Skizofrénia

Amikor az érzelmek, a gondolatok és a tettek nincsenek szinkronban

A skizofrénia nem jelent egy testben megbúvó több személyiséget, bár tudományos megnevezése hasadásos elmezavar, és ugyan komoly viselkedési zavarokkal jár, bizonyos szakaszokban a betegeken észre sem lehet venni, hogy nem egészségesek. Nagy Orsolya pszichológussal beszélgettünk az egyik leggyakoribb elmebetegségről.


A köztudatban nagy zavar uralkodik a skizofréniával kapcsolatban. Mi is pontosan ez a betegség?

A skizofrénia kóros elmezavar, egy olyan elmebetegség, melynek következtében nincs összhang a beteg gondolatai, érzelmei és cselekedetei között. Meglehetősen változatos tünetei vannak, hiszen a skizofrén ember időről időre másként viselkedik. Néha túlpörgetett, heves lelkiállapotban van, máskor viszont hosszasan, némán mered maga elé, netán végletesen mereven, gépiesen mozog. És természetesen bizonyos időszakokban teljesen normálisan, az általánostól semmiben sem eltérően tevékenykedik. Ilyenkor a külső szemlélő számára egyáltalán nem látszik rajta, hogy beteg.

Vagyis nem arról van szó, hogy a betegnek egymással párhuzamosan több személyisége van?

Távolról sem, ez egy hibás információkon alapuló és sajnos általánosan elterjedt tévképzet. Arról van szó, hogy sokan összekeverik a skizofréniát a többszörös személyiséggel, a két betegség azonban nem ugyanaz. Amikor valakinek több, egymástól elkülönült személyisége van, azt disszociatív személyiségzavarnak nevezzük, míg a skizofrénia leginkább hasadásos elmezavarként határozható meg.

Mi okozza a skizofréniát?

A betegség elsősorban genetikai eredetű, de a pontos háttér sajnos a mai napig ismeretlen. Annyit tudunk, hogy a dopamin anyagcseréjének zavara a kiváltó ok, de hogy ez pontosan miért és milyen lépcsőkben alakul ki, arról már megoszlanak a vélemények. Az azonban biztos, hogy ha a családban volt skizofrén, nagyobb az esély, hogy a hajlam továbböröklődik. Ezért is szoktak rákérdezni az esetleges családi érintettségre bizonyos típusú orvosi vizsgálatoknál. Bizonyos, az idegrendszert negatívan érintő külső hatások tovább fokozzák a skizofrénia kockázatát: tipikusan ilyenek például az anyaméhben vagy a születéskor elszenvedett károsodások, az oxigénhiány vagy a nem megfelelő táplálkozás, netán az anya alkohol- vagy kábítószer-fogyasztása a terhesség alatt.

Későbbi életkorban tehát nem is lehet skizofrénné válni?

De igen. Közismert tény, hogy az ember személyiségének fejlődése szempontjából az élet első két-három éve a legmeghatározóbb. Ebben a korszakban elszenvedett traumatikus élmények szintén vezethetnek skizofréniához, a valóság nem megfelelő érzékeléséhez és ezzel együtt járó súlyos érzelmi-mentális labilitáshoz. A drog- és alkoholfogyasztás szintén fokozza, illetve gyorsítja a betegség kialakulását az arra hajlamosaknál.

És a mindennapi stressz?

A stressz szintén ronthat a helyzeten azoknál, akik genetikailag hajlamosak a skizofréniára, de csak és kizárólag a mindennapi hajtástól senki sem lesz skizofrén.

Hány embert érinthet a skizofrénia?

Genetikailag az emberek mintegy egy-másfél százaléka hajlamos a skizofréniára. Ez az arány a világ tulajdonképpen összes társadalmában hasonló.

Lehet tudni, hogy nem szerint milyen arányban oszlanak meg a betegek, vagy ennek nincs jelentősége?

Nem szerinti megoszlási adatot nem tudok mondani. Statisztikailag igazolható ugyanakkor, hogy a betegség előfordulási aránya magasabb az alacsonyabb végzettségű, kedvezőtlenebb gazdasági-pénzügyi helyzetben lévő társadalmi rétegek körében, de ennek pontos tudományos háttere szintén nem világos. Tisztában vagyunk vele, hogy ez a helyzet, de nem tudjuk, hogy miért. Ugyanígy a városlakók körében is több a skizofrén, mint a vidéken élők esetében.

Honnan állapítható meg valakiről, hogy skizofrén?

