Vélemény

Amennyiben úgy gondolja, kérjük küldje ide írását. Kérjük, hogy néhány mondatot írjon önmagáról is (munkahely, esetleg betöltött tisztségek) valamint szívesen vesszük, ha fényképet is mellékel írásához.


Tájkép csata közben
prof dr eros istvan
Prof. Dr. emer. Erős István PhD DSc Department of Pharmaceutical Technology University of Szeged

prof. Dr. Erős István: Tájkép csata közben

(Gondolatok a szakma morális állapotáról, avagy a hét főbűn, amit szakma önmaga ellen követett el, illetve a szakma ellen elkövetett a hatalom)

 

            Bevezetés

            Ez a történet szakmánkról/hivatásunkról és rólunk szól. Kicsit átalakítottam Andrzej Wajda ismert és népszerű filmjének címét: Tájkép csata után helyett Tájkép csata közben. A kis írás elolvasása után sokan kérdezhetik: miért kellett ezeket a keserű mondatokat éppen most papírra vetni, amikor több kormányzati intézkedés vagy intézkedés tervezet az eddiginél kiszámíthatóbb jövőt ígér(het) a patikusoknak? Nos, a lelkiismeretvizsgálat mindig időszerű.

            Természetesen a címben idézett csata a szakma és a hatalom között nem napjainkban, de még nem is az elmúlt negyedszázadban kezdődött. A patikák 1949-ben történt államosításával megaláztak és kiraboltak egy olyan kiváló polgári réteget, amely a társadalmi élet egyik vezető tényezője volt. Folytatódott azzal, hogy a patikákat megyei központokba terelték, és olyan igazgatókat helyeztek föléjük, akik a szakmához semmit sem értettek. A szakmai fejlődődésében kulcs-szerepet játszó szervezetet, – a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaságot, – mint „burzsoá kémszervezetet” megszűntették, szétverték. A gyógyszerészek egyetemi képzésének idejét jelentősen csökkenteni akarták, 4 évről 2 évre. Ennek a tervnek kétszer is nekirugaszkodtak, először 1950-ben, majd 1965-ben.            Ezeket a csapásokat a szakma szerencsésen túlélte, sőt azt is mondhatnánk, hogy megerősödött, immunitása fokozódott.

            De ne legyünk álszentek, a szakmát nemcsak az államhatalom és az államigazgatás támadta, hanem a szakma önmaga ellen is elkövetett főbenjáró vétkeket. Lássuk mik is voltak a „főbűnök? Ezeket próbálja meg ez a kis írás rendszerbe foglalni.

 

            Tegyünk fel először egy fontos kérdést:

            Kell-e gyógyszerész szakma műveléséhez hivatástudat? Miben különbözik a pontosan, kellő szakmaisággal végzett tevékenység a hivatástudattal végzett munkától?

            Kiinduló tézisnek Mágocsy-Dietz Sándornak, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság első elnökének definícióját választottam: „A gyógyszerészet Intellektuális pálya, amely elsősorban szellemi téren kell, hogy érvényesüljön…” (Gyógyszerésztudományi Társaság Értesítője, I. évf. 1. szám, 4. old, 1925)

            Az értelmiségi pályának két alapvető ismérve van: 1) korszerű tudományos alapokon nyugszik, és 2) magas szintű hivatástudattal művelik. Ez utóbbit érdemes részletesebben körüljárni.

            A hivatásból és a hivatástudatból beteg központú gyógyszerészet, azaz etikus gyógyszerészi cselevési modell következik. Az elmúlt 25-30 évben, főként a gyógyszerpiac liberalizációjának következtében megjelent az üzleti központú gyógyszerészet, a merkantil gyógyszerészet, amely nem a beteg érdekeit, tökéletes ellátását tartja első célnak, hanem az üzleti hasznot. Koránt sem állítom, hogy a merkantil gyógyszerészet káros és elítélendő. Ismét Mágocsy Dietz professzor gondolatát idézem: „….Ma az egyéni érvényesülés korát éljük, aminek folytán a gyógyszerészet ellátása mellett nem az ideálok követése a vezéreszme, hanem a lehető gyors anyagi gyarapodás. A régiek tradíciójával megférne ez, de….. nem uralkodó tényezőként!”

