45 millió tranzisztor, 552 millió művelet egy másodperc alatt

Szerző: Dr. Draveczki-Ury Ádám, 2015. május

Rengetegen a mai napig idegenkednek attól, hogy hallókészülékkel éljék a mindennapjaikat, pedig szükségük lenne rá. Amennyiben ön is e körbe tartozik, nincs értelme ragaszkodni a régi beidegződésekhez: a mai berendezések nemcsak mindent tudnak, hanem gyakorlatilag észrevehetetlenek is.
Tauth Ildikóval, a Pannon Halláscentrumok szakmai vezetőjével beszélgettünk.
Tauth Ildikó

Mennyire vannak fedésben a hallókészülékeket övező sztereotípiák a mai valósággal? Akár úgy is kérdezhetném: mennyit lépett előre az utóbbi évtizedekben a tudomány ezen a téren?

A köztudatban élő borzasztó sztereotípiák semennyire sincsenek fedésben a jelenkorral. Sokan ma is azt hiszik, hogy a hallókészülékek nagyok, banán alakúak, látszanak, mindig sípolnak, felerősítik a háttérzajokat, és így tovább. Az emberek többsége a szülőknél, nagyszülőknél látott ilyen régi készüléket, és abban a hitben él, hogy ilyen gépeket kizárólag öregek használnak. „Nem vagyok én még olyan öreg, hogy hallókészülékem legyen”, mondják, pedig ennek semmi köze az öregedéshez. A hallás fiatal korban is elromolhat, arról nem is beszélve, hogy sokan eleve halláskárosodással jönnek a világra. A valóság a tévképzetekkel szemben más: mint ahogyan bármilyen más műszaki cikk esetében, úgy a hallókészülékek esetében is az a tendencia, hogy ezek a berendezések egyre kisebbek, egyre korszerűbbek, egyre többet tudnak. A mai hallókészülékek formatervezettek – nem egyszer formatervezési díjakat nyernek –, nagyon kicsik, nagyon sokat tudnak, gyakorlatilag láthatatlanok, és nemcsak különböző színekben kaphatók, de gyakorlatilag bárhogy kinézhetnek az ügyfél esztétikai igényeinek megfelelően. Gyerekek számára vidám minta is kerülhet a hallókészülékre de passzolhat a készülék a hajszínhez, a ruhaszínhez is.

A működési elv miben változott az említett banán alakú, sípoló óriáskészülékekkel szemben?

Régen analóg jelfeldolgozású készülékeket gyártottak, amik mindent egyformán hangosítottak, nem tudták elhatárolni a beszédet az egyéb zajoktól, és azt sem lehetett velük meghatározni, mi az információk iránya, vagyis hogy konkrétan honnan jön a hang. Emellett a betegnek kellett hangerőszabályzóval utánaigazítgatni, ha halknak vagy hangosnak találta a jeleket. Mára viszont a digitális technológiának köszönhetően mindez gyökeresen megváltozott, és nagyon sokfajta készüléket lehet kapni. Analóg berendezéseket már nem is gyártanak.

Mit tud egy mai csúcsmodell?

A legkorszerűbb hallókészülékek minden helyzethez automatikusan alkalmazkodó berendezések, amelyek a zajban való beszédértést segítik anélkül, hogy a használónak manuálisan be kellene avatkoznia. Zaj alatt itt most érthetünk nagyobb társaságot, autót, utcai zajt, szelet, amelyek nagyon sokszor problémát okoznak, szemben a kétoldali kommunikációval, ami viszonylag egyszerűbben kezelhető. Ezekkel a készülékekkel adott esetben akár az ép hallású embereknél is jobb hallásra tehetnek szert az érintettek. A legkorszerűbb készülékekben körülbelül 45 millió tranzisztor kap helyet, amelyek másodpercenként akár 552 millió műveletet is el tudnak végezni. A működési elv nagyon leegyszerűsítve annyi, hogy a hallókészülék érzékeli a hangokat, kiszelektálja a jelek közül, hogy mi a hasznos és mi a haszontalan, és csak az előbbieket továbbítja felerősítve, kiemelt prioritásként kezelve a beszédet.

És milyen árfekvésben vannak ezek a csúcsmodellek?

Ha a legkorszerűbb modelleket vesszük, ezek nagyjából félmillió forinttól kezdődnek. De Magyarországon jelenleg 70 százalékos a tb-támogatottság a hallókészülékekre, ami Nyugat-Európában a legmagasabb szintű. Viszont régen csak az alapkészülékeket lehetett elérni támogatással, ma már szerencsésebb a helyzet. Főleg, hogy az elérhetőbb árú készülékek szerencsére már nem sokban maradnak el az említett csúcsmodellektől: nagyon jók, nagyon korszerűek. És tudni kell, hogy egy ilyen gép esetében sosem a kinézetet kell megfizetni, hanem azt, hogy mit tud: hány jelet ismer fel automatikusan, mennyire kell manuálisan beavatkoznia a használónak, és így tovább.

