Limfóma: amikor maga a nyirokrendszer lesz daganatos

Szerző: Dr. Draveczki-Ury Ádám 2013. október 1.

A limfóma daganatos betegség, és ezek közül is a jobb prognózisú elváltozások közé tartozik – ennyit általában mindenki tud. De rák-e a limfóma? És egyáltalán mink betegszik meg ilyenkor? Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat Dr. Süveges Erzsébet haematológus szakorvossal. Dr. Süveges Erzsébet

Kezdjük a fogalmak tisztázásánál: az köztudott, hogy daganatos betegség, de rák-e a limfóma?

A limfóma a nyirokrendszer saját daganatos megbetegedése, amikor a nyirokrendszer sejtjei változnak el. Több rákos betegség képez a nyirokrendszerben, a nyirokcsomókban áttétet, ezzel szemben a limfóma a nyirokrendszer elsődleges daganatos megbetegedése, amely az orvosi daganatbeosztás szerint nem ráknak minősül. Ennek oka, hogy a besorolás alapvetően attól függ, milyen fejlődési, szövettani rendszerben indul meg az elsődleges daganatképződés, és a rákos megbetegedések minden esetben hámsejtekből indulnak. A limfóma azonban kötőszövetes alapú, akárcsak például a szarkóma is. E megbetegedések gyakorisága a korral fokozódik: 45 és 65 év között a leggyakoribb a betegség megjelenése.

Úgy tudom, a limfómákat alapvetően két csoportra szokás osztani, Hodgkin- és non-Hodgkin-típusú elváltozásokra. Mi e felosztás alapja?

A szövettani tipizálás jelenti itt is az alapot. Anélkül, hogy belemennénk a legaprólékosabb részletekbe, a lényeg annyi, hogy azokban az esetekben beszélünk Hodgkin-limfómáról, amikor a daganatos elváltozás első leírójáról Hodgkin kórnak nevezett betegségben az erre jellemző óriás, típusos, többmagú, jól felismerhető daganatos sejteket – ezeket szintén leírójuk alapján Sternberg-Reed sejteknek hívjuk – látjuk. Minden más eset, bár a lymphomák általános és Hodgkin által leírt tüneteit viseli, jelenleg úgynevezett non-Hodkgin-limfóma, ezekben az esetekben más daganatossá vált nyiroksejtek nem tartották meg a nyirokcsomó szövettani szerkezetét. Azonban ez a két kör nem homogén, vagyis további négy-öt alcsoportot is megkülönböztethetünk bizonyos progressziós faktorok alapján.

Igaz, hogy a Hodgkin-limfómás megbetegedések jobb prognózisúak?

Úgy fogalmaznék: egy kicsit igaz. A Hodgkin-limfómák nagyobb része „jóindulatúbb”, jól reagál a kezelésre, 95 százalékban is gyógyulhat!, de ez azért nem áll mindegyikre, mert akad köztük más sejtösszetétel miatt rosszindulatúbb is. Lehet olyan megbetegedés is, amit akár évekig vizsgálunk, és senki sem sürgeti a kezelést, mert egyszerűen nincs rá szükség. Ez mindig az adott daganattípustól függ. Összességében egyébként maguk a limfómák a jobb prognózisú daganatos elváltozások közé tartoznak, a megbetegedést követő ötéves periódusra vetítve 80-85 százalékos az átlagos betegségmentes túlélési arány. Viszont a limfómák visszatérésére nagyobb az esély akár öt-tíz évvel később, mint a legtöbb más típusú daganatnál.

Mi történik, ha kiderül, hogy limfómánk van?

Mint mondtam, a limfóma prognózisa a legtöbb esetben elég jó, vagyis az esetek többségében nem kell pánikolni. Soha nem kell műteni, a „műtét” a diagnózishoz szükséges nyirokcsomó kivétele esetleg egy túl nagy nyirokcsomó kivétele, amely valamely életfontos szervet nyomna. Amennyiben kezelésre kerül sor, az ebben az esetben elsősorban kemoterápia és szükség szerint plusz sugárkezelés.

Tudjuk-e, mi okozza a limfómát, illetve milyen életmódbeli tényezők hajlamosítanak rá?

Nagy mértékben genetikai hajlamról beszélünk, illetve egyes vizsgálatok szerint bizonyos autoimmun betegségekre való hajlamosság is erősíti a limfóma kialakulásának esélyét. A klasszikus leírás idején észleltek egy Epstein-Barr vírushoz kötött betegséget, amely a mi éghajlatunkon nem szokványos. A mai ismereteink szerint a betegség kialakulása elsősorban a DNS hibáinak napi szintű kijavítási zavaraival függ össze. Vagyis a szervezetet érő környezeti károsító hatások eredményeként kialakult hibás DNS- és fehérjemolekulák daganathoz vezethetnek, és ezek javítási mechanizmusa nem elég gyors. A DNS reparálására irányuló képesség ráadásul a kor előrehaladtával  romlik.

Mit tehetünk a károsító hatások ellen?

Ami az életmódbeli tényezőket illeti, tipikusan azokat a környezeti ártalmakat tudom említeni, amelyeket mindenféle daganat kialakulásához vezető úton fel szoktunk sorolni: az egészségtelen táplálkozást, a dohányzást, a környezeti vegyi szennyezést, az alkoholfogyasztást, a cukorbetegséget, az elhízást, a stresszt. Ezek mind rizikófaktornak számítanak.

Képez-e áttéteket a limfóma?

Nem. A nyirokrendszer átszövi az egész szervezetet, a nyiroksejtek állandó mozgásban vannak, információkat továbbítanak a fülcimpánktól a talpunkig. Amennyiben egy sejt megbetegszik, az egyből bent van ebben a rendszerben, vagyis helyből rendszerbetegségről beszélünk, a kérdés csak az, hogy ez hol ütközik ki, hol fog megjelenni nagyobb nyirokcsomó formájában.

Miből jöhet rá a beteg, hogy baj van?

A legárulkodóbb és legklasszikusabb tünet a nyirokcsomók megnagyobbodása elsősorban a nyakon, ami nem fájdalmas, egyszerűen csak tapintható, látható. Más régiókban is megjelenhet persze az elváltozás, így a hónaljban, a tarkón vagy az ágyéki területen, de a nyak a legjellemzőbb, méghozzá tipikusan nem csak az egyik oldalon. Emellé bizonytalan hasi panaszok, emésztési gondok társulhatnak, amik a lép, illetve a hasi nyirokcsomók elváltozásából, megnagyobbodásából fakadnak: ezeket nem látjuk, mint például a nyaki nyirokcsomó megduzzadását, de teltséget, puffadást, emésztési problémákat okozhatnak.

Jelentkezhet még fogyás, hőemelkedés, éjszakai verejtékezés, vérszegénység is. Összességében sokféle tünetet megfigyelhetünk, viszont – ahogy arra már utaltam – a limfóma az esetek jelentős részében „békés” betegség, vagyis nincsenek nagyon agresszív jelei. Az a szerencse, hogy a megduzzadt nyirokcsomóktól az emberek nagy része azért megijed, és elmegy orvoshoz, így kiderülhet a baj. Persze vannak agresszív formák is, amelyek nagyon hirtelen keletkeznek, gyorsan nőnek és gyors állapotromláshoz vezetnek, ilyenkor egy-két hónapos késlekedés is végzetes lehet. Vagyis ha megduzzad a nyirokcsomónk, mindenképpen menjünk el vele orvoshoz, abból baj biztosan nem lehet. Ránézésre, vérképből nem feltétlenül állapítható meg száz százalékosan a megbetegedés, de egy ultrahangos vizsgálat már jó támpontot adhat, a szövettan pedig bizonyosságot hoz. Néha persze csontvelővizsgálatra is szükség van, ami roppant kellemetlen, de semmiféle daganatos elváltozást nem szabad félvállról venni, vagyis ha erre van szükség a biztos diagnózishoz, ezt is be kell vállalni. Én mindig azt mondom: ne a vizsgálattól, a műtéttől vagy az azzal járó kellemetlenségektől féljünk, hanem magától a betegségtől.

Köszönjük az interjút!



Kapcsolódo link:

www.ermimed.hu