            Nézzük meg, hogy mi is voltaképpen a hivatás? Három definíciót is találunk: 1) a hivatás – gratia vocantionis – lelki hajlam, tehát pszichikus struktúra, 2) Egy másik megközelítés szerint olyan cselekvés, amely az előbbi pszichikus struktúrát érvényre juttatni törekszik, és 3) ez előbbi kettő egy feladatban ölt testet, azaz a Teremtő vagy a törvények által valakire ráruházott feladat, nem munka, nem kötelesség, hanem több annál: hivatás.

            A cselekvő ember, értelmiségi feladatot vállaló és végző ember legfontosabb jellemzője – a becsületesség és a jóra törekvés mellett – a hivatástudat. A hivatástudat, az előbbiekből következően, a munkához való belső elkötelezettség, függetlenül attól, hogy milyen javadalmazásban részesül az illető. Fontos komponense a hivatástudatnak az, hogy a munkát végző és a társadalmi környezet egyaránt legyen tisztában, érezze és éreztesse, hogy a tevékenységet valóban hasznosnak tartják. A hivatástudatnak eszmei és érzelmi elemei vannak, ezek a gyakorlat területén egyesülnek. Tehát a hivatástudat egy mondatban: elkötelezettség, kényszeresség nélkül.

            Ezek után mindenki válaszolhat a feltett kérdésre.

            Közhely manapság a hivatástudat, és általában a morális értékek válságáról beszélni. Gondolom, mindenki egyetért velem abban, hogy ez nem közhely, hanem véres valóság. Az előbb felidézett néhány fontos fogalom, jelenség bemutatásával az volt a célom, hogy a szakma etikus gondjainak mélységet érzékeltessem.

            A hivatástudat megtörése és egyre mélyülő válságának bemutatásához Csermely Péter biokémikus gondolatait veszem kölcsön. Csermely blogjában olvastam egy komolyan megszívlelendő elemzést erről a kérdésről. A válság társadalmi okait Csermely 6 pontban foglalta össze: Ezek a tények komoly gondolkodásra és alapos lelkiismeretvizsgálatra késztetnek bennünket.

1) A társadalmi szerepek szétmosódtak, durvábban fogalmazva szétrohadtak, és egyre kevesebb társadalmi szerep őrizte meg eredeti identitását, tartalmát. Az intellektuális pályákon, régen, mesterekkel és tanítványokkal találkoztunk. A tanítványok tisztelték, felnéztek a mesterre nagy tudása és kiemelkedő munkássága okán, a mesterek pedig igyekeztek minél többet átadni gazdag tapasztalataikból, és pallérozták a tanítványokat, nyesegetve a vadhajtásokat. Ennek már nagyrészt vége.

2) Megritkult az igazi mesterek köre, tragikusan csökkent a kiemelkedő tudású és példaértékű erkölcsű szakemberek száma.

3) Nem csak számuk csökkent, ha hatókörüknek sugara is. A tanítványokra jellemző, hogy ún. éncelebek lettek, akik nem mintakövetők, hanem mintát akarnak adni, akkor is, ha nincs miből.

4) A mesterek száma tragikus csökkenésének oka az, hogy a társadalmi értékrend szétrombolódott.

5) A szám csökkenésének logikus következménye, hogy már nem övezi őket tisztelet, vagy ha igen, akkor a liberális értékrend igyekszik ezeket sárba rángatni.

6) Gondolkodásunk rövidtávú lett. Ez nem kedvez a megtépázott hivatástudat regenerálódásának. Minden, ami eltorzult, az hosszú idő alatt állítható helyre.

 

            Nézzük most sorjában azt a 7 elgondolkodtató jelenséget, amire találónak tartom a főbűn kifejezést.

 

            1. Miért nem gyógyszerész expediál a gyógyszertárak jelentős részében?

            2. Miért expediálhat asszisztens?

            3. Miért nem tettek ez ellen semmit a szakmai szervezetek?

            Lépjünk be gondolatban egy patikába. A régi gyógyszertárak tekintélyt sugároztak és tiszteletet parancsoltak. A táraasztal másik oldalán olyan gyógyszerészek álltak, akiknek legfontosabb törekvése a beteg minél jobb ellátása volt, tehát a szó valódi értelmében mesterek voltak. A mai gyógyszertárak szép és korszerű bútorzata esztétikai élményt nyújt ugyan, de a vényt asszisztens veszi át, és adja ki, a következő kommentárral: háromszor 1 tablettát.

            A gyógyszerész egyik legfontosabb szakmai tevékenysége a gyógyszerek orvosi vényre történő expediálása. A gyógyszer (a WHO definíciója szerint) nemcsak kémiai anyag, hanem molekula+ információ. Ezt az információt a gyógyszerész 5 év kemény tanulás alatt sajátította el, anatómia, élettan, kórélettan, mikrobiológia, immunológia lapozó tárgyak, különböző kémiai tárgyak alapos megismerésével, gyógyszer-hatástan, toxikológia, biofarmácia, gyógyszerészi gondozás, klinikai ismeretek szaktárgyak keretében. Ezzel a tudással az asszisztens nem rendelkezik. Ezt a felelősségteljes munkát egy szinttel lejjebb telepíteni bűn, sőt ennél is több: hiba. Jogilag is teljesen abszurd helyzetet generál: Uniós direktíva (nem ajánlás, hanem kötelező direktíva) taxatíve felsorolja, a kizárólag gyógyszerészi oklevéllel végezhető tevékenységeket, ezek közül kiemelem a gyógyszerek kiadását és a betegeknek történő tanácsadást.

            Ez a gond nem ma kezdődött. Már a 70-es évek végén a gyógyszertárak vezetőinek jogot adott a főhatóság, hogy a (főhatóság szerinti) krónikus gyógyszerészhiány enyhítésére lelkiismeretes, nagy tapasztalattal rendelkező asszisztenst expediálási munkával bízhatja meg a gyógyszertár vezetője. Ez a feladat csak az illető gyógyszertárra vonatkozott, és a felelősséget a hibákért, a gyógyszercseréért a vezető vállalta. A főhatóság – álságos módon – nem a gyógyszerészek létszámának növelésében, tehát az egyetemekre felveendő hallgatók számának emelésében látta a megoldást, hanem ezt a felelősségteljes munkát, az expediálást egy szinttel lejjebb telepítette. Igaz ugyan, hogy ebben az időben az asszisztensek képzése nagyjából „rendben volt”, ezt a Központok felkészült gyógyszerész vezetői végezték.

            Mára a helyzet teljesen megváltozott. A Gyógyszertári Központok megszűnésével gazdátlan lett a képzés, és ebbe e vákuumba beszivárgott az üzlet. Ma olyan GMK,-k BT-k végzik az asszisztensképzést, akiknek a szakmához semmi köze, a képzés gyorstalpaló, a 6 hónapot nem haladja meg, és a tandíj tetemes.

            Az elmondottakból logikusan következik két további főbűn.

            A szakma érdekképviseleti és tudományos szervezetei, pl. a Magyar Gyógyszerész Kamara a kamarai törvényben jogot kapott, hogy javaslatot tegyen a felveendő keretszámokra. Ezzel a jogával vajon hányszor élt a Kamara? Felemelte-e a szavát a Magyar Gyógyszerészeti (1994-től ismét Gyógyszerésztudományi) Társaság? A választ az Olvasóra bízom.

            A szakma teljesen kiengedte a kezéből az asszisztensképzést. Nem irányítja, nem felügyeli, és nem ellenőrzi a középszintű szakemberek oktatását, ez teljesen vállalkozók kezébe ment át.

