Nem presztízskérdés és nem verseny

Szerző: Dr. Draveczki-Ury Ádám 2013. augusztus 21.


A szülők gyakran aggodalommal veszik tudomásul, hogy gyermekük még nem szobatiszta, a helyzet pedig néha kilátástalannak tűnik e téren. Pedig előbb-utóbb mindenkinél megoldódik a probléma – egyszerűen csak egyéni adottságoktól függ, mikor. Nagy Orsolya pszichológussal beszélgettünk a témáról. 

szobatisztasag 300

Igaz az a vélekedés, hogy azok a gyerekek lesznek később szobatiszták, akiknek valamilyen lelki problémájuk van?

Célszerű szétválasztani a lelki problémák kérdését a szobatisztaság kérdésétől, mert ugyan van a kettő között összefüggés, ma már lényegesen másként tekintünk erre a témakörre, mint tették azt húsz-harminc-negyven évvel ezelőtt. Sok szülő hajlamos ebből presztízskérdést csinálni, ez azonban teljesen felesleges, és szorongást válthat ki a gyerekben is, ha érzi, hogy haragszanak rá, amennyiben nem marad tiszta az ágyneműje vagy a ruhája. Fontos, hogy mindenki tudja: a tartós és biztos szobatisztaság idegrendszeri képesség, amelynek egyébként hormonális vonatkozásai is vannak – utóbbi különösen az ágytisztaság kapcsán nyer jelentőséget.

Mit jelent az, hogy „idegrendszeri képesség”?

Elsősorban azt, hogy nem tudjuk megtanítani a gyereknek, hogy tudja, mikor kell pisilnie vagy kakilnia – ez a „tudás” magától alakul ki, ahogy gyermekünk megérik rá. A gyerekek ugyan kellemetlenül érzik magukat, ha átvizesedik a ruhájuk, azonban tizenöt-tizenhat hónapos korukig egyáltalán nem tudatosul bennük, hogy a rossz közérzetet a ruha állapota okozza. A vizelet- és székletürítés érzékelése még később jelenik meg, jellemzően csak másfél éves kor után, sokaknál még ennél is később. Persze vannak gyerekek, akik már korábban „megérnek” ennek észlelésére és a megfelelő szavakkal, gesztusokkal való jelzésére, azonban ez a ritkább. És természetesen léteznek bizonyos biológiai tényezők is, amelyek megléte nélkül a szobatisztaság kérdése fel sem merül, ez pedig a záróizmok akaratlagos működtetésének képessége, illetve a húgyhólyag mérete, „tárolókapacitása”. Ez lefordítva azt jelenti, hogy ha a csecsemőnek megtelik a húgyhólyagja, a záróizmai automatikusan elernyednek, vagyis a vizelet távozik a húgycsövön át.

Mikortól várható el, hogy egy gyerek előre szóljon, ha vécére kell mennie?

Nem szerencsés az „elvárható” szót használni, ez ugyanis nem verseny. Abból, hogy a szomszéd hasonló korú gyereke már fél éve szobatiszta, a miénk pedig semmi jelét nem mutatja annak, hogy valaha is az lesz, teljesen értelmetlen bármiféle következtetést levonni a gyerekek fejlettségére, lelkiállapotára, adottságaira vonatkozólag, sőt, még csak összehasonlítani sem tanácsos őket. Nyugodjunk meg: szobatiszta lesz, hiszen mindenki az, és mióta az eszünket tudjuk, vélhetően mi magunk is azok vagyunk. Tehát a helyzet előbb-utóbb mindenképpen rendeződni fog, de léteznek egyéni eltérések. Amennyiben az a kérdés, mikortól szokták a gyerekek felismerni, hogy ki kell menniük, és jelezni is ezt, mielőtt baleset történne, azt tudom mondani, általában másfél éves kortól számíthatunk a jelenségre, de még egy hároméves gyerek esetében sem feltétlenül jellemző, hogy száz százalékos biztonsággal képes legyen felmérni a helyzetet. És ahogy mondtam, ebből felesleges bármit is továbbgondolni, netán kétségbe esni, hogy akkor most az én gyerekemnek lelki problémái vannak, valami baja van, vagy netán nem elég intelligens. Utóbbi különösen káros hozzáállás, a szobatisztaságnak ugyanis a világon semmi köze az intelligenciához. Még nagyóvodásokkal is simán előfordulhatnak kisebb-nagyobb balesetek akár napközben is, ha nem érnek ki időben. Az pedig, hogy egy gyerek képes legyen akaratlagosan késleltetni a pisilést, és kibírni, míg elérünk a legközelebbi benzinkútig, nyilvános vécéig, az esetek többségében tényleg az óvodás korra esik, két-két és fél éves kor alatt pedig gyakorlatilag egyáltalán nem jellemző.

Említett az imént bizonyos hormonális tényezőket is.

Igen. Létezik egy vazopresszin nevű hormon, amely a vizelet visszaszívásáért felelős. Sok gyerek esetében egyszerűen nem termelődik ebből a hormonból elegendő mennyiség ahhoz, hogy éjjel ne pisiljenek be. Ez egyéni adottság és érettség függvénye, normális esetben egy idő után magától beáll a hormontermelődés szintje a megfelelő szintre, és a probléma magától megszűnik. Amennyiben nem így történik, öt-hat éves korban már érdemes elmenni egy vizsgálatra, egy alapos vizeletminta alapján, elsősorban a vizelet sűrűségéből könnyen megállapítható, hogy hormonális oka van-e a bepisilésnek. Ebben az esetben – természetesen szigorúan orvosi rendelvényre – léteznek készítmények, amellyel be lehet szabályozni a folyamatokat.

Mikor érdemes elkezdeni a bilire szoktatást?

Nyilván ez mindig egyedi eset és nevelési elvek kérdése, de nagyjából másfél éves kor előtt meglátásom szerint még csak kísérletezni is teljesen értelmetlen ilyesmivel, hiszen ahogy mondtam, a gyerek ekkoriban még nincs tudatában annak, hogy ő pisil vagy kakil, nem is képes akaratlagosan szabályozni az ürítkezést, egyszerűen csak csinálja, ami ösztönösen jön neki. Ebből fakadóan nyilvánvalóan azt sem érti, miért szidják le vagy dicsérik meg, ha elvégezte a dolgát. Változó, mikor kezdenek el tudatára ébredni annak, valójában mi is történik, és mi is az ő szerepük ebben a folyamatban: leghamarabb másfél éves korban jellemző a dolog, azelőtt nem nagyon. De még három éves kor körül is simán normálisnak tekinthető, ha a gyerek nem mutat hajlandóságot a bilizésre. Kísérletezni, ajánlgatni persze lehet neki a bilit, de erőltetni, fenyegetni, büntetni nem szabad, mert ezzel csak kárt okozunk. Sokan elkezdik szoktatni a gyereket már elég korán, de korántsem biztos, hogy a kicsi előbb lesz szobatiszta, mint azoknál, akik megvárják, hogy a gyerek maga jelezze: érdeklődne az új lehetőség iránt.

Ez az érdeklődés természetszerűleg megjelenik?

Igen, összefüggésben az említett tudatosulási folyamattal, illetve azzal, ahogy nem csak saját testük működésére, hanem a környezetükre is egyre jobban rádöbbennek. A gyerek alapvetően azt utánozza, amit maga körül lát, tehát fel fogja kelteni az érdeklődését a vécé, a bili, miközben megtanulja észlelni az ingereket, majd később egyre inkább szabályozni is a folyamatokat. Elkezdi zavarni a teli pelenka érintése, súlya, szaga is, és már be is tudja azonosítani, hogy miért érzi magát kellemetlenül. Ezek összefüggő dolgok, az egyéb területen is megjelenő önállósodás részei. Sürgethetjük ugyan őket, hogy mielőbb hagyják el a pelust, és bilizzenek, de sok sikerrel nem kecsegtetnek az ilyen próbálkozások. Vannak szülők, akik már akár az egy éves gyereket is óránként ráültetik a bilire, majd ha a kicsi abba végzi el a dolgát, büszkén újságolják mindenfelé, hogy Pistike szobatiszta. Ez azonban nem így van. Pistike csak akkor tekinthető szobatisztának, ha ő maga kéredzkedik a bilire, ha pisilnie vagy kakilnia kell.

Mégis, mit tehet a szülő, hogy segítse a gyermekét?

A legfontosabb, hogy segítsük, és egyértelműen magyarázzuk el neki – nyilván az ő érettségi szintjének megfelelően –, mi történik, illetve mit várunk tőle. Ha a gyerek foggal-körömmel ragaszkodik a pelenkához, ne erőszakoskodjunk, hogy de akkor is el kell hagyni, hanem fokozatosan szoktassuk a gondolathoz, bátorítsuk, és így tovább. És ne várjuk, hogy azonnal sikerrel járnak majd a próbálkozások, az ilyesmi ugyanis a gyerekek többségénél hullámzóan változik, vagyis akár hosszabb száraz periódus után is következhet erőteljes visszaesés, vagy reménytelennek tűnő helyzetet is követhet hosszas bepisilés- és bekakilás-mentesség. Ismétlem: ne szidjuk, ne korholjuk, ne szégyenítsük meg, ha nem sikerül neki, és ne kezdjük el ész nélkül jutalmazni sem. Tudassuk vele természetesen, hogy jól csinálta a dolgát, de nagyjeleneteket pozitív irányban sem tanácsos tenni. Pusztán gyakorlati okból kifolyólag pedig az év melegebb hónapjaiban, elsősorban nyáron érdemes elkezdeni a szoktatást, hiszen ilyenkor eleve kevesebb ruhát hordanak, és nem fáznak meg, ha átpisilik, ami rajtuk van.

Mennyivel később áll be az éjszakai szobatisztaság a nappali szobatisztaság elérése után?

A kérdésben ebben a formában benne van egy állítás is, amely azonban nem felel meg a valóságnak minden esetben. Ugyanis valóban az a gyakoribb, hogy nappal előbb lesz szobatiszta a gyerek, mint éjjel, ez azonban korántsem tekinthető általánosnak. Magyarul sok gyerek előbb lesz képes bepisilés nélkül átaludni az éjszakát, mint bepisilés nélkül átvészelni egy ébren töltött napot. És természetesen olyanok is akadnak, akiknél nagyjából egyszerre áll be a két állapot. Ha pedig nem ez a helyzet, a kettő közötti időbeli eltérést is egyénenként változó, méghozzá elég rugalmasan. Időben mindenképpen több hónapos eltérés van a kettő között, de olyan is simán elképzelhető, hogy egy gyerek csak egy-két évvel a teljes nappali szobatisztaság után lesz éjjel is száz százalékosan „ágybiztos”. Itt lép be a képbe az említett hormonális tényező. A többség egyébként átlagosan három-négy éves korában válik éjjel ágytisztává, de nem ritka, hogy valakinek még öt-hat éves korában sem sikerül mindig tisztán hagynia a lepedőjét. Sőt, egyszer-egyszer még az általános iskola alsó tagozatában is előfordulhat bepisilés éjjel. De ilyenkor azért már mindenképpen menjünk el szakemberhez, ha nem elszigetelt esetekről, hanem rendszeres jelenségről van szó.

Mit értünk rendszeresség alatt?

Ha ötéves kor felett a gyerek heti rendszerességgel bepisil – akár éjjel, akár nappal –, ajánlatos felkeresni az orvost vagy az ő diagnózisa után a pszichológust. Ugyanígy akkor is, ha már tartós szobatisztaság után erős visszaesés következik be. Utóbbi eset nagyobb korban már gyakorlatilag mindig valamilyen lelki okra utal.

Mivel segíthető az éjszakai ágytisztaság elérése?

Figyeljük, hogy mennyire száraz a gyerek pelenkája reggel, és ennek alapján dönthetjük el – természetesen ezt is vele megbeszélve –, mikortól kísérletezhetünk a pelenka nélküli alvással. Ezt egyébként gyakran maga a gyerek kezdeményezi, mert a pelenka meleg, kényelmetlen, szorít, satöbbi. Ilyenkor hagyni és támogatni kell ebben az elhatározásában, még akkor is, ha utána naponta mosnunk kell az ágyneműjét. Legyen bent nála bili vagy tegyük szabaddá az útját a bilihez, és tudatosítsuk benne, hogy ha éjjel pisilnie kell, akkor azt használja. És természetesen ne hagyjuk, hogy teleigya magát lefekvés előtt, ezzel ugyanis az ő dolgát és a saját dolgunkat is megnehezítjük. És a nehéz pillanatokban is tartsuk szem előtt, hogy előbb-utóbb mindenki szobatiszta lesz. Természetesen ha aggaszt minket a tartós sikertelenség, elmehetünk szakemberhez, már csak a saját megnyugvásunk érdekében is. Mire egyébként ez a téma egyáltalán felmerül, általában már csak a bepisilésről van szó, a széklet visszatartásának képessége ugyanis előbb kialakul a gyerekeknél, és amennyiben nincs szó betegségről, hasmenésről, ez négy-öt éves korban már általában nem szokott problémákat okozni. Balesetek persze előfordulhatnak, de az, mint mondtam, más eset, nem kell belőle messzemenő következtetéseket levonni.

Beszéljünk azért a lelki tényezőkről is egy kicsit…

Igen, ezek is nagyban befolyásolják a hosszú- és rövidtávú sikert – de nem az említett tényezők felett, hanem azok mellett. Ha a gyereket nagy megrázkódtatás éri akár pozitív, akár negatív értelemben, az szinte mindig kihat a szobatisztaságra. Ez a testvér születésétől az óvodába menésen át egy kutyával való kellemetlen találkozáson át bármi lehet, de olyan szimpla tényezők is befolyásolják, bepisil-e éjjel a gyerek, mint például a fáradtság, a kimerültség. Nagyon fontos, hogy ha valamilyen trauma hatására a gyereknél visszaesés tapasztalható a szobatisztaság terén, akkor semmiképpen se éreztessük vele, hogy ő most valami „rosszat” tett. Egy nagyobb gyereknél a bepisilés már komoly szégyenérzettel, kisebbségi komplexussal párosul, szigorúan tilos ezeket még tovább súlyosbítani, éppen ellenkezőleg, segíteni kell neki átlendülni a holtponton. Ilyenkor tanácsos szakemberhez fordulni.