„Csak megdolgozott pénznek örüljön az ember” - Sitkuné Varga Mária, gyógyszertári szakasszisztens

Szerző: dr. Gombos Margit Anna, 2013. november

Az asszisztens továbbképzéseken, a Vándor Serleg versenyeken és a gyógyszertárban igen szép számú kedves, okos és elkötelezett gyógyszertári szakasszisztenst ismertem meg a hosszú évek során. Éppen ezért, nagyon nagy szeretettel és elismeréssel írok és írnék róluk, ha a főnökeik, vagy saját maguk jeleznék, hivatáson kívül még mivel is foglalkoznak szívesen. Van-e hobbyjuk, mint például a versírás, kézimunka, virágkertészet, stb. Jelent is már meg cikk a PHOENIX Futárban róluk, és fogunk is foglalkozni velük a későbbiekben is.

Van, akinek a hobbyja az Asszisztens Vándor Serleg versenyen történő saját tudományos eredményének bemutatása. Ilyen jeles személlyel beszélgetek, aki nem más, mint Sitkuné Varga Mária gyógyszertári szakasszisztens, aki a nagykállói Pszichiátriai Szakkórházban, mind a két patikában – az intézetiben és a közforgalmúban is – teszi a dolgát. 

sitkune marika net
 
 

Két helyen, mert sose lehet tudni… Okos ember nem akarja elfelejteni, amit egyszer tudott, és naprakész szeretne maradni. Évente egyszer találkoztunk az aktuális asszisztens versenyen. Verseny Mária nélkül nem lehet!

Kik voltak a szüleid, és hol láttad meg a napvilágot?
Édesapám Varga Károly gépkocsivezető, Édesanyám Szilágyi Mária háztartásbeli, de mind a ketten kinn is dolgoztak a földeken, a kertben, és az állatokkal is foglalkoztak. A falusi embernek ahhoz, hogy megéljen nem 8 óra munkából áll naponta az élete, hanem amennyit bír, és ahogy szorítja az aktuális munka. Nyírbátorban születtem, hárman vagyunk testvérek, egy bátyám és egy húgom van. Apukám mindig arra nevelt bennünket: csak megdolgozott pénznek örüljünk. Anyukám meg azt mondta: „Sose örüljetek talált pénznek, vagy tárgynak, mert azt valaki siratja.” Tisztességben neveltek fel bennünket. Sajnos a szüleim már nem élnek, Apukám már 16 éve meghalt, az Anyukám pedig 5 éve.

Hol végezted az iskoláidat?
Kállósemjénben az általános iskolát, és Nagykállóban a gimnáziumot. Szándékomban állt tovább tanulni. Édesanyám családjában, ahol hatan voltak testvérek, rajta kívül mindenki orvosnak tanult. Ő nagyon csendes volt, és így otthon maradt segíteni az özvegy Édesanyjának. Dr Szilágyi János az egyik nagybátyám, aki igen híres ember volt Debrecenben. Ő végezte az első szívkatéterezést a Debreceni Klinikán. Kérte a szüleimet, engedjenek oda hozzájuk (a felesége is orvos volt), ők egyengetik az utamat. A szüleim félve attól, hogy egy falusi lány, ha városba kerül „rossz lánnyá” válik, nem engedtek elmenni még Debrecenben sem, pedig biztos másképp alakult volna az életem. A kémia tanárnőm – Szilvási Sándorné – nagyon szerette volna, ha továbbtanulok. Látva szüleim ellenállását, arra gondolt, menjek el a kállósemjéni patikába asszisztens jelöltnek. Augusztustól már Viznyicki Irén keze alatt dolgoztam. Két év múlva megkaptam az asszisztens oklevelet, kitűnő eredménnyel végeztem. Nagyon sokat tanultam tőle, sokat foglalkozott velem.

Mikor találkoztál a nagy Ő-vel, és mikor mentél férjhez?
21 évesen. Átutazóban voltak, a férjem Sitku Ignác és barátai. Érdeklődtek tőlünk, a barátnőmmel voltunk ott. Elkezdtünk beszélgetni és már nem mentek tovább. Ott ragadtak. 22 éves koromban mentem férjhez. A főnöknőm úgy haragudott rám, hogy még csak szólni sem szólt hozzám, sőt még az esküvőmre sem jött el. Pócspetriben nem volt patika, így Máriapócsra jártam dolgozni 20 évig. Több főnököm volt, Ujlaki Tiborné (Irénke), aztán Várnai Zoltán. Majd visszakerültem Kállósemjénbe.

Mikor születtek a gyerekeid?
1981-ben Gábor, ő 25 évesen kiment szerencsét próbálni Angliába, ott 5 évig jó munkahelyen dolgozott, de tönkrement a cég, így hazajött. Most ABC üzletet vezet. Van egy kislánya, Panna, 6 éves, és sok örömet okoz nekünk.1985-ben megszületett Tünde.  Ő közgazdász lett, Debrecenben dolgozik egy IT cégnél. Itt el kell mondanom, hogy 5 évig nem dolgoztam, a gyerekeket neveltem. Úgy gondoltuk a férjemmel, van egy fiúnk, egy lányunk.. Kész! De a Jóisten másképp akarta. 1994-ben megszületett Dávid, most érettségizik. Nagy mókamester. A két nagyobbik a saját útját járja már, a kicsi napfényt hoz az otthonunkba.

Említetted a két gyermek születése után elcsábított egy biztosító cég dolgozni.
Szó szerint. Ígértek minden szépet és jót! Mindig este kellett mennem dolgozni, mert akkor voltak otthon a családok. Elege lett a családomnak, és nekem is, így ott hagytam. Menekültem vissza az én szeretett szakmámhoz! Miért? Mert szeretem, meg ezt érzem hivatásomnak!

Ez lesz az a hely, ahol először találkoztunk Nagykállóban a Psziciátriai Szakkórházban. Emlékszem, hogy lenyűgözött a csodálatos épület.
Igen, ez volt régen a megyeháza. Jelenleg kórházként működik. Nagyon sok változáson ment keresztül, Sántha Kálmán Szakkórház lett az új neve.

Mikor találkoztunk Bátyi Imréné Magdika volt a főgyógyszerész, a főnököd.
Igen, és közben szakasszisztens lettem, majd ő a gyerekeihez Pestre költözött, és Bálint Aliz lett az új vezető. Egy év után új főgyógyszerésznőm lett, Herpayné Dr Holik Zsuzsa. A kórházban is sok változás történt. A nyíregyházi Jósa András Kórház a mi kórházunkkal holdingot alapított, és a zártforgalmú patikából közforgalmú patika lettünk, melynek vezetője Zsuzsa lett. Az intézeti gyógyszertárban pedig a holding főgyógyszerésznője Dr Őszéné Dr Gajdos Anikó Főgyógyszerésznő lett. Én megosztva maradtam, a közforgalmúban dolgozom napi két órát, az intézetiben hat órát. Így adta a sors, hogy két főnököm lett. Mind a kettő kiváló szakember, sokat tanulok tőlük, és mindig érzem figyelő tekintetüket, ha a munkám végzem. Anikó ragaszkodott, semmit ne intézzek úgy, hogy nem adminisztrálom. Mindenkivel aláíratok mindent, így nyomon lehet követni a történteket, mindenki a saját munkájáért felel.

Most térjünk rá a Vándor Serleg versenyekre. Emlékszem Bátyi főgyógyszerésznő még oda is elkísért Benneteket, mert akkor még volt társszerződ is. Ott izgult. Ez nagyon szép gesztus volt tőle.
Igen, jól emlékszel Margitka. Először 2002-ben Alsópáhok, 2004-ben Visegrád, 2006-ban Miskolc, 2008-ban Szeged, 2010-ben Cegléd, és legutóbb 2012-ben pedig az OGYI-ban Budapesten.

Melyik szereplésedre vagy a legbüszkébb? Áruljuk el az Olvasónak közben, hogy mindig saját munkával, kutatási eredménnyel léptél fel, ami az osztályokon folyó gyógyítási munkát prezentálta.
Igen, meg kell jegyeznem, egy kicsit úgy is érzem, én „fekete bárány” vagyok a többiek között, és nem tudom áttörni ezt a csodabogárságból származó „gátat”.

Melyik helyezésednek örülsz a legjobban így visszatekintve?
Az összes közül a szegedi áll a legközelebb a szívemhez. Negyedik helyezett lettem, és a Gyógyszerész Kamara különdíját is megkaptam.

Remélem, jövőre áttöröd a „gátat”, és az előadásoddal elismerést szerzel a kórházban folyó szakasszisztensi munkának is.

Kívánjuk lelkesedésed mind Nagykálló betegeiben, mind pedig hivatásunk iránti elismerést váltson ki! Köszönöm a beszélgetést!

 

G.M.A