Vércukormérés az iskolában
Évek óta november 14. a Diabétesz világnap, mivel a súlyos szövődményeket okozó, gyorsan terjedő, világméretű civilizációs betegség egyre több embert érint.
Márciustól már az ország 170 gyógyszertárában van arra lehetőség, hogy aki igényli, annak a vércukor-szintjét a patikában megmérjék. A program kezdete, - tavaly november - óta csaknem 10 000 ember élt ezzel a lehetőséggel.


Az „Egy Csepp Figyelem!” Alapítvány és a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége által kezdeményezett, ill. szervezett gyógyszertári vércukormérési projekt keretében 2006. március 2-án délelőtt Orosházán csaknem 300 ember – többségük diák - vércukor-szintjét mérték meg. A gyermekek mindig kiemelt figyelmet érdemelnek. Dr. Herczegfalvi Lászlóné gyógyszerésznek – a MOSZ Békés megyei szervezete elnökének – kiemelt szerepe volt abban, hogy a projekt a gyermekek felé forduljon. Őt kérdeztük a márciusi eseményről:

1.  Kinek az ötlete volt, hogy a gyógyszerész az iskolába menjen vércukor-szintet mérni?

2005 novemberében indult országos szinten a Gyógyszerészi Diabétesz Prevenciós Program, az első olyan program, mely a gyógyszerészi gondozást valósítja meg a lakosság irányában. Ez azt jelenti, hogy a gyógyszerész felsőfokú egészségügyi szakemberként az egészségmegőrzés, betegségmegelőzés területén, bizonyos feladatokat felvállal. Az első ilyen feladat a vércukor-szint mérése lett. Ahogy az már köztudott, - a MOSZ, az Erős Antónia által alapított "Egy Csepp Figyelem Alapítvány" és a Roche gyógyszergyár támogatásával közösen indított programjához – itt Orosházán az elsők között csatlakoztunk. A program keretében az érdeklődők a patikában ellenőrizhetik a vércukrukat, innen már csak egy lépés volt annak a felismerése, hogy a fiatalabb korosztályokat is érdemes és fontos lenne bevonni ebbe a szűrővizsgálatba.

Korábban szűrtünk már tanyavilágban is, ami nagyon népszerű volt az ott élő emberek körében. A fiatalabb korosztály azért jutott eszembe, mert ők szintén érintettek lehetnek életmódjuk – mozgásszegény életmód, egészségtelen táplálkozás – miatt.
Ez a betegség sajnos előfordul gyermek-, serdülő- és ifjúkorban is. Ha itt sikerül időben észrevenni a bajt, sokszorosan segítünk. Megkerestem az Alapítványt, s miután Erős Antónia is egyetértett e céllal (kiderült Miskolcon már szűrtek gimnáziumban), együtt fordultunk az iskolák felé.

2.  Hogyan jött létre az iskolai kapcsolat? Egy vagy több iskolában mértek vércukor-szintet? 

Az előbbiek szerint ismertettük elképzeléseinket az intézményekkel, amelyet nyitottan fogadtak, egyetértettek a mérés fontosságával így négy középiskolában megvalósulhatott a szűrés.
Első lépésként megkerestem a gimnáziumok igazgatóját, majd a kapcsolatot az egészségmegőrzéssel foglalkozó pedagógussal – az igazgató helyettesekkel - folyamatosan tartottam.
Bevontuk a gimnáziumok védőnőjét is. Vele nemcsak a szűrést szerveztük, hanem dohányzásellenes filmvetítést is.

3. Hány gyermeknél végeztek méréseket és hány gyermeket kellett orvoshoz irányítani? Milyen az összkép? Milyenek az eredmények?

Összesen 547 mérést végeztünk, szerencsére csak néhány esetben volt emelkedett, vagy magas a vércukorérték, ezekben az esetekben egy későbbi időpontban újabb ellenőrzés lehetőségét biztosítottuk, illetve orvosi konzultációt javasoltunk.
Összességében 5%-nál találtunk emelkedettebb vércukorszintet.
Az országos átlagtól jobb az orosházi arány – valószínűleg itt többet mozognak a fiatalok, nem ért még ide a pláza-effektus.

4.  Mit szóltak az eredményekhez a szülők?

A többség megnyugvással konstatálta a normál értékeket, a magasabb értékek esetében pedig a további teendőket megtették a szülők.
Több esetben bejöttek a patikába ellenőriztetni.
Hangsúlyoztuk a többszöri ellenőrzést, mivel a mérés kapillárisokból történik, s ez tájékozódás-jellegű.

5.   Az esemény előtt konzultáltak az iskolaorvossal vagy a gyermekorvosokkal?

Az iskolaorvos tudtával végeztük a méréseket, bár ő személyesen nem volt jelen. Ugyanakkor az orosházi kórház belgyógyász, diabetológus főorvosnője programunkat végig figyelemmel kísérte, s jelen is volt.