Mint mondtam, a tünetek változatosak. A beteg szempontjából az egyik legjellemzőbb tünet a téveszmék léte: azt hiszi, követik, üldözik, terveket kovácsolnak ellene, netán nem létező tulajdonságokat, javakat vall a magáénak, és így tovább. Jellemzően előfordul például a betegeknél egyfajta nagyzási hóbort. Szintén előfordulhat, hogy a skizofrén beteg nem létező dolgokat él meg valóságként: „hangok” beszélnek hozzá, üzennek neki, és ő is beszélget ezekkel a csak a fejében létező titokzatos idegenekkel. A skizofrének gondolkodása jellemzően inkoherens, logikátlan – legalábbis egy egészséges ember számára mindenképpen az. Mindeközben általános reményvesztettségtől, levertségtől szenvednek. Nem véletlen, hogy a skizofrének között kiugróan magas az öngyilkosok aránya.

Kívülről, például ha az utcán szembejön, látszik valakin, hogy ebben a betegségben szenved?

A betegek mozgása néha ügyetlen, koordinálatlan és merev. Ez esetleg szemet szúrhat, de mivel ilyesmit számos egyéb betegség okozhat, csak a rendezetlen járásból, mozdulatokból aligha jön rá bárki, hogy a vele a körúton szembejövő illető skizofrén. Ha egy társaságban együtt vannak, az már más helyzet, mert a betegek egy része ilyenkor már úgymond „furcsa”, az adott szituációnak nem megfelelő viselkedésre is hajlamos. Egyesek elkülönülnek, magukba roskadva kirekesztődnek a beszélgetésből, mások éppen túl harsányan, hangosan adják elő magukat. A skizofrén betegek nem megfelelően kimutatott érzelmei vagy éppen sajátos hidegségük, érzelemmentességük szintén árulkodó lehet. Aki ebben a betegségben szenved, összességében nem nagyon foglalkozik a szociális normákkal, illetve nem tud azoknak megfelelően létezni, viselkedni. Persze a többiekben ilyenkor rendszerint nem az tudatosul, hogy a másik skizofrén, hanem hogy „furcsa”.

Életkort tekintve mikor válnak érzékelhetővé a tünetek?

Egyénenként változó, de tinédzserkor előtt semmiképpen sem jellemző. A férfiaknál előbb jelentkeznek a tünetek, tizen- és huszonéves korban, míg a nőknél huszon- és harmincéves korban. Az egyes tünetcsoportok felbukkanása között adott esetben akár évek is eltelhetnek. Jellemzően minél korábban kezdődnek a tünetek, annál rosszabb lesz a helyzet később, bár ez a megállapítás azért nem kizárólagos érvényű.

A beteg miként éli meg, hogy ő beteg?

Mint mondtam, a tünetek megjelenése közötti „tiszta állapotokban” sokan depresszióba esnek, sőt, a skizofrének között kiugróan magas az öngyilkosságot megkísérlők aránya, de ugyanígy sokan nyúlnak közülük alkoholhoz vagy kábítószerhez is. A betegek mintegy egyharmada alkoholbeteg is, ami persze csak tovább súlyosbítja az állapotukat. Az már más kérdés, hogy az általános rossz közérzeten, levertségen túlmenően a beteg tudja-e egyáltalán, hogy ő beteg. A skizofrének jelentős hányada ugyanis nem rendelkezik betegségtudattal, ami persze a kezelésüket is megnehezíti, vagy a legrosszabb esetben akár el is lehetetleníti.

Helyben vagyunk: kezelés nyilván lehetséges, de vajon gyógyítható-e ez a betegség?

Erre nagyon nehéz válaszolni. A tüneteken lehet enyhíteni, sőt, szerencsés esetben teljes tünetmentesség is elérhető – a tapasztalatok azt mutatják, hogy mintegy a betegek 10 százalékánál –, idáig azonban csak gyógyszeres kezeléssel juthatunk el, melyet megfelelő pszichiátriai kezeléssel is ki kell egészíteni. Vagyis önmagában a szakember segítsége, az elbeszélgetés semmiképpen sem segíthet. Olyan gyógyszer ugyanakkor egyelőre nem létezik, mely a tünetek megszüntetése mellett a világos, logikus sémákon alapuló gondolkodás erősítését, a visszaesés megelőzését is elősegíti. Ráadásul a skizofréniára alkalmazott készítmények jelentős részének kellemetlen mellékhatásai is lehetnek, így például súlygyarapodás vagy tompa, levert kábultság. Vagyis a probléma még nem tekinthető megoldottnak, de az utóbbi években-évtizedekben igen sokat haladt előre a maga útján. Remény tehát van.


Az interjút készítette: Dr. Draveczki Ádám

2009.02.24.

Kapcsolódó oldalak: