Beszélő, daloló, őrző-védő testrészünk – a gége
Dr. Németh Tamás

Az ember legbonyolultabb szervét, a fejét, a testtel összekötő nyak felső részén van a gége. Csodálatos szerkezet, hiszen egyrészt rajta keresztül jut a levegő a tüdőbe, ugyanakkor a levegőnek a gégén, majd a hangszalagokon való átáramlása révén képződnek az emberi hangok. Már az egészen kicsi gyermeknél is észlelhető, hogy ha megfázik, rekedten sír, köhög, a torka piros. Gyermekkorban kell kezelni a hangképzéssel kapcsolatos esetleges zavarokat, amelyek az esetek jó részében szintén a gége valamilyen zavarára vezethetőek vissza. Idősebb korban – különösen dohányos embereknél – nem ritka az akár végzetessé is váló gégerák.
Dr. Németh Tamás fül-orr-gégész szakorvos első munkahelye Esztergomban, a Vaszary Kolos Kórház Fül-orr-gégészeti osztályán volt. 1990-tól a Szent Rókus kórház Fül-orr-gégészeti és fej-nyaksebészeti osztályán, majd 1993-tól a Heim Pál Gyermekkórház Fül-orr-gégészeti és bronchológiai osztályán dolgozott. 1995-ben három hónapot töltött Koppenhágában, a Gentofte Egyetem Klinikáján. 1997 óta magánrendelőjében dolgozik. Ő válaszolt a gége zavaraival kapcsolatos kérdéseinkre.

1. Miért nevezhető a gége a légutak bejáratának védőkapujaként?

A gége a garat-nyelőcsőbemenet űrterébe bástyaszerűen kiemelkedve biztosítja a légutak biztonságát a száraz és folyékony tápanyagok lenyelése közben, aktív záró működésével együtt pedig még extrém körülmények között is (pl. hányás) nagyfokú védelmet biztosít a légutaknak.

2. Hogyan történik az emberi hang képzése a gégében?

A hang képzése a gégében a hangszalagok közötti hangrésben történik. Természetesen ez az egyszerű fizikai elv alapján létrejövő hang a garat, szájüreg, orr, orrmelléküregek, nyelv, fogsor, ajkak aktív működése kapcsán, sokszoros moduláción esik át. Ilyen értelemben az, hogy valaki csodálatos hangú énekes, vagy elismert színész, filmcsillag, aki mindent meg tud csinálni a hangjával, nem csupán a gége és hangszálak kérdése. Tény azonban, hogy egy előadóművész számára a gége strapabíró működése elengedhetetlen.

3. Kérem, adjon egy vázlatos képet az olvasóknak arról, milyen hangképzési zavarokkal lehet találkozni?

A hangképzési zavarok pontos meghatározásával és kezelésével a logopédia és a phoniátria foglalkozik, de az első lépésnek mindenképpen a fül-orr-gégészeti vizsgálatnak kell lennie. Néhány alapdologról azonban érdemes szót ejteni. A hangképzési zavarok kicsiny töredéke vezethető csak vissza a gége megbetegedéseire, legtöbb esetben „feljebb” keresendő az ok. Az átmeneti rekedtségek döntő többségében például egyszerű felső légúti fertőzésről van szó és a rekedtséget a képződő váladék „lecsurgása” okozza, néha a hangszalagok felett közvetlenül elhelyezkedő nyálkahártya kettőzet, az ún. álhangszalagok gyulladásos duzzanata, következményes álhangszalagi hangképzéssel okozza a rekedtséget. Gyakori probléma az ún. „nyílt” és „zárt” orrhangzósság. Zárt orrhangzósságot szinte mindenki hallott már, amikor náthás gyermek beszédét figyelte, gyermekkorban gyakori az akut és krónikus orrmandula-gyulladás, hatalmasra nőtt torokmandulák esetén, felnőttkorban az orrsövényferdülés, az orrmelléküregek krónikus és akut gyulladása kapcsán. A nyílt orrhangzósság, jellegzetes „elkent, levegős” k betűkkel, súlyos esetben szinte érthetetlen beszéddel, jóval ritkább, a lágy szájpad hátsó garatfalhoz történő záródásának elégtelensége miatt, fizikai vagy idegi okok miatt jön létre, ill. előfordul még szájpadhasadék esetén, orrmandula műtét után (szerencsére nagyon ritkán és többnyire csak átmenetileg).

Az óvodás és kisiskolás kori beszédhibák (raccsolás, selypítés, dadogás) oka nem gége és garat eredetű, és ezért komplex többszakmás együttműködést igényel a kezelés.

4. Ahogy említette, többféle hangképzési zavar ismert. Ezek közül melyik nevezhető a gége fizikális hibájára visszavezethető betegségnek?

A hangképzési zavarok a beszédet érintő rendellenességek. Ide tartozik az ún. énekes csomó, a tanárok, előadóművészek betegségeként ismerik. Annyit azonban érdemes megjegyezni, hogy aki sokat használja a hangját, előbb utóbb megtanulja a hangképzés olyan módját, ami gégéjét leginkább kíméli. Ez esetben a hangszalagon, többnyire szimmetrikusan, apró csomó akadályozza a hangrés tökéletes záródását. Műtét és logopédiai segítség a hangképzés megtanulásában szükséges. Kialakulhat impulzív, agresszív, hangos kisgyermekeknél is.

Sajnos viszonylag gyakori az egy vagy kétoldali hangszalagbénulás nyaki műtétek, daganatok következtében, mivel a hangszalagok mozgató idegei hosszú, visszakanyarodó (innen az orvosi elnevezés /nervus recurrens), szinte a nyak egész hosszát bejáró utat tesznek meg a gégéig. Csecsemőkorban előforduló jóindulatú és múló eltérés a porc veleszületett gyengesége, melynek kapcsán a gége egyébként merev struktúrája be és kilégzésben is változtatja alakját, súlyos esetben a gége űrtere belégzésben összeszűkül a gégefedő pedig, mint egy kupak szívódik a gége bemenetre, belégzésben jellegzetes hang ún. stridor észlelhető, a sírási hang is gyenge, erőtlen lehet. A panaszok az idő előrehaladtával mérséklődnek, majd megszűnnek.

5. Mit tegyen a szülő, ha a zavarok valamelyikét véli felfedezni saját gyermekén?

Legelső lépésben gyermek fül-orr-gégészt érdemes megkeresnie, akivel a további vizsgálatokat és kezelést meg lehet beszélni.

6. Mi a különbség a torokgyulladás és a mandulagyulladás között? Honnan tudhatja, sejtheti egy szülő, hogy a két betegség közül melyik támadta meg a gyermeket?

A torokmandula és az orrmandula is a garat részét képezi, gyermekkorban a torokmandula gyulladása mellett a megbetegedett környezet keskenyebb vagy szélesebb sávú vérbőségét is megfigyeljük, így a beteg szempontjából irreleváns, melyik szervet kezeljük. Amennyiben a gyulladás szinte az egész garatot érinti, talán ekkor társíthatjuk a torokgyulladás diagnózist is. Megjegyzendő, hogy a magyar elnevezésben még orvosi körökben is némi bizonytalanság tapasztalható, mert van, aki a garatmandulán a torokmandulát érti, van, aki az orrmandulát, ezért leghelyesebb a száj felőli egyszerű betekintéssel nem látható orrgaratban elhelyezkedő mandulát orrmandulának hívni, a garatívek között a szájüreg felől is jól megfigyelhető garatmandulát torokmandulának nevezni. Megjegyezni szükséges, hogy az orvosi szaknyelv ez esetben pontos, félreértések nem lehetségesek, például egy zárójelentésen, mikor egy-két év múlva már nem emlékszünk, hogy a fül-orr-gégész, a gyerek garatmandula műtétjénél mit is operált meg tulajdonképpen, nézzük meg a zárójelentést.

Azt érdemes megjegyezni, hogy a torokmandulák műtétje esetén az orrmandula kivétele kötelezően történik. Érdemes tudni, hogy amíg a garatívek között a mandulák egész életünk során, bár egyre jelentéktelenebb megjelenést mutatva, de jelen vannak, az orrmandula normál esetben 12-13 éves kor körül már „visszafejlődik”, felnőttkorban nincs. Nagyon ritka esetben azonban még akár 30 éves kor körül is okozhat panaszokat, és műtétre van szükség. Ez esetben természetesen az eltávolított orrmandula szövettani vizsgálata szükséges.

7. Mit kell tudni a garat gyulladásos betegségeinek kezeléséről gyermekkorban, illetve felnőtt korban?

A legfontosabb dolog elkülöníteni a rövid távú fertőzéses megbetegedéseket és a krónikus problémákat. Abban az esetben, ha csak ritkán, néhány napos, egy-két hetes megbetegedésről van szó, bakteriális fertőzés esetén antibiotikumokat alkalmazunk. Minden esetben tanácsos lenne az első antibiotikum felírásakor az orr-torokváladék minta bakterológiai vizsgálatát kérni. Ez időigényes vizsgálat (pozitív esetben általában egy hét), de nagyon komoly segítséget ad abban az esetben, ha az első választott antibiotikum nem hoz eredményt. Ekkor a második antibiotikumot már célzottan, a kimutatott kórokozó elpusztítására választjuk. Nagyon helytelen, ha azt gondoljuk, hogy mindenféle kórokozó baktérium elpusztítására bármiféle antibiotikum alkalmas, és a felírásnál csak a gyógyszer árát, a kényelmünket (pl. csak egyszer kell adni, stb.) vesszük figyelembe. Van orvos (ha nem is sok), aki tapasztalatából adódóan (a lehelet szagából, korábban adott gyógyszerek eredményességéből vagy eredménytelenségéből, a panaszokból, stb.) szinte ránézésre meg tudja mondani a kórokozó típusát, de a laboratóriumi vizsgálat akkor is elengedhetetlen. Ez lenne az elmélet, a gyakorlatban a járóbeteg ellátásban szinte alig van hely, ahol bakterológiai vizsgálatra mintát vesznek, pedig a feleslegesen adott sorozat antibiotikumok saját zsebünket és az egészségügyi kasszát terhelő költsége sokszorosa a vizsgálatnak, a feleslegesen adott gyógyszerek mellékhatásairól nem is beszélve. Gyermekek esetén az őszi-téli időszakban hosszasan elhúzódó sorozat betegségek esetén, vagy amikor a gyermek egy hét ovi egy hét otthon „tüneteket” mutat, vagy amikor már a gyógyszertár összes antibiotikum készletét kipróbáltuk, észre kell vennünk, hogy most már a gyógyszerek nem segítenek, forduljunk gyermek fül-orr-gégészhez, valószínűleg orr/torokrmandula-műtétre lesz szükség. Felnőttkorban is okozhatnak a krónikusan gyulladt torokmandulák panaszokat. A legnagyobb baj, ha a torokmandula panaszmentesen ún. gócként, távoli betegségeket indukál. Nagyon gyakori, hogy a kisgyermekkori elhalasztott orrmandula, kisiskolás kori elhalasztott orr-torokmandula műtét utáni időszak panaszmentessége alapján a szülő igazolva érzi döntését a műtét elutasítását illetően. Fiatal felnőttkorban aztán ismét a fül-orr-gégésznél kötnek ki, a bőrgyógyász, szemész, rheumatológus, orthopaedus, kardiológus, stb. szakorvos beutalójával.

8. Mikor beszélünk gégepolipról és mikor gégerákról?

A gégepolip a gége krónikus gyulladásos megbetegedései közé sorolható, a gégerák a rosszindulatú daganatos megbetegedések közé. Fontos tudni, hogy a krónikus elváltozásokból fejlődhet ki a rák, ilyen értelemben a megelőző krónikus elváltozások is feltétlen kezelendők, a garat-gége rákok kialakulásában azonban az életmódnak (dohányzás, alkoholizmus, silány táplálkozás) rendkívül nagy jelentősége van.

9. Melyek a gégerák tünetei? Másképp fogalmazva, mikor, milyen rendellenesség esetén kell valakinek fül-orr-gégész szakorvoshoz fordulnia?

Magyarországon a szűrővizsgálatok addig nem fognak érdemben működni, amíg az emberek ennek kézzelfogható előnyét nem tapasztalják (megjelenés esetén járulékkedvezmény vagy egyéb formában). A gégerákkal kapcsolatban is elmondható ez, ugyanis a betegek általában már a konkrét panaszokkal jelentkeznek. A gégerák típusai közül egyedül a hangszalagrák korai tünete a rekedtség. A hangszalagrák korai stádiumban nagyon jó eredménnyel gyógyítható, mivel már kis elváltozás is rekedtséggel járhat, továbbá a gége hangszalag szinti nyirokellátása fejlődéstani okokból szegényes, így a daganatos áttétképződés is viszonylag későn következik be. Sajnos a gégerákok többsége inkább a gége hangszalagok szintje feletti részre lokalizálódik, ez esetben a panaszok későn jelentkeznek, az áttétek is korán megjelennek, itt a rendszeres szűrővizsgálat nagyon fontos lenne. Minél közelebb helyezkedik el a daganat a hangszalagokhoz, annál korábbiak a figyelemfelhívó panaszok (rekedtség), annál kisebb az áttétképződési esély, annál jobb a (funkciómegkímélő) kezelés, annál jobb a gyógyulás és a túlélési esély.

10. Mit tehetünk mi magunk a gégerák megelőzése, korai diagnózisa érdekében?

Megelőzés megfelelő életmóddal lehetséges. Talán már az unalomig ismételt a dohányzás káros hatásának hangsúlyozása, de nem lehet elégszer elmondani, a leginkább rákkeltő hatása az egy életen át történő dohányzásnak van. Aki vágyik a boldog öregkorra, tegye le a cigarettát.
A szűrővizsgálatok jelentőségéről már szót ejtettem.

11. Ha már megtörtént az elkerülhetetlen és a gégét részben, vagy teljesen el kellett műtéti úton távolítani, mitől függ, hogy a gégeműtött beteg beszédképessége mennyire károsodik és helyreállítható-e részben vagy egészben ez a képesség?

A gége részleges eltávolítása után lehetséges a teljes rehabilitáció, sok esetben egyáltalán nem vehető észre a hang minőségén a korábbi műtét, de láttam már olyan beteget, aki teljes gége eltávolítás után is jól érthető, kellően hangos beszédet produkált. Ez természetesen extrém ritkaság, ismerjük, hogy a „hasbeszélők” milyen produkciókra képesek.

12. Milyen rehabilitációra kerülhet sor a műtét után a sztómás beteg esetében?

Ha a nyelőcsőbeszéd kialakítása nem sikerül, megfelelő eszközzel a beteg képes az eszköz által biztosított rezgést megfelelően modulálva érthető beszéddé alakítani, természetesen ez a beszéd minőségében nem összehasonlítható a természetes beszéddel.


Kedves Főorvos Úr! Köszönjük az interjút!
OSYNA


2005.12.08.

Kapcsolódó oldalak: