Nincs általános forgatókönyv az autista kisgyerekekhez

Szerző: Dr. Draveczki-Ury Ádám, 2018.

Az autizmusa szélesebb közvélemény számára a mai napig megfejthetetlen vagy félreismert rendellenességnek számít, ugyanakkor ma már Magyarországon is több helyen kaphatnak célzott fejlesztést az autista gyerekek, hogy könnyebben eligazodjanak a mindennapokban.  welkertunde resnickeszter

 

A fejlesztés lehetséges irányairól, jellemző technikáiról Resnick Eszterrel és Welker Tündével, az Egy Másik Út Alapítvány gyógypedagógusaival beszélgettünk.

 

Nincs két egyforma autista kisgyerek, bizonyos fejlesztési eszközök mégis jól beváltnak tekinthetők a többségnél. Mi ennek az oka?

Resnick Eszter: Ami közös az autizmusban érintett emberek között, hogy van három terület, ami mindenkinél minőségileg eltérően fejlődik. Ezek a területek a kölcsönös kommunikáció, a kölcsönös társas viselkedés és a rugalmas viselkedésszervezés. Ennek megfelelően a fejlesztés is elsődlegesen ezekre a területekre irányul. Olyan fejlesztési módszereket alkalmazunk, amelyek bizonyítottan hatékonyan müködnek, ezek a vizualitás, a strukturáltság, a modern kognitív terápiás eljárások. Minden esetben a gyerekeket megismerve, az adott gyermek motivációjára építve és a szülőkkel együttműködve tudjuk mindezt felhasználni a fejlesztés során.

Welker Tünde: A kommunikációs, szociális és rugalmasságban való eltérés ugyanakkor mindenkinél más jellegű és más mértékű. Ezért nincs egy általános forgatókönyv, ami minden autista kisgyereknél „működik”.

 

Mi lehet akkor a kiindulópont a fejlesztések megkezdésénél?

R.E.: A kindulópont az adott személy megismerése, képességeinek felmérése és célok kitűzése. Az eltérő idegrendszeri fejlődés következtében az autista személyek számára nagyon nehéz saját maguk és mások szándékainak, gondolatainak, érzelmeinek megértése, az ezekre való rálátásuk korlátozott. Emiatt a társas világ sokszor kiszámíthatatlan, szorongáskeltő lehet számukra. Ezért nagyon fontos a fejlesztés megkezdésénél minél érthetőbbé, átláthatóbbá tenni a kereteket és az elvárásokat. Egy-egy komplex cselekvéssor végrehajtásához sok esetben hiányzik a belső forgatókönyv, így nagyon sokat segít, ha az önállóságukat külső forgatókönyvekkel, például vizuális folyamatábrákkal segítjük. További tipikus nehézség adott helyzetben lényeges információ megragadása és felismerni, hogy a különböző helyzetekben mi a közös. Tehát törekednünk kell a fejlesztés során a lényeg kiemelésére. Mindezzel létrehozunk egy akadálymentesített, érzelmileg biztonságos közeget, melyben megindulhat a szociális és kommunikációs készségekben való fejlődés.

W.T.: Ha ezek a feltételek nincsenek kialakítva, magukra maradnak a nehézségekkel, saját eszközeikkel igyekeznek kiszámíthatóvá tenni a világot. Ebből fakadhatnak a rutinok, a merev, rugalmatlan szokások – alapból is előfordulhatnak rugalmatlanságok, de ha nem segítünk nekik ellensúlyozni az említett tényezőket, még inkább megjelenhetnek ezek a viselkedésminták. Az egyéni motiváció felmérése is elengedhetetlen a fejlesztés kezdetekor, mivel a nehezített társas megértés okán lehet, hogy semmit sem jelent az adott gyermek számára, ha azt mondom neki: ügyes vagy. Ilyenkor úgy kell ezt kifejezni, ami számára információértékű. Ez lehet vizuális visszajelzés – például egy pipa – vagy bármi egyéb, ami konkrét, kézzelfogható és jutalomértékű számára. Mindehhez hozzájön, hogy az autizmusban érintett emberek nagyon sokszor rendelkeznek valamilyen speciális érdeklődési területtel, ami különösen foglalkoztatja őket, és szívesen belemélyednek. Ilyenkor jó kapaszkodó e köré építeni, erre alapozni a fejlesztést, hiszen ha az adott témához kapcsolódunk, az már önmagában véve is motiváló és érdekes számukra.

 

Vagyis mindenképpen szükséges „improvizálni” a fejlesztések során?

R.E.: Inkább a megismerés és a kreativitás fontosságát hangsúlyoznám. Elengedhetetlen a szülőkkel és a többi szakemberrel való együttműködés, mert ha mi csak annyit ismerünk meg az adott gyerekből, amit egy foglalkozás 50-80 percében látunk, sokkal lassabb folyamat lesz a megismerés. A szülők viszont elképesztő mennyiségű információval tudják segíteni a közös munkát.

W.T.: Általános technikák léteznek a fejlesztés során, de mindenképpen kell, hogy legyen egy tudásunk arról, mi okozhat egy adott viselkedést, ugyanis ebből tudjuk kikövetkeztetni, mi segíthet nekik, miben tudunk nekik kapaszkodókat biztosítani. Tehát nem feltétlenül magát a viselkedést kell ilyenkor megszüntetni, hanem a viselkedés mögé kell nézni. Magyarázatot kell adni arra, amit esetleg nem ért az érintett személy, és konkrét viselkedési stratégiákat adni a kezébe.

 

Tehát a vizualitás és a rendszerezés a többségnek segít?

W.T.: Igen. A verbális információ tűnékeny, az autizmusban érintetteknek eltérő észlelésük miatt nehezebb megérteni és észben tartani, a lerajzolt információ viszont konkrét, tartós. Ott van, rá lehet nézni, vissza lehet hozzá térni. De egyébként foglalkozunk olyan kisgyerekkel is, aki kifejezetten utálja, ha rajzolnak neki, tehát a rajz sem általános. Lehet kép, piktogram vagy írás is. Rendszerezéshez pedig van, akinek képekkel tesszük ki, hogy mire számítson aznap, de van, aki egy naptárban vezeti, mi fog történni aznap – amint én is.

R.E.: Egyes gyerekek pedig nem is a képek vagy az írás, hanem a tárgyak szintjén tájékozódnak jól. A lényeg tehát az, hogy az autista emberek eltérő fejlődése miatt sérülhet a társas helyzetek megértése és a beszédértés, vagyis ha valaki beszél, az gyorsnak, megfoghatatlannak tűnhet. Viszont rajzzal, tárgyakkal könnyen konkréttá lehet tenni.

 

Milyen eredményeket lehet elérni így? Mennyire pótolhatók, fejleszthetők a hiányzó képességek?

R.E.: A kommunikációs, társas készségek minden embernél egy életen át fejlődnek, csiszolódnak, egy nagyon összetett tudásrendszerről beszélünk. A fő különbség, hogy tipikus fejlődés során az érzelmek felismerése, a mimika, a gesztusok olvasása, a szándékolvasás, születéstől kezdődően, implicit módon fejlődő tudásként gyarapodik. Eközben az autizmusban érintett gyerekek nem tipikus módon kezdik tanulmányozni a társas világot, de a társas készségek számukra is tanulhatóak, fejleszthetők, csak ez direkt tanítást igényel, strukturált módon, vizuális eszközökkel is megtámogatva.

W.T.: A tipikus fejlődésű gyerekek egy megfelelő szociális helyzetben könnyebben elsajátítják, kivel hogyan lehet viselkedni, mit lehet játszani, mire hogyan reagál a másik. Vagyis egy idő után tudják, hogy ha játszani akarok a másikkal, akkor meg kell kérdeznem erről, nem pedig az a megfelelő mód, hogy fejbevágom a plüssállattal. Nagyon fontos tudni, hogy az autista gyerekek is általában vágynak a társas kapcsolatokra, csak éppen nem tudják, miként kell közeledni a többiekhez. Ilyenkor segíthet, ha lerajzoljuk, hogyan érezheti magát a másik, ha fejbecsapom, ebben az esetben szeretne-e velem játszani, és célravezetőbb inkább megkérdezni. Vagyis az adott helyzetre konkrét stratégiákat dolgozunk ki. Az viszont nagyban változó, hogy ki mennyire tudja ezeket rugalmasan használni. Van, akinél beépülnek ezek a minták, és onnantól látszólag automatikusan használják őket a társas érintkezések során. Másoknak ez nehezebb – és például akkor is kopogni fog az ajtón, ha tudja, hogy nincs ott senki. Úgy fejlődnek a technikák, ahogy maguk a gyerekek is. Eleinte egyszerű kategóriákkal dolgozunk: például otthon ezt és ezt lehet a családtagokkal, másokkal pedig nem. Utána pedig, ha ez már jól megy, egyre komplexebb rendszereket lehet kiépíteni, tudatosan végigbeszélni, végiggondolni, lerajzolni.

R.E.: Jó szociális készségfejlesztő módszer lehet a videótechnika is, amikor egy videófelvételen keresztül lassítunk le, elemzünk ki egy társas szituációt. A cél az önállóság, azaz hogy minél több helyzetben, minél több emberrel kapcsolatban tudják általánosítani a megtanultakat. Sok és változatos társas helyzetben való részvételen és gyakorláson keresztül egyre inkább sajátjukká válik ez a tudás, és annál nagyobb az esély, hogy minél több helyzetben tudják hasznosítani azt. Mindebből látható, hogy az autizmussal élő emberek számára egy hétköznapi helyzet lebonyolítása, vagy egy látszólag könnyedén kezelt párbeszéd mögött is iszonyatos munka és felkészültség húzódik meg. Teljesen érthető, ha ebben elfáradnak.

 

Mik a tapasztalataik, mennyire képesek hosszabb távon beilleszkedni a gyerekek a megfelelő fejlesztések segítségével egy-egy közösségbe?

R.E.: Az óvodai, iskolai közösségekben akkor tud megvalósulni a valós beilleszkedés, ha a pedagógusok is megértik az adott gyermek, diák autizmusból fakadó kihívásait. Fontos hangsúlyozni, hogy a beilleszkedés nem lehet egyoldalúan csupán az érintett ember erőfeszítése, a hidat kölcsönösségre kell építeni. Ehhez a pedagógusoknak is rendelkezniuk kell háttértudással.

 

És rendelkeznek?

R.E.: Ez változó.

W.T.: Szerintem általában véve egyre nagyobb az autizmust illető tudás, ma már jobban észreveszik a jeleit. Ezzel együtt sokkal több a diagnózis is, mint mondjuk húsz éve. Inkább bizonyos sztereotípiák jellemzők még mindig.

 

Tehát hogy az autisták olyanok, mint Dustin Hoffman az Esőemberben?

R.E.: Azóta már vannak más sztereotípiák is, például az Agymenőknek köszönhetően. Azt talán még mindig kevés pedagógus látja, hogy az autizmus spektrum zavar rendkivül változatos módon nyilvánulhat meg. Ugyanúgy autizmussal élhet egy nagyon jól beszélő, az iskolai életbe látszólag beilleszkedő fiatal, illetve az egészen speciális igényű, nem beszélő kisgyermek is és a spektrum e két széle között is rendkívül nagy a változatosság.

W.T.: Az például általános tévhit, hogy az autisták nem akarnak kapcsolódni másokhoz. Nem vágyuk nincs erre, hanem inkább nem tudják, mi ennek a módja.

R.E.: Nagyon fontos ismételten hangsúlyozni: az autizmus nem viselkedésproblémákat jelent. A viselkedésproblémák megérthetőek, ha felderítjük a kiváltó okokat. Az autizmusbarát környezet megteremtésével segíteni lehet rajtuk, vagy eleve ki sem alakulnak, és ezzel fényévekkel megnő a beilleszkedés esélye is. Ez részben azt jelenti, hogy amennyiben létrehozunk egy átlátható, nem az állandóságra építő, de azért bejósolható közeget, a gyerekek is nyugodtabbak lesznek, érzelmileg biztonságban érzik majd magukat. Márpedig új információt befogadni, új készségeket elsajátítani csak akkor lehet, ha közben nem szorongunk– ez a tanulás alapfeltétele.

 

www.egymasikut.hu