            Nem szabad elkenni, annulálni a gyógyszerész képzőhelyek felelősségét ebben a kérdésben. Nem emlékszem, hogy a képzőhelyek – a budapesti, szegedi és debreceni karok, illetve a pécsi szak – valaha tiltakozott volna az ellen, hogy asszisztensek gyógyszerészi jogosítványokat kapnak, mert – úgymond – kevés a gyógyszerész. Olyan ez, sarkítva, mintha műtősnő operálna, ápolónő diagnosztizálna vagy védőnő rendelné a gyógyszert a beteg gyermekeknek.

            Summázva: az officinákból eltűntek a gyógyszerészek és helyüket rosszul, hiányosan képzett szakdolgozók vették át. Mindenki rosszul járt. Károsodott a beteg, mert nem kapja meg a szükséges információt a gyógyszerről, az esetleges mellékhatásiakról, a szedett gyógyszerekkel kialakuló interakciókról. Mélyütést (sőt életveszélyes csapást) kapott a szakma, mert ha gyógyszerészi feladatot – bevallottan – asszisztens láthat el, ebből következik, hogy gyógyszertár működhet gyógyszerész nélkül, innen egy lépés, hogy nincs szükség gyógyszerészre, és nem kell gyógyszerészképzés. Ez maga a szakmai öngyilkosság.

 

            4. Miért hiányoznak a gyógyszertárak officinájából a pályakezdő gyógyszerészek?

            Maradjunk még néhány tény erejéig a közforgalomban tevékenykedő gyógyszerészeknél, a mester szerepkör errodálódásánál. 2000-ben készült egy felmérés, amely szerint 4841 gyógyszerész dolgozik a közforgalmú gyógyszertárakban (Gyógyszerészi Hírlap. XII. évf., 2. szám, 23-25 old., 2001). Ezt a felmérést a Kamara 2006-ban megismételte, és az adatok azt mutatják, hogy a gyógyszertárban dolgozó gyógyszerészek száma 5364-re növekedett, tehát alig több mint 500 fővel nőtt, holott ekkor már 4 képzőhely bocsátott szárnyra fiatal gyógyszerészeket. Ezek száma a legszerényebb számítások szerint is 1800 fő. Hova lett 1000-1200 pályakezdő gyógyszerész? Egy részük külföldre ment, másik (nagyobb) részük jól fizető cégeknél vállalt orvos-látogatói munkakört. Eltűntek a gyógyszertárakból a mesterek, azok a karizmatikus gyógyszerészek, akik képesek voltak megmutatni a fiataloknak a szakmai gyakorlatok során a pálya fontosságát és szépségeit.

            Itt sem szabad csak az oktató gyógyszerészeket kárhoztatni ezért. Tetten érhető itt is a képzőhelyek felelőssége: Adtak-e színes, érdekes program-javaslatot a nyári gyakorlatokhoz? Készült-e szakmai-pedagógiai vezérfonal az államvizsga előtti gyakorlat hatékony és eredményes eltöltéséhez?

 

            5. Miért küldik el a magisztrális vényeket számos gyógyszertárban?

            A következő főbűn: egyre kevesebb patika vállal magisztrális gyógyszerkészítést, az ilyen vényeket egyszerűen elküldik. Úgy gondolom, hogy nem kell részleteznem a magisztrális készítményekben rejlő előnyöket: a friss készítmény előnyeit a személyre szabott terápia lehetőségeit. Hozzá teszem még azt, hogy ezek a készítmények jellemzően olcsóbbak, mint a törzskönyvezett gyári termékek, és a legnagyobb gyógyszerfogyasztó réteg, a nyugdíjasok számára ez nem közömbös!

            Azok a gyógyszertárak, akik ilyen-olyan indokkal elküldik a magisztrális vényeket, a legszebb, legérdekesebb, legizgalmasabb szakmai feladattól fosztják meg magukat. Az igazi alkotás gyönyörűségétől, amiből a ma emberének olyan kevés jut.