Milyen esetekben van szüksége valakinek hallókészülékre, és hogyan döntik el, hogy milyen kell az adott betegnek?

Mindig megelőzi egy állapotfelmérés az azt illető döntést, hogy kell-e valakinek hallókészülék. Mindenképpen szükség van egy fül-orr-gégészeti vizsgálatra, amelynek során megvizsgálják, milyen a fül állapota anatómiailag, beszélhetünk-e olyan fejlődési rendellenességről, ami esetleg megakadályozza a készülék használatát. Utóbbi esetben speciális megoldásokhoz kell folyamodni, például beépíthető, beültethető készülék alkalmazása jöhet szóba. Az anatómiai vizsgálat után következik a konkrét hallásvizsgálat, ami alapján megállapítjuk, milyen fokú és milyen típusú a hallásveszteség: kicsi, közepes, súlyos, vagy pedig mindössze hallásmaradványról beszélünk. A Pannon Halláscentrumoknál ezen felül minden esetben beszédértés-vizsgálat is történik, így biztosítva azt, hogy akár zajban, társaságban, nehezített hallási szituációkban is megfelelő legyen a beszéd megértése, mely a kommunikáció alapja. Utóbbi esetekben már gyakorlatilag alig van hallás, de hallókészülékkel ez az állapot is rehabilitálható, mindig érdemes kipróbálni, hogy mennyit tudunk visszahozni belőle. Amennyiben a hallókészülék ehhez kevés, cochleáris implantátum beépítésére kerülhet sor, ez azonban már klinikákon történik, Magyarországon Debrecenben, Pécsen, Szegeden és Budapesten.

Ezek azok a készülékek, amelyeket lehet látni, hogy „a fejbe” ültetnek bele, ugye?

Igen, a koponyacsontba ültetik bele a készüléket, és egy elektróda vezet a belső fülbe, kívülről pedig beszédprocesszor kapcsolódik hozzá. Ez viszont egy teljesen más minőségű hallást biztosít, mint egy hallókészülék, itt tulajdonképpen „lefordított hangokról” beszélhetünk. Vagyis meg is kell tanulni hallani vele.

Jól értelmezem a szavai alapján, hogy a tudomány mai állása szerint már senki sincs teljes siketségre kárhoztatva?

Jól, a cochleáris implantátumok megjelenésével gyakorlatilag tényleg ez lett a helyzet. Akinek van igénye arra, hogy halljon, annál ma már jó eredmények érhetők el akkor is, ha az illető teljesen siket.

Miért, eszerint nem mindenkinek van igénye arra, hogy halljon?

Nem feltétlenül. Nem szeretnék általánosítani, de a szakmai tapasztalatom, valamint a statisztikák alapján vannak siket identitású emberek, akik általában siket szülök gyermekei, siketek óvodájába, iskolájába tanultak. Kapcsolataik is általában siket emberekkel alakulnak ki, elsődleges kommunikációs csatornájuk a jelnyelv, a hangzó nyelvet nem, vagy nagyon ritkán használják. A hallókészüléket arra használják például, hogy meghallják a közlekedés hangjait. A nagyothalló identitású emberek valószínűleg ép halló szülök gyermekei, integrált oktatásban vettek részt, hangzó nyelven kommunikálnak, rendszeres hallókészülék viselők.

Mennyire vannak averzióik a nagyothallóknak a hallókészülékekkel szemben? Én is ismerek olyan idősebb embert, aki egyszerűen nem hajlandó készüléket használni, pedig szüksége lenne rá, és semmiféle racionális indokot nem tud mondani, miért nem.

