Olvasói levelek

Olvasói levél - Dr. Boronkay Piroska hozzászólása

Csak gratulálni lehet dr. Bácskay Ildikó adjunktus asszonynak, cikkéhez. Nem csak tudásról, szakmaszeretetrõl, hanem nagyfokú felelõsségérzetrõl (is) tanúskodnak sorai.
Jó néhány évig klinikai gyógyszerészként dolgoztam egy megyei kórházban (elõtte-utána rövidebb közforgalmú „múltam” van). Tapasztalataim alapján néhány szerény gondolatot fûznék az igen értékes íráshoz.

I.

1. Nem csak a klinikákon, hanem az ország valamennyi kórházában kell(ene) dolgoznia klinikai gyógyszerésznek. Hogy ez napjainkban még nincs így, több tényezõre vezethetõ vissza.

a, anyagiakra - nem elhanyagolható szempont, de jelenleg kisebb a befolyása, mint sokan gondolnák (bár hosszú távon biztos, hogy anyagi elõnyt is jelenthetne az ésszerûbb, korrektebb gyógyszerelés s bõven megsérülne az a bér, amit a gyógyszerésznek fizetnek
b, szemléleti okokra – ez döntõ gond mind bizonyos fõgyógyszerészek körében, mind az orvosok egy részénél
c, a megfelelõ speciális tudással rendelkezõ szakemberek kis száma – ez a legfontosabb tényezõk közé tartozik. Bár reménységgel tölthet el mindannyiunkat a cikkben jelzett jövõkép, a jelen intézeti gondjain csak a továbbképzések „felpörgetését” vállaló elkötelezett kollégák, erre a szép munkára történõ megnyerése enyhíthet.

2. A kórházi gyógyszerésznek igen szorosan együtt kell mûködnie az intézet orvosaival. A harmonikus, közös tevékenység érdekében bizonyos alapelveket egyértelmûen tisztázni és betartani kötelezõ
a, a diagnózist (a szükséges vizsgálatok segítségével) az orvosok állapítják meg és ezért teljes mértékben õk a felelõsök. Ezt a felelõsséget senkire nem háríthatják át. A betegségek prognózisára vonatkozó minden megállapítás is orvosi hatáskör
b, az orvos a terápia meghatározásába természetesen a társszakmákat is belevonja. A gyógyszerész is egy társszakma képviselõje, akivel a gyógyszeres terápiát meg kell beszélni.Ne lehessen gyógyszeres kezelést folytatni kórházban sem gyógyszerész nélkül! (Figyelni tudunk pl. az inkompatibilitásokra, az interakciókra és lehetõ elkerülésükre, mellékhatásokra és következményeikre, allergiaveszélyre hívhatjuk fel a figyelmet és még sok egyébre, amivel segíthetjük a korrekt kezelést stb.)
- Célszerû a több osztállyal mûködõ kórházakban szakosodni, így minden területre az ott szükséges ismeretekkel bíró gyógyszerész kerülhet (pl. neurológia, kardiológia, gyerekosztályok stb.)Az intenzív osztályos és az infektológiai szakterületek gyógyszeres terápiáit minden gyógyszerésznek ismernie kell, függetlenül attól, hogy egyébként milyen osztályai vannak (pl. antimikróbás kezelések, táplálásterápia, reanimáció gyógyszerei stb.)
- A beteg kórlapbetétéjére (vagy egyéb dokumentumaiba) a gyógyszerésznek rögzítenie kell (és aláírni!) minden, gyógyszereléssel összefüggõ javaslatát, megjegyzéseit (ahogy más szakterület konziliáriusa is leírja vizsgálati megállapításait, javaslatait)
c, hazabocsátás után a háziorvos mellett az illetékes területi gyógyszerész is „átveszi” a beteget és figyelemmel kíséri további gyógyszerelését. Ha valamilyen javaslata, észrevétele van, jelzi a változtatási elképzeléseit, megbeszélve a részleteket a beteg orvosával.

II.

A nem kórházi kezelésben részesülõ betegek (szakorvosi járóbeteg-ellátás, háziorvosi gyógykezelés stb.) gyógyszerészi gondozása a cikkben leírtak szerint igen eredményes lehet és mielõbb megvalósítandó. Ennek sikere érdekében a szemléletváltozásra itt is égetõen nagy szükség van. Amíg egy közepesen (vagy még gyengébben) képzett orvos nem fogadja a mégoly kiválóan felkészült gyógyszerészt sem partnerként, addig nehéz együttmûködésrõl beszélni (bár az igazsághoz tartozik, hogy a mi tudásszintünkön is van bõven mit emelni…)

III.

A közforgalmú gyógyszertárban gyógyszerért jelentkezõ, de az orvosi kezelést igénybe venni nem kívánó betegekkel speciális teendõink lehetnek. A cikkben említettek szerint is a beteg alapos kikérdezése után

a, nem adunk semmit, hanem rábeszéljük õket a mielõbbi illetve azonnali orvosi vizsgálatra, figyelmeztetve az orvosi ellátás elmaradásának minden következményére (a tájékoztatás megtörténtét esetleg a beteggel vagy a hozzátartozóval alá is irathatjuk)
b, enyhébb esetekben az összes körülmény lehetõ ismeretében adunk megfelelõ készítményt és látjuk el a szükséges tanácsokkal a beteget.

IV.

Örülünk, hogy a többször emlegetett szemléletváltást már elkezdték az egyetemi oktatásban. Így remélhetõ, hogy a hallgatók elsajátíthatják a kollegalitás, a kölcsönös megbecsülés és tisztelet alapvetõ kritériumait. Kérjük, hogy a régebben végzett gyógyszerészeket, orvosokat a továbbképzések során segítsék a megfelelõ kommunikációs készségek elsajátításában. (Ennek egyik lehetõsége például a mentálhigiéniás másoddiploma megszerzése).
Tudással és kölcsönös jóindulattal sok gondot lehetne elkerülni, sokat lehetne egymásnak segíteni – a betegek érdekében.

Megjegyzések:

Mivel az egyetemi évek alatt erre a célra biztosított óraszám meglehetõsen kevés, talán megfontolásra érdemes javaslat, hogy a diploma megszerzése után legyen lehetõsége minden gyógyszerésznek legalább egy esztendeig megfelelõ irányítás mellett, mielõtt megkezdené munkáját a közforgalomban és legalább egy éves hálózati gyakorlat kellene minden intézeti munkahelyre pályázónak

A mindkét helyen végzett munka sokat jelentene szemléletben, az élet feltétlen tiszteletében, szakmaszeretetben, látókör-bõvítésben valamennyi kollégának. És ezek igazán fontosak, bármely területen futjuk meg pályánkat….

Ismételten köszönöm a gondolatébresztõ, fontos cikket. A további munkához kitartást, erõt, egészséget kíván, szeretettel:


Dr. Boronkay Piroska
Szolnok


Kapcsolódó oldal:

(Megjegyzés a cikkhez: Minden gyógyszerészképzéssel foglalkozó egyetemi karnak elküldeném Bácskay Ildikó cikkét, hasznos olvasmány! Nagyon köszönöm az értékes hozzászólást. (Dr. Gombos Margit Anna))