 

            6. A gyógyszerárak ellenőrzését olyan intézmények végzik-e, akiknek megvan az ehhez szükséges szakmai tudása?

            Fel lehet és kell tenni a következő kérdést: Kik ellenőrzik a patikákat? A privatizáció előtt működött minden megyében egy szakfelügyelői hálózat, amely tökéletes minőség-ellenőrzés és minőségbiztosítás volt. A Gyógyszertári Központok megszűnésével ez a hálózat is megszűnt, és pirulva teszek említést arról, hogy ennek a gyakorló kollégák el nem hanyagolható része örült. Ma ellenőriz – értelemszerűen – az ÁNTSZ, labor háttér nélkül. Ellenőriz, számomra teljesen érthetetlen módon a fogyasztóvédelem és legújabban a NÉBIH (Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hálózat), amely ráadásul szép összeget kér az ellenőrzésért.

            Mi köze a fogyasztóvédelemnek és a NÉBIH-nek a patikákhoz? Megváltozott a patikák profilja, és itt is főbűn érhető tetten. Kilopták a patikákból az állatgyógyszereket, szebben fogalmazva ezek átkerültek az úgynevezett állatpatikákba, ahol nincs, nem kell gyógyszerész. A gyógynövények jelentékeny köre átkerült a fitotékákba, ahol az eladók szakmai ismeretei erősen hiányosak. A gyógyászati segédeszköz lobbi a gyógyászati segédeszközök árusítását külön vizsgához köti. A gyógyszerészi oklevél és a doktori cím kevés a segédeszközök forgalmazásához. Viszont megtalálhatók a gyógyszertárakban az étrend kiegészítők, ezekkel kapcsolatos botrányok a sajtó és a szakma „örökzöld” témája.

            E furcsa és megmagyarázhatatlannak tűnő jelenség okát a gyógyszertárak jogszabályi fogalmában kaphatjuk meg. Az 1948-as XXX. Törvénycikk szerint a gyógyszertár közegészségügyi intézmény és nem tartozik az ipari vagy kereskedelmi létesítmények sorába. A 2006. évi 98. törvény ezt felpuhította: kiskereskedelmi tevékenységet is végez a gyógyszertár.(A gyógyszertár egészségügyi szolgáltató és kiskereskedelmi tevékenységet végző egészségügyi intézmény. (2006. évi XCVIII. Törv.). Ezzel kinyitottuk a kaput a fogyasztóvédelem, a NÉBIH és még számos olyan szervezet előtt, ami a kereskedelmi tevékenységet ellenőrzi. Kellett ez nekünk?

 

            7. Kell-e a gyógyszertárak vezetéséhez szakvizsga? Más szóval szakfeladat-e a gyógyszertárvezetés?

            A hetedik főbűn, amit a gyógyszerészek ellen elkövettek az, hogy kivették a személyi jog követelményrendszeréből a szakvizsga szükségességét. Ezzel azt deklarálta a jogalkotó, hogy a gyógyszertárvezetés nem szaktevékenység. Az indoklás itt is álságos, a szakvizsga követelménye esélyegyenlőtlenséget teremt a hazai és az uniós tagországok gyógyszerészei között, mert az unió egyes országaiban nincs szakgyógyszerész képzés. Ez nem igaz, az Unióhoz való csatlakozásunk idején csupán két tagországban nem volt szakgyógyszerész képzés, de az ő esélyegyenlőségük nagyon fontos.

            Legyünk büszkék arra, hogy Európában Magyarországon volt először szakgyógyszerész képzés, 1972-től. Az 1978-as jogszabály módosítás közvetlenül szolgálta a gyógyszertárvezetést azzal, hogy egy önálló szakirányt hozott létre a gyógyszerügyi igazgatás elméletének és gyakorlatának elsajátítására. Ezt a 1999-ben bevezetett szakképzési reform megerősítette.

            Ma viszont ott tartunk, hogy a vezetés 2013-ig nem volt szaktevékenység. Az új szakképzési törvény azonban új helyzetet teremt(het).