A reakciók változó jellegűek, de sajnos kifejezetten gyakori az olyan hozzáállás, mint amit említett. Amennyiben valaki motivált, hiányzik neki a hangok meghallása, és aktív életet szeretne élni, azzal rendszerint nincs probléma, könnyebb a rehabilitáció: elfogadja, hogy fel kell tennie a hallókészüléket, amivel óriásit javul az életminősége, de nem fog úgy hallani, mint amikor ép volt a hallása. Ugyanis ezeket a készülékeket is meg kell tanulni használni, szokni azokat a hangokat, amelyek így eljutnak hozzánk. Egy szemüveggel ellentétben, amit feltéve azonnal tökéletesen látunk, a hallókészülék esetében mindenképpen létezik egy hallástanulási folyamat, ami fokozatos. A hallókészülék erősítése is úgy alakul, hogy fokozatosan ad egyre több tiszta hangot. Nagyon érdekes ilyenkor látni, hogy sokan elsírják magukat, mert újra hallanak, és úgy érzik, visszakapták az életüket. Viszont Magyarországon az a probléma, hogy a hallásveszteség kialakulása és a rehabilitáció között átlagosan öt-hét év telik el, és egyszerűen nincs egészségkultúra, nincs kialakított hallásgondozás. A halláskárosodás nem látszik, nem fáj, így ezzel törődnek a legkevesebbet az emberek. Csak azt felejtjük el, hogy ez egy folyamat: ha valaki nem hall, az egy idő után egyre kevésbé vesz majd részt az aktív mindennapokban, nincs társasága, még orvoshoz sem megy el, mert tudja, hogy úgysem fog hallani semmit, tehát fokozatosan kivonja magát a mindennapokból. Ez pedig bezárkózással, állandó szorongással jár, és egy ördögi körbe kerül vele az ember. Hogy csak egy példát mondjak, a folyamatos szorongás, az állandó feszültség magas vérnyomáshoz, a magas vérnyomás súlyos betegségekhez vezet. Viszont sokan egyszerűen szégyenkeznek, szégyellik a hallókészüléket. Magyarországon nagyon sok szűrésre eljárnak az emberek: a mellrák-szűrés, a méhnyakrák-szűrés, a tüdőszűrés szerencsére mára elég rendesen elterjedt, a hallásszűrés azonban még napjainkban is mostohagyerek. Aki idősebb, és nem akar hallókészüléket, annak el kellene jutnia annak felismeréséig, hogy miből marad ki így: nem hallja az unokákat, dédunokákat, nem tud kapcsolatot tartani a gyerekeivel telefonon vagy ha esetleg külföldön élnek, az interneten. És azt szintén nem árt megjegyezni, hogy mindez a hozzátartozóknak is állandó stresszt jelent, hiszen nem tudják, miért nem veszi fel a telefont, vagy miért nem nyit ajtót az illető: azért, mert megint nem hallja a csörgést meg a kopogást, vagy mert valami baja esett.

„Összeakadnak”-e bármilyen más elektromos készülékkel ezek a berendezések? Vagy lehet-e őket például sportolás közben használni? El lehet-e menni vele koncertre, moziba?

Az első kérdésre nem a válasz, semmivel sem akadnak össze, tehát például pacemakerrel is nyugodtan használható. CT- vagy MRI-vizsgálatnál értelemszerűen ki kell venni őket, de ez aligha okoz gondot. Nagy általánosságban pedig bármilyen tevékenységet lehet végezni hallókészülékkel, mert vannak olyan berendezések, amelyek víz- és porállóak. Azt szoktuk mondani, hogy ha beletesszük a készüléket egy pohár vízbe, fél óra után is működnie kell. Viszont ezzel együtt sem gondolnám, hogy például uszodai, sportszerű úszáshoz be kellene tenni a készüléket, hiszen mit szeretne hallani az ember, miközben rója a hosszokat? De strandoláshoz természetesen nyugodtan használható. Ami a felerősített hangokat illeti például egy (koncerten) előadáson, itt attól is függ a válasz, hogy milyen hallásveszteségről, illetve távolságról beszélünk. Általánosságban minél nagyobb a hallásveszteség, annál megoldhatóbb a probléma különböző vezeték nélküli kiegészítőkkel, FM-rendszerekkel.

Mennyi ideig használható egy ilyen készülék?

A kihordási idő hat év, hatévente támogatja a TB a készülékvásárlást. Úgy gondolom, megfelelő karbantartás és használat mellett ennek az időnek elégnek is kell lennie, közben pedig a készüléket természetesen lehet is igazítani bizonyos mértékig a hallás változásaihoz. Évente egyszer mindig ajánlott egy teljes hallásvizsgálat lefolytatása a finomhangolások érdekében, eleinte pedig természetesen gyakoribb is a kontroll. Összességében egy hallásgondozási folyamatról beszélünk, amely nem záródik le a készülék rendszerbe állításával, hanem ott kezdődik. Az első két hónap után például egy kötelező kontroll keretében számol be a beteg a tapasztalatokról, és ezek fényében lehet kérdezni, finomítani. Fontos kiemelni: amikor készüléket választunk, eleve van egy tizenöt napos kötelező próbahordás, hiszen nem mérvadó, hogy üzletben, szalonban kipróbál valaki egy készüléket, miközben egy személlyjel beszélget. Ezt utána haza kell vinni, és kipróbálni saját környezetben, saját életkörülmények között. Ha pedig az adott készülék nem megfelelő, nem szabad megvenni, hanem keresni kell helyette egy másikat. Tényleg mindenki számára megvan a megoldás, csak el kell indulni, ki kell próbálni a berendezést, és ha az egyik nem jó, mert fizikailag zavaró, vagy nem a várt eredményt hozza, akkor addig kell próbálkozni, amíg a szakemberek segítségével meg nem találjuk a megfelelőt. Ehhez persze elhatározásra is szükség van, de ezen túlmenően tényleg bármi megoldható, technikailag minden rendelkezésre áll. Ha azt akarja a beteg, hogy ne látszódjon a készülék, az sem gond.

www.pannonhallas.hu