6.  Mit lehet egyáltalán tudni a gyermekek vércukor-szint mérésének a fontosságáról?

A cukorbetegség nem életkorfüggő. Kialakul és előfordulhat csecsemő-, gyermek-, felnőtt- és időskorban is. Ráadásul a magas vércukor-szint sokáig nem okoz észrevehető tüneteket. Döntő jelentőségű tehát a fiatal számára az, hogy ha a cukorbetegség fennáll, az minél hamarabb kiderüljön. Ekkor van csak esély arra, hogy a később kialakuló súlyos szövődmények elkerülhetők legyenek. Ezért rendkívül fontos az évenkénti ellenőrzés minden korban.
Rendkívül hasznos a mérés előtti beszélgetés, ami alapján a tünetekre utaló jeleket megtudhatjuk.
A cukorbetegség megjelenésének jellemző tünetei: bő vizeletürítés/polymia/, szájszárazság, sok folyadék fogyasztása, normál étkezés ellenére fogyás, aromás lehelet. Az 1-es típusú diabetesnél mindig jelentkeznek ezek a tünetek, de a 2-es típusúnál rejtve maradhatnak.
Az 1-es típusúnál az abszolút inzulinhiány, az anyagcsere-labilitás, a 2-es típus macroangiopathiás szövődménye miatt figyelemreméltó.
Bizony már a gyermekeknél is előfordulnak a kockázati tényezők: túlsúly, elhízás, magas vérnyomás, stressz, mozgásszegény életmód… nagyobbaknál dohányzás…
Létezik egy olyan diabetes típus is, aminek kórismézésére általában a serdülőkorban kerül sor. A béta sejtek működési zavara öröklődő génmutációk következtében alakul ki – ez a „fiatal korban megjelenő érettkori diabetes”.

7.   Volt-e, és ha igen milyen jellegű előzetes tájékoztatás történt a témakörben?

A mérés előtt a Roche cég képviselője Dr. Hodossy Lajos tartott rövid előadást a cukorbetegségről, a kezeletlen állapot szövődményeiről, hangsúlyozva az egészséges táplálkozás, fizikai aktivitás, a káros szenvedélyek mellőzésének fontosságát a betegség megelőzésének szempontjából. Ezután Erős Antónia saját példáját bemutatva "kampányolt" a cukorbetegség ellen és a szűrés mellett.
A minap, pedig meghívtak, hogy tartsak beszámolót a szűrésről, s szóljak a diabéteszről a diákoknak a helyi Kulturális központban.
A fiatalokat érdekli ez a téma.

8. Milyen jellegű és mértékű „kitelepülést” jelentett ez az akció? (Hány gyógyszertári munkatársat és felszerelést kellett a helyszínen biztosítani?)

Nyolc - tíz kollegám vett részt alkalmanként a mérésben, a diagnosztikai eszközöket a Roche cég és a gyógyszertár biztosította. A mérést követően minden fiatal egy-egy egészséges, piros, finom, almát kapott ajándékba a patikámtól, mely jelképül is szolgált: törekedjenek az egészség megőrzésére.

9.   Mi fog történni, ha újabb iskolák is jelentkeznek? Lesz-e erre is kapacitás és pénz?

Örömmel várjuk az újabb jelentkezőket is!

10.  A helyi médiumok adtak-e tájékoztatást erről az eseményről és ezt Ön elegendőnek tartotta-e?

Minden bizonnyal megfelelő sajtóvisszhangja volt a szűrésnek, mivel tudósított az eseményről az Orosházi Élet c. hetilap, a Békés Megyei Hírlap, a Rádió47, a Sláger Rádió, de szerepeltünk a helyi TV, az MTV regionális híradójában, a Duna TV és az RTL Klub híradójában is. Hogy a médiatámogatás elegendő volt-e, azt nyilván abból lehet majd lemérni, hogy ilyen igénnyel jelentkeznek-e más iskolák is akár itt Orosházán, akár bárhol máshol az országban.

11.  Mit tapasztalt: fogékonyak a médiumok e témákra egyáltalán?

Az előbbiek alapján úgy gondolom igen. Éppen itt az ideje, hogy az emberek többet törődjenek az egészségükkel, mely mint tudjuk a legfontosabb dolgok egyike. Itt az ideje, hogy a médiák is megértsék ezt, elfogadják és tegyenek érte a rendelkezésükre álló eszközök segítségével.
Fontos, nemzetgazdasági szinten hasznos, s olcsóbb is megőrizni az egészséget, mint csupán csak a betegséget gyógyítani.

12.  Összességében az Ön véleménye szerint mit jelent vagy mennyit változtat egy ilyen akció a gyógyszerészek megítélése tekintetében?

Hiszem és remélem, hogy az emberek, a betegek megértik és megérzik, hogy a gyógyszerészek értük dolgoznak, törődnek velük, figyelnek rájuk és az egészségükre. Remélem partnerek lesznek abban, hogy az egészségért, az egészségük megőrzéséért közösen cselekedjünk, mert erről szól a gyógyszerészi gondozás.
Ezen a területen a Gyógyszerészi Diabétesz Prevenciós Program még csak az első lépés volt, a következő a közeljövőben a magas vérnyomás megelőzésével kapcsolatos egészségügyi program elindítása lesz, melyet követ majd az öngyógyszerelési program.

Tisztelt Gyógyszerésznő! Köszönjük az interjút, és sok sikert kívánunk a további munkához.

 

OSYNA

2006.05.02.

Kapcsolódó oldalak: