A gyógyszerészoktatás és tudományos élet szegényebb lett, egy ló pedig gazdátlan maradt

prof. dr. Falkay György egyetemi tanár

(1943 – 2016)



Prof. dr. Falkay György 

 

Ennyi volt és nem több.

A továbbképzésein hányszor hallottuk: aki szembesül a szörnyű diagnózissal, a rákkal: Önök hitessék el a kérdezővel, ma már ez a diagnózis nem jelenti a halálos ítéletet. Van kiút és van gyógyulás! Ismertette az új, biztosabb diagnózis lehetőségét, és a már szelektíven alkalmazandó és jó eredménnyel kecsegtető új készítményeket. Reményt adott.

A Professzor úrnak volt más feladata is, fiúi feladata: meg kell találnia édesapját, vagy a nyomait. Kerestette, ő maga is kereste, bízott a sikerben. Az élet számtalanszor bebizonyította a kitartó munka, kutatás, akarat meghozza az eredményt és a lélek a nyomasztó lelkiismeret-furdalás okozta súly alól felszabadul. Sajnos ezt az érzést a fiúnak a Sors nem adta meg.

Hányszor gondolta Brutus hátán száguldva, hogy ezt az érzést élte át az egész életében hiányzó édesapja is, ha ő is szeretett lován lovagolt. Brutus, az arab telivér gazdátlan maradt. Biztosan csodálkozik, hogy a tanya ajtajában nem jelenik meg a szeretett gazdája, hogy a napi együttlétben kiteljesedjék újból és újból az ember és a ló évezredeken átívelő örök kapcsolata.

Falkay professzor szerette az emberek társaságát, szeretett beszélgetni. Féltette a gyógyszerészhivatást gyakorlókat, féltette a sok szenvedést átélt népet. Művelt volt és tájékozott, nemcsak a gyógyítás, de az irodalom és más művészeti ágakban is.

Búcsúképpen szeretnénk azt hinni, mint kollégái és a tanítványai: az Égi Kávéházban már együtt ül Kedvessy és Dirner professzorokkal, akiknek sokat köszönhetett és Morvay tanár úrral, az apai jóbaráttal, és ők hallgatják az örök anekdotázó meséjét a földi valóságról. Bízunk abban, édesapja is szívére öleli az őt szűnni nem akaró kitartással kutató gyermekét.

Gyászolja családja és mi, a kollégák. Emlékét szívünkben őrizzük.