus, ahol már egyértelmű a hanyatlás. Romlik a koncentráció, a memória, a korábban játszi könnyedséggel megoldott feladatok leküzdhetetlen problémaként tornyosulnak előttünk, kreativitásunk semmivé lesz. Az ember apátiába süllyed, társas kapcsolatai egyre szegényesebbek, nem tud dönteni, ha olyan helyzetbe kerül, ahol ez fontos lenne. Emellett pedig sokan hajlamosak ilyenkor fekete-fehérben látni a világot. A fentiek következtében megrendül a hit a saját képességekben, készségekben: súlyos önértékelési zavarok jelentkezhetnek.

Fizikai tüneteket észlelhetünk magunkon ebben a szakaszban?

Rendszerint igen: nemcsak folyamatos fáradtságot és gyengeséget tapasztalunk, de szorít a szívünk, fáj a gyomrunk, émelygünk, emésztési problémáink vannak. És hát ugye ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ezekkel párhuzamosan csökken a szexuális vágy és teljesítőkészség is.

És ezt követően hogy lehet még rosszabb a helyzet?

Tovább mélyül az apátia, a fásultság, a közöny, ami gyakran lemondó, fájdalmas cinizmussal társul. A beteg ekkorra már teljesen kifordult önmagából: régi motivációi tovatűntek, semmi mást nem érzékel maga körül, csak reménytelen szürkeséget, eseménytelenséget, fáradtságot. A teljes kiégettség állapotában az ember gyakorlatilag munkaképtelenné válik. Magányos, és tovább súlyosbítja a helyzetet azzal, hogy csak magával foglalkozik. Ezzel párhuzamosan az imént említett testi tünetek is még tovább fokozódnak.

Van kiút ebből az állapotból?

Mint minden más betegséget, a kiégettséget is egyszerűbb megelőzni, mint utólag kezelni. Ezt elsősorban mi magunk oldhatjuk meg: oda kell figyelni saját belső igényeinkre úgy lelkileg, mint fizikailag. Hosszabb távon semmiképp sem vezet jóra, ha nem veszünk tudomást a teljesítőképességünk határairól. Azt is fontos szem előtt tartani, hogy kikapcsolódni, pihenni, ellazulni is ugyanúgy meg kell tanulni, mint dolgozni. Mindennek megvan a maga ideje, a munkának is, de annak is, amikor félretesszük a hivatásunkat, és nem foglalkozunk vele. A munkahelyek egy jelentős részén már egyébként igyekeznek odafigyelni arra, hogy megelőzzék az alkalmazottak kiégettségét. Megfelelő csoporttréningekkel, kielégítő visszacsatolási rendszerrel, arányos és igazságos teljesítményértékeléssel igen sok probléma megelőzhető. Azt sem árt szem előtt tartani, hogy nem csak egy munkahely létezik a világon. Az emberek többsége képtelen váltani, pedig sokaknak szükségük lenne rá. Rengeteg ember még akkor sem hajlandó elgondolkodni az állás- és foglalkozásváltáson, ha minden reggel gyomorgörccsel megy munkába. Pedig idáig egyszerűen nem szabad eljutni. Még az átmeneti egzisztenciális nehézségek is jobbak annál, mintha mentálisan és fizikálisan tartósan tönkretesszük magunkat.

Mit tehetünk, ha nem sikerült megelőzni a kiégettség kialakulását?

Ha valaki a kiégettség állapotába került, onnan egyedül már nagy valószínűséggel nem fog tudni kikerülni, ilyenkor feltétlenül szakember segítségét kell kérni. Akár a munkahelyi orvos is segíthet, de leginkább pszichológushoz vagy pszichiáterhez érdemes fordulni ilyenkor, és persze támaszkodjunk bizalommal családunkra, barátainkra.


Az interjút készítette: Dr. Draveczki Ádám

2009.02.18.

Kapcsolódó oldal: