„Nem lehet máshová tenni a fogast, mint ahová való”

Szerző: dr. Gombos Margit Anna, 2014. május 5.

Kalocsa egyik polgári házakkal szegélyezett utcájában leparkolva, már nyílt a szemben lévő ház utcai ajtaja és kijött elém egy kedvesen mosolygó, csinos hölgy, dr. Saáry László gyógyszerész úr felesége. Az ablakban ekkor megjelent egy kedvesen mosolygó úriember, akiről megállapítottam magamban, bizonyosan ő lesz a következő írásom „hőse”. A kapun belépve két vidám kutya szaladt felém. A fiúkutya a beszélgetés végére már a lábam alatt elfekve békésen szuszogott. Bonyolult üdvözlések után, igyekszünk kényelembe helyezni magunkat. A kolléga úr akcentus nélkül beszél magyarul, pedig 1956 óta Ausztriában szolgálta különböző patikákban az ottani betegek egészségét.
dr. pharm. Nemeságai Saáry László

Kedves Laci, mivel megengedted, hogy tegeződjünk, megkérlek, mesélj a nem események nélküli életedről!
Édesapám, néhai Saáry Alfréd (mindenki Fredi bácsija) gyógyszerész, kalocsai patikatulajdonos, Édesanyám Varga Margit. Apám előbb Bályán, majd Bácsbokodon - ahol felesben volt Lovassy Dezsővel patikatulajdonos – dolgozott.

Mesélj magadról gyógyszerész úr!
1921. szeptember 21-én születtem Kalocsán. A Jezsuita Gimnáziumban érettségiztem. Az Édesapám patikája, a Magyar Korona Gyógyszertár a 3. legöregebb gyógyszertára országunknak. Ő erre nagyon büszke volt, és úgy is viselkedett. Tisztelte és szerette betegeit, pácienseit, kollégáit úgyszintén, de őt is viszont szerették, tisztelték. Egyébként az ő teljes neve Nemeságai Saáry Alfréd. Amikor meghallotta, hogy én gépészmérnök szeretnék lenni, körbemutatott az officinában és azt mondta: „Úri életed van, nem kell állásért könyörögnöd!” Nem volt apelláta, mentem én az ő nyomdokain a szegedi gyógyszerész karra. Még egy adalék Apámhoz, neki volt először itt kocsija 1927-ben, egy nyitott Chevrolet, de volt fiákere és egy kocsisa is.

Laci visszagondolva az egyetemi évekre, van akire szívet melegítő érzéssel gondolsz vissza, mint tanárra?
Hogyne, Dávid professzor úrra. Nagy családja volt, úgy tudott velünk bánni, mint a gyerekeivel. Elvitt bennünket kirándulni, fürdeni, de közben finoman nevelt is bennünket. 1944-ben engedéllyel végeztünk. 

Hol dolgoztál a diploma kézhezvétele után?
A Korzón, Takács István gyógyszerész úr volt a főnököm. Az oroszok bejövetele után hazajöttem Apám patikájába. 1951-ben államosították a Magyar Koronát is. Munkahelyet kellett keresnem. Felültem az 500-as BMW-re és felmentem Budapestre.

A közbeszúrt mondataidból úgy veszem ki, hogy szereted a színházat, az operát, egyáltalán szórakozni.
Igen, az Opera patikában, ahol állást kaptam, sok neves művésznőnek csináltam arckrémet. A jó munka elismeréseként sok meghívással és tiszteletjeggyel kedveskedtek nekem.
Tulajdonképpen valamit kifelejtettem, hogy először nem kaptam állást, és egy ismerős segítségével autók bejáratását vállaltam, de rájöttek, hogy úrvezető igazolványom van és nem hivatásos, így onnan mennem kellett. Most már visszagondolva a személyzetis miatt nem kaptam állást, mert mikor új ember került a helyére, mindjárt alkalmaztak Budapesten. Ezután a kis kitérő után jött az Opera patika, majd a Körúton volt egy igazán úrinő főnököm, csak arra emlékszem Stefi volt a neve, sajnos 1956-ban szétlőtték a patikáját. Stefi akkor azt mondta: „Laci maga tud anyanyelvi szinten beszélni németül, itt van egy kis pénz, menjen Ausztriába. Én mentem.”

Laci több kérdésem lenne: hol tudtál olyan jól megtanulni németül? Búcsú nélkül hogy tudtál elmenni? Hogy mentél át a határon?
Sorban válaszolok a kérdéseidre. Általános iskolás koromban a nyarakat kinn töltöttem Ausztriában egy családnál. 1956 telén Apám disznóvágásra hazavárt, de hogy megnyugtassalak, kintről első dolgom volt hírt adni magamról! Az átjutás a határon nem volt egyszerű, mert akik átkísértek, karácsony miatt szüneteltették a tevékenységüket, de mivel jött a szilveszter kellett nekik a pénz, így az ott összegyűltek, köztük én is, kaptunk vezetőt. Arra emlékszem szántóföldön, sárban, hóban mentünk, még csónakon is a sötétség felé, mert a fény a határsávot jelentette. Apátlanban kaptunk száraz, meleg ruhákat, ételt. Az adatfelvételnél mondtam annak a családnak a nevét Bécsben, ahol német nyelvtanulás céljából töltöttem el a nyarakat. Kaptam pénzt és már másnap becsöngethettem az ajtajukon.

Kaptál állást, vagy egyszerűen lehetőséget, hogy pénzt keress?
Mivel tudtam a nyelvet egy napig sem voltam állás nélkül! Először a svájci Vöröskeresztnél gyógyszer szortírozó voltam, ők hoztak át ide gyógyszert, mert itt Magyarországon nagy szükség volt a segítségre. Persze addig tudtak segíteni, amíg lehetett és a határt nem zárták le. Ott megismerkedtem egy osztrák főhadnaggyal, az ő apósának Baden-Badenben volt patikája, annak a raktárában alkalmaztak. Majd Bad Ischl-ben, Cisterdorfban is dolgoztam. Már akkor volt „társaságom” is, esténként biliárdoztunk. Majd ajánlottak egy patikát Bécsben, ahol a Schwediescher Kräuter Bitter-t gyártották, az volt a Rottenkrautz Apotheka, ott dolgoztam. Közben megnősültem.

Laci osztrák hölgy volt a feleséged? Vannak gyerekeid?
Igen, osztrák leányt vettem el. Nehéz egyedül élni idegen országban. 2 gyermekünk született, Claudia és Lidia, mind a ketten mérnökök. Claudia kettő, Lidia egy leány unokával ajándékozott meg bennünket.

Ahogy látom lányaid megvalósították a Te álmod, hogy mérnök legyél, ha nem is gépészek. Laci és a szüleiddel mikor találkoztál?
Amikor kijöttek, de külön-külön lehetett csak. Én 1964-től jöhettem haza.

Gondolom sok helyen dolgoztál, hol érezted legjobban magad?
Mistelbachban, 40 km-re Bécstől, 5 évig voltam ott. Minden évben mentünk a családdal nyaralni Olaszországba például, ugyanarra a helyre, ugyanabba a hotelbe. Közben felnőttek a gyerekek és változtak a szokásaink. A feleségem beteg lett és egyedül maradtam.

Mióta nem dolgozol patikában?
1963-tól, mert az egészségem nekem is megromlott, meg az idő is eltelt.

Hogyan ismerkedtél meg jelenlegi feleségeddel?
Egy ismerőshöz jártam haza, Apám halála után, ő mutatott be bennünket egymásnak. 1998-ban esküdtünk, Márta nyugdíjazásáig bankban dolgozott, így a pénzügyeket van aki intézze, nem kell vele foglalkoznom.

Ahogy látom a második otthonotok ez a ház.
Igen, Márta szeret hazajárni, így sűrűn jövünk-megyünk. Mondhatjuk mindig úton vagyunk.

Laci mire gondolsz vissza szívesen?
Édesapám második feleségére, dr. Marschal Fridára, aki körzeti orvos volt, szeretett színházba, operába menni, mindig vitt magával, az általános műveltségem alakításában neki nagy szerepe volt. Azon kívül gimnáziumba sokat sportoltam, a szertornát nagyon szerettem, a SEAC-ban is továbbjutottam. Eveztem is, gyorsúszó is voltam és vízipólós. Naponta 5-6 km gyorsúszás kellemes kikapcsolódás hidd el.

Gyógyszerész úr jól tartod magad, a fiatalkori képeiden pedig, mint ahogy ma mondanák a lányok „jó srác”, vagy mint akkor mondták „szívdöglesztően” nézel ki, de a képeken a többiek is azok. Nem haragszol, ha azt mondom az évfolyamtársad túrái egyszerűen szenzációsak, mondd el kérlek, kik láthatók a képen?
Szalay András gyógyszerész az USA-ban él, ő rajzolta, amiket látsz. Molnár Béla gyógyszerész Pécsett, ő csípi a lábam. Német Béla gyógyszerész Ráckevén él tudtommal és aki szigorúan magyaráz, aki már akkor Doctor Juris volt, és fuvolaművész, az dr Turbucz Imre évfolyamtársunk.

Kedves Olvasó, a fülem csengett a név hallatán és az agyműködésem megállt, azt hittem rosszul hallok. Ez a gyógyszerész a „kínai vagy mongol” patikus (a betegek így hívták Kevermesen). Főnököm volt! Kicsit nagyot hallott, ezért kiabált, féltek tőle a betegek, először én is. De arany szíve volt és egy szép felesége, Erzsike néni, középiskolai tanárnő volt Orosházán.
Imre bácsi? Szerette a jó bort, a szép nőket és nagyon szeretett kiváló krémeket készíteni nekik, hogy még szebbek legyenek. Azt mondják esténként szépen fuvolázott, sajnos én nem hallhattam csak azt, amikor Édesapámmal nagy hangon akarták megváltani a világot. (Bocsánat a kitérőért, de a riportalany és a kérdező is angyalt látott egy pillanatig.)

Laci a másik karikatúrát csak betesszük a cikkbe, reméljük lesznek akik megfejtik a régi nagyok közül kik színesítik  ezt a nem mindennapi élettörténetet.
A rubin diploma átvételekor reméljük lesz majd valaki, aki karikatúrát készít majd Rólatok.

Köszönöm a beszélgetést és kívánjuk még sokáig éljétek a kétlaki életeteket!

G.M.A.