 

            A patikanyitás liberalizációja

            Minden főbűn, amit a szakma ellen elkövettek és a szakma elkövetett, valamilyen módon kapcsolatban van a liberalizációval. A 2006. törvény, mely a biztonságos és gazdaságos gyógyszerellátás félrevezető címet viseli, nem más, mint a gyógyszer-kiskereskedelem átjátszása külföldi és hazai nagyvállalkozóknak. Igaz, a törvény úgy rendelkezik, hogy a földrajzi és demográfiai követelményeket csak akkor szabad áthágni, ha az új gyógyszertár plusz-szolgáltatásokat vállalt, de ezek betartását senki nem ellenőrizte. Így halmozottan sérültek a betegek jogai, sérült a gyógyszerbiztonság, a gyógyszerészi kompetenciák, és aláásták a gyógyszertárak etikus működését. A szakma ezzel hajótörést szenvedett.

            Feltehetjük az utolsó kérdést:

            Quo vadis pharmacie?


2012. december 6.

prof. dr. Erős István

Szakmai munkásság

  • 1965-től a Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán a Gyógyszertechnológiai Intézet oktatója (tanársegéd, adjunktus majd docens)
  • 1995-2005 tanszékvezető egyetemi tanár
  • 1996-2000 A Gyógyszerésztudományi Kar dékánja
  • 2010 professor emeritus

Szakmai közéleti munkásság

  • A Magyar Gyógyszerész Kamara alapító tagja
  • A Kamara elnökségi tagja 1998-2002
  • A Kamara Országos Felügyelő Bizottságának elnöke, 2011-től
  • Magyar Gyógyszerészeti Társaság tagja, a Gyógyszertechnológiai Szakosztály mb. elnöke, (2004)
  • a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság tudományos és továbbképzési alelnöke (2004-2006)
  • Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság elnöke (2006-2008)
  • A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság tiszteletbeli elnöke 2008-tól

Elismerések

  • Rektori dicséretek tudományos diákköri témavezetésért
  • Kiváló Gyógyszerész (Népjóléti Miniszter, 1990),
  • Szeged Városért aranyérem – a Kar 40 éves fennállása alkalmából (Városi képviselőtestület, polgármester, 1997)
  • Mestertanár (Oktatási Miniszter, 1999),
  • Gyógyszerészetért - életműdíj (Magángyógyszerészek Országos Szövetsége, 2000)
  • Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje (2002)
  • Szebellédy László emlékérem, (2004, MGYT)
  • Szegedi Akadémiai Bizottság emlékérme (2004)
  • Hincz György emlékérem (2006, MGYT Gyógyszertechnológiai Szakosztály)
  • Batthyány-Strattmann László Díj (2007) Egészségügyi Miniszter
  • A Szegedi Gyógyszerészképzés Fejlesztéséért Alapítvány életmű díja, (Alapítvány Kuratóriuma, 2008
  • Kazay Endre emlékérem, (2009 MGYT)
  • Tantus Amor Operis Pharmaciae (2010, MGYK)
  • Nikolits Károly emlékérem (MGYT,2011)

Tudományos munkásság

  • A publikációk száma összesen: 1096 (dolgozat, könyv, jegyzet, előadás-kivonat, előadás, ipari tervtéma, szabadalom stb).
  • Részletes bontás: 7 könyv, 5 könyvfejezet,
  • 259 dolgozat idegen nyelven, ún. impakt faktoros folyóiratokban,
  • 268 dolgozat magyar nyelvű szaklapokban,
  • 235 teljes szövegű előadás-kivonat,
  • 257 előadás országos és nemzetközi tudományos rendezvényen (ebből 24 plenáris előadás, felkérésre),
  • 3 egyetemi jegyzet magyar nyelven, 2 egyetemi jegyzet angol nyelven,
  • 57 ipari kutatási-fejlesztési tervtéma, 2 szabadalom, 1 ún. medical device.
  • Dolgozatinak kumulatív impakt faktora: 220,3, munkáira kapott független hivatkozások száma: 410.