Presbiópia: elkerülhetetlen, normális élettani folyamat

Szerző: Dr. Draveczki-Ury Ádám, 2014. október 1.

Öregkorunkra „elromlik” a szemünk – akár közhelynek is tekinthető a megállapítás, valójában azonban jelentős mértékben árnyalható. A romlás ugyanis nem igazán fejezi ki a presbiópiaként ismert jelenség valódi lényegét. Dr. Szigeti András orvos, orvos, nemzetközi szakmai tanácsadó segítségével tekintettük át, miről is van szó. Öregszeműség

Miért „öregszeműség”?
Jó, hogy ezzel kezdjük a beszélgetést, a presbiópia e magyar megjelölését ugyanis egyáltalán nem szeretem, mivel nem pontos. A szóban forgó folyamatnak nincs köze közvetlenül az öregedéshez, mert már a születéskor megkezdődik: példával érzékeltetve csecsemőként nagyjából 20 dioptriás a szemünk alkalmazkodási készsége, nyolcévesen pedig már csak 8-10 dioptria. A szemlencse folyamatos domborulatváltozása teszi lehetővé, hogy mindent jól lássunk, és ilyen szempontból akár sajátos egybeesésnek is tekinthető, hogy nagyjából pont 40-45 éves korunkra jutunk el odáig, hogy hozzávetőlegesen 40 centiméterre már csak erőlködve, nem tökéletesen látunk el. De mint említettem, a jelenség nem az öregedéshez, a középkorúsághoz kötött, hanem születésünktől kezdve folyamatos – egyszerűen csak a legtöbb embernél a negyvenes korba lépve ér el egy kritikus szintet.

Miből fakad ez a folyamat? Ha jól értelmezem, még csak nem is feltétlenül szerencsés ezt romlásnak nevezni, inkább egyfajta természetes változásról van szó…
Abszolút így van, teljesen elkerülhetetlen, normális élettani folyamatról beszélünk. A szemlencsének változik a mérete az évek elmúltával: egy ideig növekszik, miközben a függesztő rostok feszessége csökken, és az anyaga is kezd kevésbé rugalmassá válni. Összességében ez a két folyamat a meghatározó.

Életmódbeli tényezők is befolyásolják, mikorra lesz szükségünk szemüvegre ebből az okcsoportból kifolyólag?
Tény, hogy manapság már egyre korábbra helyeződik a szemüveghordás kezdete, mivel az emberek egyre hamarabb jutnak el odáig, hogy a közeli területekre nem látnak jól. Ennek egyértelműen a számítógépezés, a tartós komputeres munkavégzés, az okostelefonok és társaik az okai. Mondhatjuk, hogy a folyamatos, hosszú számítógépes munka semmiképpen sem előnyös ebben a tekintetben, ugyanakkor viszont léteznek módszerek, amelyekkel bizonyíthatóan késleltethető a dolog. Ilyen például az óránként javasolt öt-tíz perc monitormentesség, ami egyébként a vonatkozó munkaügyi jogszabályokban is szerepel mint javasolt pihenőidő. Ez tényleg működik.

Van esetleg kivétel, akit nem érint a probléma?
Abszolút nincs. Olyan persze lehetséges, hogy valaki eleve rövidlátó, és később indul el nála a folyamat, de ők alapvetően távoli, mínuszos szemüveget viselnek, és lehet, hogy csak az említett kor után kell ezen változtatniuk, vagy adott esetben le is veszik a távoli szemüveget az olvasáshoz. Mint mondtam, bizonyos életmódbeli különbségek, netán az eltérő genetika közrejátszhat abban, kinek mikor lesz szüksége szemüvegre, de maga a folyamat teljesen elkerülhetetlen. Úgy is mondhatom, hogy idővel mindenkinek szüksége lesz olvasószemüvegre, függetlenül attól, hogy egyébként beszélhetünk-e az illető esetében pluszos dioptriaigényről. Tehát a presbiópiának nincs köze a távollátáshoz: az egyik eltérés az szem optikai tengelyének hosszától függ, a másik esetében pedig a szemlencse korábban említett változásáról, és következményes pluszos dioptriaigényről beszélünk.

 A férfiak és a nők esetében van esetleg valamilyen különbség?
Genetikailag semmiképpen nem beszélhetünk különbségről. Viszont van a kérdésnek egy hiúsági vetülete is: tapasztalataim szerint a hölgyek rendszerint korábban és hamarabb jutnak el odáig, hogy szemüveget szeretnének, miközben a férfiak az utolsó pillanatig megpróbálják elkerülni ezt. Ez egyébként abszolút statisztikailag kimutatott jelenségnek tekinthető, de mint említettem, semmi genetikai oka nincsen, egyszerű szokásbeli eltérés a két nem képviselői között.

Átlagos értékek megállapíthatók azt illetően, mi a legtipikusabb dioptriaigény korcsoportonként meghatározva?
Léteznek korbeli sajátosságok, amelyeket harminc-negyven éven át próbáltunk követni a szakmában, és ennek megfelelően segítséget adni a hozzánk fordulóknak. Viszont ezen túlmenően azt tudom mondani, hogy mindenkinek egyedileg kell ezt a bizonyos dioptriát meghatározni. Vannak tartományok, amelyek egyes korcsoportokra különösen jellemzőek, de ma már konkrétan nem határozunk meg ilyeneket, mert mindig egyedileg kell megállapítani, kinek milyen szemüvegre van szüksége.

