„A Jóisten maximálisan mellettem volt…”

Szerző: dr. Gombos Margit Anna, 2014. április 20.

Dr. Mohay Jenő gyógyszerész urat 40 éve nem láttam. Kölcsönös kíváncsisággal méregetjük egymást. Keressük a régi vonásokat, az ismerős mosolyt, én pedig a mindig igényes, mindenre kiterjedően figyelő, katonás tartású gyógyszerész urat.
Őszintén meg kell jegyeznem a leírt tulajdonságok végtelen bölcsességgel gazdagodtak és rácsodálkozással, hogy hiába készült fel, a kérdező feltesz olyan kérdéseket, melyek nem a szakembernek szólnak, de az ember mélyebb megismeréséhez elengedhetetlenül fontosak. Talán kellemetlenek egy kicsit, de később, a beszélgetés végére már a velem szemben ülő tekintetében azt látom: jé, itt rám egészben kíváncsiak, tehát beszélnem kell a régen elfojtott, fájó eseményekről, mivel az életet akkor kell végig élni, mikor rendeltetése van.
doc. dr. Mohay Jenő

Kedves régen nem látott Tanár úr, Főgyógyszerész úr vagy egyszerűen Jenő, kérem tisztelettel meséljen a családjáról!
Édesapám, Mohay Imre hivatásos tüzértiszt volt, Pozsonyban született 1901-ben. Annak a Mohay (Mergl) Jenő K.U.K. zászlóaljparancsnoknak a fia, aki 4 évet harcolt a fronton az I. Világháborúban és 2 év orosz hadifogság után tért haza. Édesapám Ottlik Géza híres Nobel-díjra javasolt könyvében (c. Iskola a határon) leírt cőgerek életét élte 9 éves korától Kőszegen. 1921-ben avatták magyar királyi tüzértisztté.

Édesanyám, Schleifer Erzsébet Szomolnokon született. Nem tudom Margitka észrevette-e az életben semmi nem történik cél nélkül. Hát az Édesapám is Szombathelyre kérte magát. A tánciskolások össztáncán meglátta Schleifer Erzsébetet, az erdőmérnök édesapa és a katonatiszteket nem szívlelő édesanya leányát. Mint a mesében, szerelem született első látásra a fiatalok között. A nagymamám hiába akarta Édesanyámat elrejteni a snájdig katonatiszt elől! Egyébként Édesanyám hegedű-kvartett tagja volt és nagyon szépen táncolt.

Jenő, megismerve szülei rövid történetét, Édesapja hivatását, nem volt könnyű élete Édesanyjának és Önnek sem!
Ez tényleg így volt! Édesapámnak engedelmeskednie kellett a parancsnak, nekünk meg hozzá kellett alkalmazkodnunk.

1925-ben összeházasodtak, két fiúgyermekük született, 1926-ban bátyám Imre. Ő is Kőszegre került, tüzér hadapródként avatták fel. Az ő élete is a II. Világháború után az ismert módon alakult, mozdonyvezetőként dolgozhatott. A második fiú, aki 1930-ban született, én voltam.

Hol járt iskolába?
Kámonban a Püspöki Általános Iskolába jártam. A gimnáziumot a premontreieknél, majd a piaristáknál végeztem. A családunk életét meghatározta, hogy Édesapám Hajmáskéren a híres Terszeg Kálmánnak (aki a tüzér lőelemképző berendezést találta fel) beosztott tisztje és a Tüzérlő Iskola oktatója volt. Abban az időben sok fiatal került kiképzésre, akiket precíz, magyar kifejezésekre kellett oktatni. Egyébként akit érdekel, elmondom, hogy az az iskola akkor a Tüzér Tudományos Kutató Intézetnek felelt meg gyakorlatban.

Közben a Minisztérium 1944-ben kivezényelte a frontra, az ott harcoló egység hadparancsnokának felváltására. Az állomáson amikor búcsúzott, futár hozott és adott át neki egy lezárt borítékot, melyben - mint megtudtuk - visszavonták a kiküldését. Édesapám erre azt mondta, akit váltania kell, már készül haza a frontról, a családja is várja, így neki most már mennie kell! A frontról is érdekelte mi lesz velem, úgy rendelkezett, hogy Édesanyám írasson át a nagyváradi hadapród iskolába.

1945. április 23-án mindannyian francia hadifogságba estünk.

Kedves Olvasó, elkerekedett szemmel néztem a szemben ülőre, hogyan ülhet itt? Hogyan élte túl?
Biztosan sokan gondolják, akik a cikket olvassák, milyen szerencséje volt a hősünknek, hogy nem orosz fogságba került. Hát igen, arról akik esetleg visszatértek, meséltek éppen eleget! De a cikk írója olvasta Kuncz Aladár, Noirmoutier (Fekete kolostor) c. könyvét gimnazistaként. Úgy éreztem akkor, kihúzzák a talajt alólam. Hogyan történhetett Nyugaton, hogy egy Párizsban kint tartózkodó újságírót és más - a francia „kultúrát” megismerni akaró - civileket ilyen embertelen helyre internáljanak, így bánjanak velük? Hát tessék elolvasni! Bár az író nem vádaskodik!
Viszontagságos úton visszajöttünk. A franciák átadtak bennünket az amerikaiaknak, azok az oroszoknak. Szombathelyen ismerve a terepet, úgy gondoltam lesz ahogy lesz, megpróbálok lelépni a vonatról. Sikerült!

A katonai tradíció erősen élt a családban, ahogy említette Jenő az első jelentkezése az Orvostudományi Egyetem Orvosi Karára az X-es számozás miatt nem sikerült, de 1949-ben Kossuth Akadémiás jelöltként, miután a Gyógyszerésztudományi Karra átirányították, felvételt nyert.
Igen és közben a Határtiszti Iskolát is elvégeztem.

Említsük meg közben, Farkas Judit ceglédi származású évfolyamtárs személyében a szerelem is részese lett az életének. Hogyan ismerték meg közelebbről egymást?
Jó jegyzet kellett, mert a katonai elfoglaltságom miatt nem minden előadáson tudtam részt venni. Judit jegyzetei olyanok voltak, mint ő maga. IV. évben összeházasodtunk, 55 évig éltünk együtt boldog házasságban. Ma már sajnos egyedül élek.

Van egy Tamás nevű fiunk, aki villamosmérnök (nem tagadja meg a nagyapját). 10 éves kislánya Lili, Erzsébet dédmama tulajdonságaival jeleskedik. Csodálatosan énekel, fest, kézimunkázik.

Jenő időben előreugrottunk, térjünk vissza az Ön és Jutka kezdő gyógyszerész éveihez.
Rendben, Jutka a Közegészségtanon tanársegéd volt, de együtt indultunk Salgótarjánba, ahol találkoztunk Polyák Rózsa első mesteremmel.

Csodálatosan emlékezett vissza Jenő erre a még élő „ikonra”, nagyszerű kollégára. Gondolom komoly oka volt, hogy elhagyták a Rózsa néni vezette patikát.
Igen, feleségem azt mondta akárhová elmegyünk, csak lakás legyen. Így kerültünk 1954-ben Várpalotára. Ott találkoztunk a következő ikonnal, Tóth Imre irgalmas rendi gyógyszerésszel, ő volt a vezető. Barátsággal és családtagként fogadott be bennünket.

Mint mondta Jenő, 1 év vezető nélküliség után Önt nevezték ki és 3 évig csinálta.
Azután behívtak a központba, 1958-ban szakfelügyelővé neveztek ki és ezt a munkát 32 évig csináltam, azaz 1996-ig.

Még most is aktív a Főgyógyszerész úr!
Igen, a Farkasgyepűi Tüdőkórház főgyógyszerésze vagyok 17 éve.

Kedves Olvasó, annyi elismerése van a kollégánknak és annyi számunkra ismert szakkönyvbe írt fejezeteket. Engedjék meg, hogy a teljesség igénye nélkül említsünk meg azokból néhányat.

Tudományos tevékenység (gyógyszerészi vonatkozásban):

VII. Magyar Gyógyszerkönyv I. kötet: Lángfotometria és Atomabszorpciós spektrofotometria fejezeteinek leírása

Szász Gy.: Gyógyszerész Kémia (Medicina Könyvkiadó – Budapest, 1983): Lángfotometria és Atomabszorpciós spektrofotometria fejezeteinek leírása

Tudományos tevékenység (vegyész vonatkozásban):

Elektrokémiai módszerek, elválasztás-technikai módszerek, optikai módszerek alkalmazása, egyetemi gyakorlatok vezetése, nyomelemek meghatározása gyógyszerekben és human szövetekben, a cink szerepe a cukorbetegség kialakulásában.


Tudományos Akadémiai tevékenység:

1974 – MTA Szerves és Gyógyszer-analitikai munkabizottság tagja

1975 – MTA Spektroszkópiai munkabizottság tagja

1973 – 2006 MTA Veszprémi Területi Bizottság Orvosi Mérés és Számítástechnikai mb. titkára

1988 – MTA VEAB Gyógyszerészeti mb. alapítója, majd elnöke

1963 – 1975 Magyar Kémikusok Egyesülete, Biokémiai szakosztály veszprémi titkára

1975 – 1991 MKE Veszprémi Analitikai Kémia Szakosztály elnöke

1971 – 1973 Magyar Gyógyszerészeti Társaság országos titkára

 

Kitüntetések:

1965 Érdemes Gyógyszerész

1991 Rozsnyai Mátyás emlékérem (ifjúság oktatásáért)

1996 Schulek Elemér emlékérem (analitikai kémiai eredményekért)

1997 Pro Sanitete kitüntetés (tiszti főgyógyszerészi munkáért)

2002 Miniszteri dicsérő oklevél (kórházi főgyógyszerészi munkáért)

 

Kedves Tanár úr, Ön a beszélgetésével is tanított, az Olvasó pedig megismert egy olyan életutat, ami a gyógyszerészet XX. és XXI. századi történetét gazdagítja. Büszkévé tesz bennünket, hogy - ha érintőlegesen is -, részesei lehettünk ennek a tanulságos életnek. 
Köszönöm a beszélgetést, jó egészséget és tevékeny éveket kívánunk az Olvasók nevében is.

 

G.M.A.