Ha elszakad a cérna…

Szerző: Dr. Draveczki-Ury Ádám, 2012. november 9.



idegosszeomlas A stressztűrő képesség egyéni adottságok függvénye is, ám mindenkinél van egy határ, amikor elszakad a cérna, lemerülnek az elemek, és minden kilátástalanná válik. A köznyelv ezt az állapotot egyszerűen csak idegösszeomlásként emlegeti – orvosi értelemben azonban ez a meghatározás nem feltétlenül egzakt. Nagy Orsolya pszichológussal beszélgettünk a témáról.

 

Mit értünk idegösszeomlás alatt? Orvosi értelemben véve létezik egyáltalán ilyesmi?

Az idegösszeomlás nem neurológiai jellegű tünetegyüttes, hiába van ott benne az „ideg” kifejezés. A köznyelv általában arra az állapotra használja ezt a kifejezést, amikor valaki összeroppan, megtörik a mindennapok viharában, és teljesen kikészül – ennek sokféle megnyilvánulása lehet a depressziótól – vagy tévesen annak nevezett nyomott kedélyállapottól – kezdve a tényleges fizikai tünetekig. Tulajdonképpen arról az állapotról van szó ilyenkor, amikor az ember nem bírja tovább a stresszt, és úgy érzi, megsemmisült, elfogytak a tartalékai, elfogyott az ereje.

Milyen események következtében következhet be ez az állapot?

Többféle eseményláncolat is elvezethet az idegösszeomlásnak nevezett szintig. Lehet, hogy egyetlen konkrét történés küldi teljesen padlóra a beteget, ahonnan aztán nem is képes a saját erejéből felállni. A legtipikusabb példa ezen a téren a közeli hozzátartozók elveszítése, egy szülő, egy gyermek, a házastárs halála. De ugyanígy egy komoly, hosszú kapcsolat vége vagy a munkahely elveszítése is a legkomolyabb stresszfaktorok közé tartoznak, amelyek hihetetlenül megterhelik a szervezetet. Más traumatikus élmények ugyanilyen hatást válthatnak ki: ilyen például egy baleset, vagy ha valaki erőszakos bűncselekmény áldozatául esik. Néha pedig a stresszes életmód következtében jut el valaki odáig, hogy úgy érzi, nincs tovább: akire fokozott nyomás helyeződik a hétköznapokban, és nem képes kiszakadni ebből a spirálból, nem képes kikapcsolni, elengedni magát, könnyen járhat így.

Valamilyen hormonális háttere csak van azért az efféle összeomlásoknak…

Természetesen van, hiszen a stressz nem önmagáért való dolog. Az ősidőkben a stresszhelyzetekből csak akkor lehetett élve vagy sértetlenül kikerülni, ha a szervezet megteremtette a megfelelő válaszreakció hátterét. A stresszhormonok, így a kortizol vagy az adrenalin szintje felszökik, a testünkben energia szabadul fel, és többre vagyunk képesek, mint egyébként lennénk. Ősünk így tudott elfutni a veszélyes ragadozó elől, így tudta kivédeni a halálos csapást, és így tovább. Ilyenkor a vérnyomásunk megemelkedik, bizonyos, az adott helyzetben nem szükséges funkcióink pedig visszaszorulnak. A probléma annyi, hogy a modern ember nem menekülhet el a munkahelyéről – így aztán az egész életét folyamatos stresszben éli, aminek következtében állandóan „ugrásra készen” áll, a szervezet energiatartalékai pedig elfogynak, kimerülnek. Ilyenkor természetesen az immunrendszer is gyengül.

Milyen fizikai tünetek árulkodnak arról, hogy baj van?

Elég nehéz ezt így meghatározni, és mivel ahogy említettem, szigorúan orvosi értelemben nézve nem létezik olyan, hogy idegösszeomlás, azt is elég problémás megállapítani, hol húzódnak a határok. Komoly, hirtelen és előzmény nélküli megrázkódtatás esetén – például egy családtag hirtelen halálakor – akár szélsőséges fizikai reakciók is jelentkezhetnek: ájulás, görcsös rosszullét hasmenéssel és hányással, brutális szívdobogással, izzadási rohamokkal, és így tovább. A pszichés tünetek még rosszabbak, és kiszámíthatatlanok is lehetnek, kívülről szemlélve az érintett ilyenkor akár olyan is lehet, mint aki elveszítette a józan eszét és teljesen kivetkőzött önmagából. Amikor folyamatos a terhelés, és ennek során jut el az ember odáig, hogy nem bírja tovább, többnyire nem ilyen látványosak a tünetek, de szintén roppant kellemetlenek.

Ezek ilyen tipikusabb „stresszbetegség”-tünetek?

Igen. Állandó rossz közérzet, szívdobogás, izomláz, alvászavarok, gyomorfájdalmak, hasmenés, hányás, sokféle tünetről beszélhetünk. Ilyenkor azért problémás a helyzet, mert ezekre a dolgokra a beteg és a környezete sem figyel annyira, mint amikor például valaki hirtelen elájul, nem olyan látványosak a jelek. Maga az érintett persze érzi, hogy baj van, de nem tudja, hogyan kezelje a helyzetet, és ezért megpróbál nem foglalkozni vele. Ez mindenképpen rossz taktika. Ha például minden éjjel rémálmaink vannak, és reggel fáradtabban, kimerültebben ébredünk, mint amikor este nyugovóra tértünk, nyilvánvalóan valami baj van, tehát ne vegyük természetesnek. Ugyanígy akkor is, ha képtelenek vagyunk magunkba erőltetni az ételt, és állandóan feszültnek érezzük a napjainkat. Ezeket a tüneteket nem szabad félvállról venni vagy megmagyarázni valami mondvacsinált indokkal.

Bárkit fenyegetnek ezek a veszélyek? Tehát az úgymond „erősebb” lelki alkatú embereket is?

Az édesanyja vagy a párja halála akárkit kikészít, ez nem erős vagy nem erős lelki alkat kérdése. Ugyanígy nincs olyan ember, akit ne merítene le teljesen a pozitív visszacsatolás nélküli, folyamatos munkahelyi terhelés, aminek nincs meg az ellenpontja a hétköznapokban. Sőt, az úgymond erősnek tartott emberek sok esetben még rosszabb helyzetben vannak a többieknél, hiszen aki ilyen, az jellemzően kevésbé képes nemcsak kibeszélni magából a félelmeket, fájdalmakat, problémákat, hanem gyakran még magának sem vallja be, hogy szüksége lenne kikapcsolni egy kicsit. Ez főleg férfiakra jellemző. Lehet persze, hogy az illető nem fog „összeomlani”, egy szívinfarktus vagy agyvérzés viszont akkor is kinéz neki ilyenkor. Ugyanígy az egyéb feszültségoldók veszélyeit sem kell részleteznem: lehet, hogy egy jól szituált negyvenes férfi nem kap úgynevezett idegösszeomlást, de az is lehet, hogy ennek azzal veszi elejét, hogy egyre alaposabban néz a pohár fenekére. A lényeg nagyjából úgy foglalható össze, hogy büntetlenül senki sem zsigerelheti ki magát, senki sem terhelheti magát a végtelenségig, és senki sem létezhet huzamos ideig olyan környezetben következmények nélkül, ami indokolatlan terhelést helyez rá. Minden ilyen helyzetnek meg kell fizetni az árát, legyen az egy rossz házasság, vagy egy embertelen, a dolgozók egészségi- és kedélyállapotára tekintet nélkül lévő munkahely.

Mit lehet olyankor tenni, ha már megtörtént a baj?

Esete válogatja – attól is függ, konkrétan miben nyilvánul meg az idegösszeomlás. Szakember, így pszichológus vagy pszichiáter segítségét mindenképpen kell kérni hosszabb távon. A testi tüneteken csak akkor lehet segíteni, amennyiben az azokat kiváltó lelki okokat felszámoljuk. A stresszhelyzeteket a mindennapokban nem lehet és nem is feltétlenül kell kikerülni, az azonban fontos, hogy megfelelően felvértezzük magunkat velük szemben. A munkahelyi stressz csökkenthető a rendezett magánélet révén, a magánéleti problémákat pedig ha nem is teljesen, de valamennyire ellensúlyozhatja egy kielégítő, kellemes munkahely. A legjobb persze az, ha mindkettő rendben van, de tudom, hogy ez nem választás vagy elhatározás kérdése… A sport, a rendszeres aktív kikapcsolódás szintén nélkülözhetetlen a lelki és azzal szorosan összefüggő testi egészséghez.