Véget ér-e valaha is a folyamat, illetve késleltethető-e valahogyan?
Átlagosan nagyjából 60-65 éves kor körülre véglegesen beáll a szem alkalmazkodó készsége. Viszont – szemben azzal, amit még húsz-harminc éve is feltételeztünk – a közeli alkalmazkodás sosem éri el a nullás értéket. Ami a késleltetést illeti, léteznek erre vonatkozó technikák. Találkoztam például egyszer egy illetővel, akinek 60 éves kor felett is egészen minimális volt csak a közeli dioptriaigénye: Németországban korábban elsajátított egy olyan relaxációs, belső szemizom-pihentető módszert, amellyel hosszú távon is meg tudta tartani a közelre látási képességét viszonylag sértetlenül. Ezt ő szemtornának nevezte, én inkább tanulható, belső szemizom-relaxációs mechanizmusoról beszélnék. Tehát késleltethető a folyamat progressziója, súlyosbodása, és az említett egyedi életmódbeli változtatások – tehát a szem megfelelő pihentetése – is segíthet ebben.

Amellett, hogy nem fog rendesen közelre látni, milyen egyéb következményekkel számolhat az, aki nem megy el szemüveget csináltatni?
Nagyon komoly diszkomfort érzésekkel. Nyilván már az is elég komoly negatívum, ha valaki nem lát közelre, hiszen folyamatosan használunk olyan eszközöket, amelyeknél elengedhetetlen a megfelelő közeli látás. Ha azonban valakinek ez sem elég ahhoz, hogy legyűrje a hiúságát, és elmenjen szemüveget csináltatni, a szemekben égő érzéssel, roppant intenzív, elsősorban szem körüli, illetve homloktáji feszítő fejfájásokkal számolhat, amelyek főleg este jelentkeznek. Rendszeresen el szoktuk mondani, hogy a fejfájások 50-70 százalékának hátterében szemészeti eltérések állnak, amiktől viszonylag egyszerűen – szemüveggel, pontosabban megfelelő szemüveggel – meg lehet szabadulni. Vagyis rendkívül sok stressztől kíméli meg az ember saját magát, ha elmegy szemészhez/optometristához és szemüvegét az optikusnál készítteti el.

Többször is említette a hiúságot, ami egyébként közismert jelenség a szemüveggel kapcsolatban: egyes emberektől ma is rendszeresen hallani, hogy az utcára sem mennek ki szemüvegben, és így tovább. Ezek a buta beidegződések kezdenek eltűnni, vagy tartják magukat?
Sajnos az idősebb korosztály egy részénél ma is valóban hendikeppet jelöl a szemüveg, amivel én a magam részéről nyilvánvalóan nem tudok egyetérteni. A fiatalok körében szerencsére ma már inkább divatcikkről beszélünk, hiszen egy jó szemüveg sokkal jobban öltöztet, mint bármilyen negatívnak tekintett segédeszköz. Vagyis egyre meghatározóbb, hogy az emberek tudatosan választanak modellt, amit aztán teljes természetességgel viselnek is a hétköznapokban. Ez persze iskolázottságtól, tájékozottságtól is függ. Mi a hálózatunkon belül arra törekszünk, hogy mindenkit ráébresszünk: ezek az előítéletek butaságok. És azt kell mondjam, hogy egy megfelelő 35-40 perces tájékoztatás után az emberek általában meg is értik, milyen előnyei lehetnek általában véve a szemüvegviselésnek. Szóval az elmúlt öt-tíz évben szerencsére jelentősen változott ez a fajta magatartás, de ebben a tréningek, továbbképzések, tájékoztatási programok is komoly szerepet játszottak.

Szakemberként mit gondol a különböző drogériákban, egyéb boltokban kapható „eldobható” olvasószemüvegekről?
Egészen magas szemészeti beosztású professzorok is egészen másképp vélekednek erről a kérdésről, mint a nemzetközi szakmai közvélemény vagy akár jómagam, amit nagyon sajnálatosnak tartok. Én ugyanis semmiképpen nem javaslom ezeknek a használatát, még rövid távon sem. Ennek két fő oka van. Az egyik, hogy egyfelől minden ember egyedi pupillatávolsággal rendelkezik, ezeket a szemüvegeket pedig egyfajta standardre gyártják, vagyis nagyon kevés embernek megfelelő a fókuszpontjuk. Ez fáradási érzést, kellemetlen fejfájást eredményezhet. A másik fontos velejáró, hogy ezeknél a szemüvegeknél mindkét oldalon egyforma dioptria van, pedig a két szemünk a legritkább esetben ugyanolyan. Így aztán ez sem előnyös, hiszen így az egyik szemnek jobban kell erőlködnie, a másik meg túl van korrigálva. Még egy ok, hogy az említett szemüvegek minősége is meglehetősen silány a lencsét tekintve. Olyan ez, mintha összehasonlítanánk egy karbonszálas műanyagból készített, minőségi autót, meg egy könnyű műanyagból készült olcsó modellt. Vagyis a tisztaság, az optikai felhasználhatóság, a karcállóság és alapvetően a fényáteresztő készség sem jó – ezért is lehetnek ennyire olcsók. Tehát silány minőségű termékekről beszélünk, amelyeket semmiképpen sem tartok használhatónak. Inkább mindenkinek azt javaslom, hogy készíttessen egyedi olvasószemüveget optikusoknál. Ez ugyanis elsősorban nem anyagi kérdés, hiszen a szemünk világának megőrzéséről van szó. Senki ne feledje, hogy a külvilágból érkező információk több mint 90 százaléka a szemünkön keresztül jut el hozzánk, mégsem figyelünk a látásunkra megfelelően!

 

www.opticpro.hu