A GYEREKEKET IS FENYEGETI A CUKORBETEGSÉG!
A GYEREKEKET IS FENYEGETI A CUKORBETEGSÉG!
Több, mint félezer ingyenes vércukorszint mérés a városligeti gyermeknapon

Az Egy csepp figyelem Alapítvány Erős Antónia alapítóval 510 ember vércukorszintjét mérte meg a MOL sátorban a Városligeti Gyereknapon Budapesten vasárnap délután. A rendezvényen több ezer család vett részt, így szülők és gyerekek közösen kipróbálták a vércukorszint mérési lehetőséget is. Voltak olyanok, akik nem tudnak arról, hogy valaha ellenőrizték-e náluk ezt az értéket, így azt sem tudták megmondani, hogy mennyi a kívánatos vércukorszint. Az érdeklődők között akadt olyan, akinél a megengedett ötszöröse volt a vércukorérték.

A cukorbetegség életmóddal együtt járó, úgynevezett „kettes” típusa többszázezer embert fenyeget Magyarországon, köztük egyre több gyereket. Már kisgyerek korban is nő azoknak az aránya, akik elhízottak illetve túlsúlyosak, nekik nagyobb az esélyük a diabétesz kialakulására. Az Alapítvány idén egyebek között arra hívja fel a figyelmet, hogy egészséges életmóddal – egészséges táplálkozással, rendszeres testmozgással, szűrésekkel- a 2-es típusú cukorbetegség megelőzhető, éppen ezért lehetőleg minél fiatalabb korban el kell kezdeni az egészségtudatos életmód kialakítását. Az Alapítvány szakemberei középiskolákban, egyetemeken tartanak egészségfelmérést, valamint a vasárnapihoz hasonló családi napokon is felhívják a figyelmet arra, hogy meg kell előzni a gyermekkori elhízást, illetve mozgásra, egészséges táplálkozásra kell szoktatni a gyerekeket.

Szánjon egy csepp figyelmet gyermeke egészségére is!

Budapest, 2007. május 27.

További információ:
Petrik Liána 30/ 249 6288

Mérei Andrea 20/ 999 8480

 

Kapcsolódó oldal: